Reggel 9-kor felkeltem. Nagyon fáradt voltam, de nem tudtam visszaaludni, így feltápászkodtam. Még mindig oltári dühös voltam Tamásra, amiért ezt tette. Amikor kiértem a nappaliba, láttam hogy egy bőrönd elő volt szedve, de nem volt benne még ruha, csak a kanapén néhány összehajtott. Meggondoltam magam. Maradhat. De mint szobatárs. Mintha egy idegen lenne, aki itt bérel lakást. Most neki is macerás lenne ebben a felhajtásban ide-oda költözgetni. Ezért döntöttem így.
Megreggeliztem, és összekaptam magam. Annyira ideges voltam, hogy felvettem a legfeszülősebb csőfarmeremet, a legmagasabb sarkú cipőmet, és az egyik legkivágottabb felsőmet. Írtam egy levelet Tominak, hogy azért mégis tudja hogy hol vagyok. "Szia. Elmentem sétálni, majd jövök. Maradhatsz, nem kell pakolnod. Demi."
És kiléptem az utcára. Teljesen szabadnak éreztem magam. Elmentem venni magamnak néhány új cuccot. Este 9-re értem haza. Addigra volt vagy 4 nem fogadottam, mind Tomitól. De nem érdekelt.
Benyitottam a lakásba, és Tamás éppen a Facebbokjára postolt ki valamit.
-Szia! Hívtalak négyszer, miért nem vetted fel?
-Mert nem... Figyelj, gyere, ülj le a kanapéra, beszélni akarok veled. -Szót fogadott, de lehetett látni rajta, hogy mintha abban reménykedne, hogy megbocsátok. Pedig nem...
-Én... Én ezt nem tudom tovább folytatni, érted? Nagyon rosszul esett, hogy játszottál a bizalmammal. És elég volt úgyhogy...
-Szakítani akarsz? - Szólt közbe.
-Igen... Ne haragudj, de ez így nem jó. Kezdjük előröl, mintha most ismertük volna meg egymást, mintha lakótársak lennénk. Annyi lenne még, hogy tiéd lesz az ágy, mert azért annyira nem vagyok szemét. Ne menj nyúzottan fellépni.
-Értem. És nincs több esélyem?
-Nincs...
Majd öt perc gondolkodás után, halkan annyit mondott nekem, hogy "hát jó". Szegény, nagyon rossz a kedve, de ő kereste magának. Mostmár szingli lettem. És kiélvezem minden percét. De én még mindig szeretem ezt a fiút. Nagyon is. De nem akarom hogy úgy legyen más lányokkal, hogy mi együtt vagyunk. Azt csinál ő is, amit akar.
De néhány pillanat múlva újra megszólalt.
-Tiéd az ágy...
-Tamás... Ne csináld, én nem fekszek oda, neked nagyobb szükséged van a pihenésre.
-Demi ne idegesíts fel.
-Nem idegesítelek, te idegesítesz... Tiéd az ágy és kész!
-Nem mert te vagy a lány, neked kell puhán aludni... Mi pasik akárhol eltudunk aludni.
-Fogd már be... Enyém a kanapé. Vita lezárva.
Egyre jobban emeltük fel a hangunkat. És így veszekedtünk 10 percen keresztül, mígnem megcsókolt.
-Na, kié az ágy. -mosolygott.
-Ne, ne, ne, ne... állj... Mit beszéltünk 20 perccel ezelőtt.
-Jólvan rendben. De az ágy a tiéd.
-Fejezzük már be... Ha ki akarod törni a nyakad, akkor aludj a kanapén, aztán csá. -majd bevonultam a szobába.
Fél tizenegy fele Tomi készülődött, mert ment Ceglédre fellépni. Mikor kilépett az ajtón, magamba fordulva sírtam. Egyszerűen visszagondoltam ez együtt töltött pillanatokra. De mindkettőnknek így a legjobb, főleg nekem. Imádom, és legszívesebben egész nap a karjában lennék, de undorító volt amit művelt. Majd a könnyeim közt elaludtam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése