5. rész - Barátnők

De fél nyolckor csörög a telefon. Rami.
-Juujj, szia! De jó hogy hívsz! -vettem fel megkönnyebbülve.
-Szia, miért, mi történt?
Mi?? Most ez olyan volt, mintha a tegnap ott se lett volna. Mindegy, a témát nem hozom fel, a koktéloktól biztos filmszakadása volt... Kénytelen voltam hazudni.
-Semmi, csak ki akartam veled menni sétálni. De már mindegy. -tettettem szomorúságot.
-Jaj, bocsi, de csak most keltem fel, nem tudom miért. -szontyolodott el.
-Semmi, majd akkor holnapután, holnap nem érek rá.
-Oké, akkor majd hívj! Szia!
-Jó, szia! -majd letettem a telefont.
Nagy kő esett most le a szívemről. De még mindig ott van Lori és Dorka.
Anyáékkal megbeszéltem a dolgot, azt mondták, hogy ez volt az első, így nem csesznek le, de ha még egy ilyen húzásom lesz, akkor azt megemlegetem.
Mivel elég későn keltem fel, éjjel egykor is fent gépeztem. Ekkor jött egy sms-em.
 Feladó: Lori.
"Szia Demi! Bocsi hogy ilyenkor írok, de most láttam hogy délután kerestél. Minden ok? Dorka is jól van, éppen itt van nálunk, mert itt alszik. Ha fontos, ha nem, nyugodtam hívhatsz most is. Ha meg alszol, akkor jóéjt! <3 Lori <3"
Megkönnyebbültem.
Ők is elfelejtették. Akkor no problem! És egy szép vigyor (nem gonosz, olyan aranyos) kerekedett az arcomra. Válaszoltam az sms-re, aztán lefeküdtem.

---

-Nos, akkor indulhatunk? -szólt apa.
-Igen!
-De mondjuk nem is értem hogy miért én viszlek, ott az autód, van jogsid...-de még mielőtt be tudta volna fejezni, közbeszóltam.
-Jó, de minek fizessek külön, ha te neked amúgyis muszáj felmenned?
-Igaz ...
Kb. 45 percre van a városunktól Pest, de olyan érzésem volt, mintha már vagy 3 órája utaznánk. Nagyon kellemetlenül éreztem magam már a kocsiban, hiszen úgy viselkedtem mint egy szajha.
Megérkeztünk. Apa kirakott az egyik buszmegállónál. Direkt nem akartam hogy egyenesen a 'célhoz' vigyen.
Rácsörögtem Tomikára és kijött elém. Kedvesen bevezetett egy viszonylag nyugis kávézóba, majd elkezdtünk beszélgetni.