*** -Tomi szemszöge-***
Rengeteg dolgom volt az utóbbi 3 hétben. Nagyon rossz érzés volt, mert alig láttam Demit. Sőt volt mikor napokig beszélni sem tudtunk, nemhogy találkozni.
Egyik nap, mikor éjjel 3-kor beértem a lépcsőházba, az egész dübörgött a zene miatt. Feljebb mentem, és sokan hallották hogy jövök, így kijöttek a folyosóra, és szóltak, hogy állítsam le a zenét, merthogy a mi lakásunkból jön. A mi emeletünkre érve szembesültem, hogy igen, tőlünk jön a maxra tekert techno. Mikor benyitottam, ömlött ki a folyosóra a füst. Cigifüst. Ledöbbentem, nagyon büdös volt. Az asztalon az előtérben 20-25 üres sörös doboz hevert. A kanapén hót részegen röhögött Demi a barátnőjével, eddig nem is láttam azt a csajt. Demi vigyorogva felkelt, átkarolt kezében a cigivel és megszólalt.
-Sziiaa édes, na mi a helyzet? Cintiaa, ő itt Balázs akarom mondani Tamás a pasikáám. - meg se tudtam szólalni, inkább gyorsan kikapcsoltam a zenét.
-Teee, az a Fluor gyerek az nem? - szólt a barátnője.
-Dee az...
-Jajj hát nem is mondtad, az tiszta buzii... - Demi elkezdett hangosan röhögni, a Cinti nevezetű csaj pedig folytatta. Nagyon rosszul esett. Ennyire még nem bántottak meg. Sokan aggatnak rám ilyen jelzőt, de az, akiért akármit megtennék? Az, hogy ő elkezdett nevetni, a világ legrosszabb érzése volt. Ők meg csak folytatták.
-Tee Deemi, ő hogyhogy a pasid? Hiszeen buzi!
-Nem tudom - nevettek.
-Fluoor, mit szólnál, ha elmennénk mi ketten "aludni?" - kérdezte az idegen csaj. Demi meg csak röhögött.
-Nem hiszem hogy ez most a legjobb ötlet lenne... Figyu, Cinti, vagy ki vagy te, menj haza szerintem.
-Ááá most nem akarok. Téged akarlak éédees.
-Az úgy nem fog össze jönni.
Gyorsan bevittem egy takarót a fürdőkádba, kulcsra zártam az ajtót és ott aludtam. Kényelmetlen volt, de féltem hogy rám fognak mászni részegen. Kopogtattak egy ideig az ajtón, és üvöltöztek, hogy hadd menjenek be, de nem engedtem. Végül elcsendesedtek, talán elaludtak. A szememet bizony elhagyta egy könnycsepp.
Reggel nyolckor felkeltem. Demi még aludt a nappali padlóján, de a másik csaj már nem volt ott, valószínűleg hazament. Nekem kilencre mennem kellett, de hagytam neki egy üzenetet.
"Jóreggelt Demi!
Ma korábban hazajövök, délután öt óra fele. Nagyon fontos dologról kell beszélnünk."
***-Demi szemszöge-***
Felkeltem, és minden tiszta rumli volt, én meg a földön feküdtem. Enyhén cigiszag volt. Először azt gondoltam, hogy Tamás volt, de mikor elolvastam a cetlit amit hagyott, rájöttem, hogy ez mind én voltam. Nem emlékszek semmire se igazából, annyira, hogy beinvitáltam Cintit, aztán ittunk pár doboz sört és ennyi.
Délután Tomi egész pontos volt. Ötre ért haza, ahogy ígérte. Leültünk a kanapéra és megfogta a kezem. Értetlenül néztem, majd egyszer csak megszólal:
-Demetria, ezt mi nem folytathatjuk tovább...
-Mi?! - kérdeztem vissza tágra nyílt szemekkel.
-Ami éjjel történt. Lehet hogy nem emlékszel, de nagyon megbántottál. Mert még a cigi meg a pia, az hagyján, de az, hogy a barátnőd lebuziz, te meg röhögsz rajta, és hogy a Cintike vagy ki gyakorlatilag invitál arra, hogy feküdjek le vele, te meg röhögsz azon, az nem fér bele. Megkérdezte, hogy miért vagyunk együtt, mikor én buzi vagyok és te azt válaszoltad nevetve, hogy "nem tudom".
-Sajnálom, tényleg, ezekre nem is emlékszek, rengeteget voltunk távol egymástól, és elvesztettem a fejem...
-Már beszéltem Krisztiánnal, visszaköltözök. Még ma.
-Ezt beszéljük meg, kérlek!
-Az a gond, hogy hogyha valaki ittas, akkor az igazat mondja.
-Ha valaki ittas, akkor azt sem tudja hogy mit mond! Én szeretlek, vajon Amerikában veled ellentétben miért nem léptem félre? -kezdtem dühösebb lenni.
-Nem érdekel. A magyarázatod sem. Én is szeretlek, nagyon is, de nem tudom, hogy mikor fog legközelebb "elveszni a fejed". A barátnőd le akart dönteni. Bezárkóztam a fürdőbe, ott aludtam, nehogy hozzám nyúljon. És bevallom, potyogott a könnyem... Mert ennyire még nem bántottak meg. Megyek pakolni.
-De... - alig kezdtem el a mondatod, máris becsapta az ajtót.
Nagyon dühös voltam magamra is, és rá is. Ha én megtudtam neki bocsátani azt, hogy idegen lánnyal feküdt le a saját lakásomban, akkor ő miért nem? Pedig ez nem is volt annyira durva.
Mikor kész lett az összepakolással, egy hangos "Csá" keretei között elment. Egész idáig nem sírtam, de most rámjött. Többé nem ölelhetem át. Nincs, ki megvigasztaljon ha rossz napjaim vannak. Többé nem csókol meg. Nincs, akinek a hajába túrhatnék, aki megért, és elhülyéskedhetnénk. Nincs, aki megmondja hogy milyen gyönyörű vagyok. NINCS többé, az én hülyeségem miatt...
