18.rész - Harmadik személy

-Hát téged meg mi lelt Tamás? - tűnődött Orsi a fellépésem után.

-Mert? Miért kérded? 

-Elfelejtetted a szöveget a színpadon! - emelte fel a hangját.

-Jaa, semmi, kis baki, mindenkivel előfordult már... - mosolyogtam. De az igazság az, hogy még a színpadon is Demi járt a fejemben. Nem bírtam már tovább, felhívtam.

-Szia édes!

-Szia! Mi újság?

-Fel tudnál jönni ma ötkor hozzám? Fontos dologról kell beszélnünk.

-Hát... Ötkor még van egy kis dolgom, de fél hatkor már biztosan jó lesz.

-Oké, akkor akkor. Szia!

***- Demi -***

A telefonban nagyon furcsa volt Tomi... Mintha valami történt volna.

Fél hatkor már nyomtam is kapucsengőt. Beengedett, beinvitált a szobájába, és leültünk az ágyra. Nem úgy fogadott, mint eddig. Megfogta a combomat, és kezdte.

-Találkoztam ma délelőtt a barátnőddel, Teodórával. És mondott nekem valamit...-csak kérdően néztem rá.

-Ne haragudj, de tényleg tisztáznunk kell, hogy te valóban... Csak a pénzemért szeretsz? -hirtelen megakadt a lélegzetem. HOGY MI?!

-Micsoda? - kérdeztem csodálkozva.

-Én erről semmit sem tudok... Dorka mondta nekem. - Éreztem, hogy Teodórával itt ért véget a baráti kapcsolatunk. - És tisztában akarok lenni vele. A fellépésemen a szövegemet felejtettem el, annyit gondolkodtam ezen. Arra jutottam, hogy inkább kérdőre vonlak, és megbeszéljük.

-Tamás, én nem tudom, hogy mit hiszel, de én SOHA nem csinálnék ilyet. Érted? SOHA. - kezdtem el sírni. -  Most komolyan, te azt hitted, hogy én kihasznállak? - meg sem vártam a válaszát, fogtam magam, és hazamentem, Tamás utánam futott. Megfogta a kezem, de leráztam magamról. Hirtelen hátrafordultam.

-Mivan?

-Én nem hittem semmit, csak kérdőre vonlak... És hogy tisztában legyek és legyél azzal, hogy Dorka milyen igazából. 

-Nem, nem használtalak ki. Csak nagyon rosszul esett, hogy nem bízol bennem.

Nem szólt semmit, csak adott egy csókot. Majd benyúlt a zsebébe, és a kezembe adott valamit... A kulcsát. 

-Remélem, hogy ez elég bizonyíték arra, hogy megbízok benned, és szeretlek. - mosolygott és átölelt.

-Igen. -majd én is odaadtam a kulcsomat. - Bármikor, bármiért, szó nélkül. - mosolyogtam én is.

Mivel Tomikának nem volt mára több dolga, ezért nálam aludt. Bár, igazából egész éjszaka semmit sem aludtunk...

***1 hónap múlva***

-Tamás... Lehet hogy gond van... -szóltam hozzá.

-Mi, drágám?

-Hát... Kb 2 hete meg kell hogy jöjjön... De nem jött meg. Lehet hogy történt egy kis baleset?

-Nemtudom, de menjünk el dokihoz. Az a legjobb.

-Már felhívtam a nődokit, holnap délelőtt 10-re megyek.

-Én akkor nem tudok menni. Interjú... Ugye nem haragszol?

-Nem. -mosolyogtam, bár jó lett volna, ha ő is jön.

Másnap délelőtt idegesen ültem a nőgyógyász előtti folyosón. Majd bemondták a nevem: Szűcs Demetria.

Elkapott a hasfájás, mert mivan, ha babát várok?

-Nos, Doktor Úr?

-Hát az, hogy igen, gyermeket hordasz a szíved alatt... - TESSÉK? Teljesen kivert a víz, hisz még csak most leszek húsz éves.

- Mi legyen?

- Nem tudom... Fiatal vagyok még egy gyerekhez, de megbeszélem a párommal.

Felöltöztem, majd hazamentem. Tomikával megbeszéltük, hogy átjön hozzám, hogy elmeséljem neki az eredményt. Benyitott, majd leültünk a kanapéra.

-Szóval? - érdeklődött.

-Szóval, igen. Gyereket várok...

-Pontosan erre számítottam... És akkor? Hogyan tovább?

-Jobbat nem tudok kitalálni, minthogy elvetélem... Húsz éves vagyok, ez most így nem lesz jó.

-Igazad van.

A szemeim könnybe lábadtak.

-És fel tudod fogni, hogy egy életet fogok most megölni? Nagyon nehéz...

-Elhiszem, de mit csinálsz egy babával. Az nem fér bele még az életünkbe.

-Mindjárt felhívom az orvost, de olyan időpontot kell kérni, ahova te is tudsz jönni. Nem akarok egyedül ott lenni...

-Természetesen.

-Holnap mikor?

-Holnap délelőtt teljesen szabad vagyok, délután viszont kettőtől éjjel háromig pörgés...

-Vissza kéne fogni egy picit. Nem gondolod? A végén még összeesel a fáradtságtól.

-Még másfél hónapot ki kell bírni és ősz. Akkor már nem lesz akkora pörgés. - mosolygott. - Akkor holnap délelőttre kérj időpontot szerintem.

-Oké. - és már nyúltam is a telefonhoz.

17.- rész - Csak a pénz?

Az egész napot végigvásároltuk, majd felmentünk hozzám "Traccs-partizni". Majd kikísértem őket a buszra, és hazajöttem.

*** - Tomika - ***

Délelőtt, miután átmentem egy kicsit Demihez, hívtam egy taxit, és elvitt az Andrássy úti Adidas boltba. Nézegettem az amúgy nagyon menő cuccokat, mikor egy ismerős arcot fedeztem fel: Dorka. Érdekesen, olyan szomorkásan ideköszönt. Egyedül volt, és látszólag nagyon letört. De mivel egész jóban vagyunk, odamentem hozzá.
- Csá Dorka! Mi a pálya, mi történt?
- Ááá... semmi.
- Olyan letörtnek tűnsz... Egész biztos?
- Igen, semmi gond.
Visszafordultam, és tovább 'turkáltam' a ruhák közt.
- Várj, Tomi, én ezt nem bírom... - kezdett el majdnem sírni.
- Mit?
- Demiről van szó... De nem akarom, hogy szomorú legyél...
- Mi történt? - lepődtem meg. Félrehívott az egyik sarokba, és belekezdett.
- Tegnap voltunk fent Deminél. Miután elment Rami és Loretta, én ott maradtam még egy picit beszélgetni vele és... és... - csuklott el a hangja.
- És?
- Nem szívesen, de tényleg csak azért mondom el, hogy tisztában legyél vele, de... Azt mondta, hogy egy igazi marha vagy, hogy nem vetted még észre, hogy nem is szeret téged. Csak a pénzed kell neki.
Majdnem leesett az állam, mikor Teodóra az utolsó két mondatot kiejtette a száján.
- Hogy mi?
- Igen... De kérlek, ne mondd el neki... Vagy utalj rá, vagy hagyd a francba az egészet, de én nem akarok vele összeveszni.
- Én ezt nem hiszem el... Már ne haragudj.
- Figyelj, én ezt csak azért mondom el, mert te vagy a tinik kedvence ugye. Nem szeretném, ha ez miatt omlanál össze. -mondta, de nagyon őszintének tűnt.
- Még nem tuom, hogy mit teszek... De köszönöm, hogy elmondtad! - mosolyogtam.
A beszélgetés után újra hívtam egy taxit, hazamentem, majd bezárkóztam a szobámba. Minden kavargott a fejemben... Nem... Nem lehet! Demi szeret engem!! Hogy tenne ilyet? De és ha nem? Nagyon őszintének tűnt a lány a boltban... Ennyire azért mégsem lehet színleni az őszinteséget.
"Megbeszéltem magammal", hogy megfigyelem a barátnőmet. Egy hét után fogom csak kérdőre vonni ez ügyben.

16.- rész - A Furcsa Barátnők

Lementünk a boltba. És hát igen, az volt a címlapon amire számítottam: Vajon az ország kedvence két év után megtalálta a szerelmet?
Tomin egy csepp döbbentséget se láttam, ellentétben velem. Azt sem tudtam hogy mit csináljak.
-Őszintén szólva, nem csodálkozok. Számítani lehetett rá...
-Végülis igen. Megtörtént. Kész.
Megvettük az újságot. Útközben Tomi olvasta, én pedig visszahívtam a barátnőimet.
-Sziasztok.
-Hello. -köszöntek. -Nos, megvan?
-Meg... -válaszoltam Dorka kérdésére. -Figyeljetek, én sajnálom, hogy nem mondtam el. Csak még úgy éreztem, hogy nem állok készen arra, hogy elmondjam nektek. -Mégse mondhatom nekik azt, hogy nem akartam elmondani, mert rámásznának a barátomra.
-Ááá! Semmi baj! -szólt Lori. Ez kicsit fura volt...
-Hogy-hogy semmi?
-Megértjük, hogy nem akartad elmondani. Inkább mi sajnáljuk, hogy így rád rontottunk.
-Hátööö... Oké... -mondtam furcsán.
-Héé! Most jut eszembe! - kiáltott fel Rami. -Megbeszéltük a csajokkal, hogy holnap megyünk fel Pestre! Nem akarnál talizni velünk?
-Holnap délután négyig dolgozok. De utána minden oké! -válaszoltam mit sem sejtve.
-És jön Fluor?
Fluuoor?? Mi? 
-Miért jönne?
-Bemutathatnád nekünk.
-Figyelj, most van egy kis probléma, fél óra múlva hívlak titeket. Sziasztok! -majd lecsaptam a telefont.
Tomika még mindig elmélyülten olvasta az újságot.
-Tamás... -pöcköltem meg a vállát.
-Igen?
-Az van, hogy beszéltem Ramiékkal. Azt akarják, hogy "Fluor" is jöjjön, mert hogy mutassalak be nekik. Nem tudom, hogy ez milyen ötlet...
-Én se...
Majd tíz perc múlva megtörte a némaságot.
-Eszembe jutott valami! Mi lenne, ha elmennék. És ha csepp jelét is észrevesszük a rámászásnak, beadom, hogy el kell mennem egy megbeszélésre. Így rád se haragudnak meg, és legalább tesztelheted a barátnőidet is.   Sokat amúgy se tudok maradni, mert fél hatkor indulok fellépni.
-Ez jó ötlet, rendben. -mosolyogtam.
Felmentünk hozzám, majd onnét hozzá, és megnéztünk egy vígjátékot. Nem tudtam az egész estét nála tölteni, mivel 21:30-kor indulnia kellett fellépni.
---
Mivel azt beszéltük meg, hogy a WC előtt találkozunk, négy órakor kiléptem az üzletből és elindultam. Mikor odaértem enyhe féltékenységet éreztem magamban. Láttam, ahogy Tomika hülyéskedik a lányokkal. A csajok ma amúgy sokkal jobban ki voltak öltözve. Igényes haj, fél mell kilóg, miniruha, tűsarkú. A lányok nevettek, és látszott rajtuk, hogy nem bírják visszafogni magukat. Odamentem - megszakítva a beszélgetésüket -, és adtam egy puszit Tamás arcára.
- Sziasztok! -köszöntem mosolyogva. Érezni lehetett, hogy nem tetszik nekik, hogy megjöttem.
- Sziiaaaaa. - köszöntek ők is.
- Nos, akkor merre? -vetettem fel a kérdést.
- Nem tudom, de Tomi is jöjjön! - válaszolta izgatottan Dorka.
- Hááát, lányok, nekem mennem kell... - szólt közbe Tamás. Megkönnyebbültem. - Megbeszélésem lesz, utána meg fellépésem. Sajnálom.
- Nem tudsz még maradni? Egy picit se? - értetlenkedett Rami.
- Nem. - majd rápillantott az órájára. - Már késésben vagyok!
Nyomott egy csókot a számra, majd sietve elment.
-Sziasztok!
-Szia! Puszikaa! - Köszönt el Dorka tőle.
Én szemöldök felrántva, kérdően ránéztem. Dorka elvörösödött, nem tudott szólni.

15. rész - Az újság

Egyszer csak Tamás felállt, és hangosan felszólalt:
-Gyerekek, figyeljetek! Mi most vacsorázni szeretnénk. Kérlek, hagyjatok békén most minket. Szeretlek titeket, meg minden, de ez így most nem jó... Koncerteken, dedikálásokon, gond nélkül lesz alkalmatok fényképet és aláírást kérni. Rendben?
A rajongók úgy viselkedtek, mintha Tomi a falnak beszélt volna.
-Kérlek, de most tényleg menjetek ki! - kértem már őket én is. Tomika egy szó nélkül felállt, megfogta a kezem, kifizette a vacsorát, majd kivezetett. Közben a rajongók folyamatosan követtek a lépcsőházig. Onnantól meg már nem igazán mertek. Bementünk a lakásomba.
- Ne haragudj édes, de ez így már nem mehetett tovább! Ugye nem haragszol? - Nézett rám boci szemekkel, majd megfogta a derekamat, és magához húzott.
-Nem... - mondtam furán. Majd enyhén eltoltam magamtól. Leültem a kanapéra, és megfogtam a fejem.
- Mi történt Demi? Baj van? Haragszol?
-Nem, nem, csak...
-Csak?
-Csak ma... Találkoztam Krisztiánnal, beszélgettem vele 2-3 órát, majd meg akart csókolni...
-És hagytad?
-Dehogy hagytam, hülye vagy?
- És utána?
-Bocsánatot kért, és elpirult, megegyeztünk abban, hogy barátok leszünk. Egyszerűen el akartam mondani, mert az úgy nem megy, hogy elhallgatom...
- Bebizonyosodott, hogy megbízhatok benned. - mosolygott, majd megcsókolt. -Krisztiánnal ezt meg majd megbeszélem...
-Ne, inkább hagyjad. Ne kavarj ennek ilyen nagy port. Megakarta tenni, nem engedtem, ennyi, kész oké?
-Oké. -majd széles vigyorral felkapott és az ágyba döntött.
Hevesen csókolóztunk, majd mikor fehérneműben voltunk megkérdezte:
-Nem bánod?
-Nem. -majd folytattuk amit elkezdtünk. Óvatosan bánt velem, és ez tetszett.
Reggel felkeltem, de Tamást sehol sem láttam. Majd az íróasztalomon találtam egy cetlit.
 Szia Édes!


El kellett mennem egy megbeszélésre, de nem akartalak felébreszteni. Olyan aranyosan aludtál! :P Majd ha vége lesz, hívlak! Szeretlek: Tomika <3


Egész nap azon filóztam, hogy elmondjam-e a legjobb barátnőimnek azt hogy Vele járok, vagy ne... Mert ugye ha nem mondom el nekik, besértődnek, hogy nem vagyok őszinte. Ha meg elmondom, már nem úgy fognak kezelni, mint a legjobb barátnőjüket, hanem mint a "Fluor Tomihoz" legközelebb álló ismerőst. Szóval: Ki fognak használni. Tudom, mert ismerem őket. Teljesen tanácstalan voltam. Ma elmondtam Móninak, aki sok boldogságot kívánt nekünk.
Délután 3 fele csörgött Tomika. Felhívtam magamhoz, hogy ezt a "barátnős elmondós" dolgot megbeszéljük.
-Figyelj, igazából azért hívtalak, mert nem tudom, hogy elmondjam-e ezt a sztorit kettőnk kapcsán, azoknak, akiknek igazából köszönhetem, hogy összeismerkedtünk. -kezdtem a mondókámat.
-A barátnőidről van szó?
-Igen. Teljesen tanácstalan vagyok. Ha nem mondom el nekik, akkor megsértődnek, hogy miért nem vagyok velük őszinte. Ha meg elmondom, akkor félek, hogy az lesz, hogy csak azért lesznek majd a barátnőim, hogy a közeledben lehessenek...
-Hát szerintem... -és ahogy elkezdte, már hívtak is: Lorii, Dorkaa, Ramii<3 Konfereciahívás.
-Az emlegetettek. Ők hívnak, felveszem, pillanat. -majd felvettem a telefont. -Sziasztok!
-Csá, hello, cső. - hangzottak a nem túl verőfényes köszönések. - Te, édes kis Demetria... Láttad a Story magazin címlapját? - Kezdte Loretta. Rosszat sejtettem.
-Hátöö... Nem, miért?
-Akkor MOST leszel szíves lefáradni a sarki kisboltba, és megnézni. Várjuk a hívásodat. Csá. - csapta le a telefont.
-Drágám! - fordultam Tomi felé. - Mi van a Story címlapján?
-Kéne tudnom? - vágott megdöbbent arcot.
-Én asszem sejtek valamit...

14.rész - Szeretlek!

***-Demi-***


Riadtan keltünk fel egymás karjai közt. Csörgött Tomi telefonja: Orsi.
-Jézusom, eléggé elaludtunk. -szólt ijedten. -interjún kellene lennem! -Szia Orsi! -vette fel a telefont közben. Ne haragudj, közbe jött egy dolog, de már indulok is!
-Jólvan, igyekezzél! -szólt bele Orsi is majd letették a telefont.
-Úristen! -kapkodott szegénykém a fejéhez. -Nem baj, ha bemegyek a fürdőbe bevizezni a fejem?
-Nem, dehogyis!
-De előtte hívok taxit. -és már nyúlt is a telefonjához. De megállítottam.
-Ne! Majd én elviszlek!
-Drágám, nem kell. -mosolygott.
-Pedig elfoglak.
-Köszönöm, Édes vagy!
Bement a fürdőbe, én meg az ajtónál beszéltem vele.
-Figyelj, én nem szeretnék azért celeb lenni, mert te veled járok. Nem letagadás, meg semmi csak egyszerűen nem szeretném.
-Igen, ezt én is akartam mondani. -Majd megtörölte a fejét a törölközővel. -Ha kérdezik válaszolunk, ha nem nem.
Kimentünk a kocsihoz. Mikor találkoztam Krisztiánnal, azután mentem be érte a szervízbe.
-Ááá! Tetszik! -nevetett, miközben rápillantott az autómra. Csak nevettem. Tamás beütötte a címet a GPS-be, majd útnak indultunk.
Fél óra csúszással, de odaértünk. Kézen fogva léptünk be a terembe, ahol Orsi idegesen várta Tomikát.
-Szia! Orsi, ő itt Demi. Demi, ő itt Orsi, na én rohanok. - Majd nyomott egy puszit a számra. -Sziasztok!
-Szia! -nyújtottam kezet a menedzsernek. Kezet ráztunk, majd mosolyogva rákérdezett.
-Csak neem?
-De. -mosolyogtam én is.
Igazán megtaláltunk a közös hangot, így jól eltudtunk beszélgetni. Nagyon kedves volt.
Orsi elkezdett mosolyogni, csak úgy, azt hittem, hogy valami eszébe jutott. Aztán valaki hátulról befogta a szemem, és hülye hangon megszólal:
-Addig nem engedlek el, amíg ki nem találod, hogy ki vagyok!
-Jaajj, Tamás, ezt már elsütöttem egyszer. -nevettem.
-Jólvan na! -ő úgyszintén. -Ööö... Figyelj, ugye nem haragszol, deeeeee.... - Ajjaj... - Kérdezték a barátnő témát és... Mondtam hogy van, de utána azt is, hogy magánügy, és hogy nem fogok róla beszélni. - Nem örültem neki annyira, de olyan édesen vallotta be, hogy nem tudtam ellenállni.
-Semmi gond! -mosolyogtam, majd megöleltem.
Elköszöntünk Orsitól, és hazamentünk. Tomika meghívott vacsorázni este 8-ra.
19:30... Mindketten készek voltunk, Tomika lejött elém a kapuhoz. Megnyomta a kaputelefont, és lejöttem. Nyomott rám egy csókot, és elindultunk gyalog. Negyed kilencre megérkeztünk egy csodaszép étterembe. Elfoglaltuk a helyünket, kihozták az ételt. Nagyon gusztusos volt. De amint lenyeltem a második falatot, jött hozzánk néhány rajongó. 11-12 évesek, látszólag barátnők lehettek.
-Sziasztok! -köszönt az egyik. -Kaphatunk egy aláírást? -és már nyújtották is a kis papírjukat. Tomika türelmesen aláírta mind a hármat. Majd egy másik megkérdezte:
-Csinálhatunk képet is? -Kicsit idegesen, ám de beleegyezett. -De a lány is jöjjön! Te a barátnője vagy?
Vetettem egy pillantást Tamásra, aki bólintott egy alig észrevehetőt.
-Igen... -mosolyogtam.
-Akkor gyere te is légyszi!
-Neem, nem, én nem vagyok fotogén alkat.
-Nembaj, gyere!
Tamás is beinvitált a közös fotóba, hogy békén hagyjanak a rajongók. Aranyosak voltak, meg minden, de tényleg, csak mi most kettesben szerettünk volna lenni.
Tizenöt perccel később kb. 10, 11-től 14 éves gyerek volt a 'nyakunkon'. Ekkor volt az, amikor már rendesen érezhető volt a hangján, hogy ideges. "Ő a barátnőd?" "Hogy hívják" "Mióta?" "Hogy ismerkedtetek össze?"

13.rész - Kiöntöm szívem, lelkem

-Ki miatt? -azt nem mondhatom, hogy nem ismeri...
-Úgy hívják hogy Tamás.
-Ááá... Szóval fiú van a dolog mögött. -mosolygott. -Figyelj, most mesélj el mindent, részletesen, és megpróbálok segíteni. -ajánlotta fel. Móni megbízható lány, így elkezdtem mesélni.
-Szóval, ő nem a legátlagosabb fiúk közé tartozik. Egyszer eljött a városomba egy éjjeli buliba. Elmentem, és sok volt bennünk a pia, és kavartunk egy kicsit. Másnap reggel felhívott és ő mesélte el az egészet. Feljöttem Pestre, hogy megbeszéljük. Nagyon jól el tudtunk beszélgetni, hülyülni, nagyon aranyos, és kedves srác. Kedden voltam egy naponta nyitvatartó clubba, mert meghívott. Reggel arra keltem, hogy mellette vagyok az ágyában. A lakótársa meg csak nézett. Hazarohantam. Mikor indultam volna munkába láttam, hogy a kocsim eleje össze volt törve. Valszeg részegen vezettem, miközben ott ült az anyósülésen. Mikor ülök a pénztárgép mögött egyszercsak megfogja a kezem, és kihúz az üzletből. Azt mondja, hogy azért volt velem mert szeret. Én meg elutasítottam. És rájöttem, hogy hülye voltam. Már 3 napja nem beszéltünk, és érzem, hogy hiányzik a huncut mosolya, a hülyeségei és az ölelése...
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Véletlenül nem... Fluor Tomiról beszélsz?
-De... De honnan tudod?
-Azt hiszed nem láttam a boltos dolgot? -nevetett. Én úgyszintén.
-Megértesz, ugye?
-Igen... Bár, velem még egy átlagos fiú se járna, nemhogy egy tinisztár. -folytatta a nevetést.
-De, de, nem is beszéltem vele azóta, hülye vagyok... Még bocsánatot sem kértem tőle. -kezdtem ismét a sírást.
Beszéltünk még egy picit, majd hazament.

Másnap sétálok a belvárosban, kicsit felfedezem a környéket. Hirtelen szembefutottam Krisztiánnal. Beinvitált egy közeli, kávézóba. Ittam egy Cappy-t, közbe meg beszélgettünk. Már-már kezdett vége lenni a 3 órás beszélgetésünknek, mikor közel hajolt hozzám. Meg akart csókolni, de nem hagytam.
-Héj, héj, mit csinálsz? -néztem döbbentem.
-Ne haragudj, figyelj, nem szeretnél a barát... -alig mondta ki, már közbeszóltam.
-Tudom mit akarsz kérdezni, de én mást szeretek...
-Kit?  -de azt hozzátette. -Persze, ha csak nem vagyok pofátlan...
A lakótársadat...
-Értem... De attól még barátok lehetünk. -színlelt mosolyt az arcára.
-Persze. -mosolyogtam. Majd kezet fogtunk, és mentünk tovább a dolgunkra.

***-Tomika-***


Kölyök amikor hazaért, elég furcsán nézett ki.
-Mivan haver?
-Semmi. -majd elkezdett vigyorogni. -El kell mesélnem valamit. De ahhoz üljél le.
Kíváncsi voltam, így lehelyeztem magam egy székre.
-Nos, találkoztam Demivel, beszélgettünk, majd kijelenette, hogy ő a lakótársamat szereti...
-Engem?!
-Igen.
Nem is érdekelt a többi, felhúztam a cipőmet, és elindultam Demi felé. Megkerestem a nevét a kaputelefonban, majd felvette.
-Halo?
-Szia Demi, felmehetek egy picit?
-Persze, nyitom.
Felértem. Bekopogtam. Kinyitotta az ajtót és gyönyörű volt, mint mindig.
-Szia, hallottam Krisztiántól hogy mi volt, igaz amit mondtál neki?
-Igaz...
-Akkor nem haragszol? És tényleg szeretsz?
-Igen. Gyere be, bent megbeszéljük.
Bementem. Nagyon szép, ízléses volt a lakása. Melléültem, és megbeszéltük a dolgokat. Elmondtam, hogy az a 3 nap mekkora kínszenvedést jelentett számomra, ő meg elmondta, hogy mennyire megbánta amit mondott, és hogy nagyon hiányoztam neki. Jól esett. Majd mikor mindent megbeszéltünk, vettem a bátorságot, felálltam, megfogtam a kezét, és megkérdeztem.
-Demi, akkor leszel a barátnőm?
-Természetesen. -mosolygott. Majd ajkaink egybeforrtak...

12.rész -Barátok

- Figyelj, én ezt most nagyon nem akarom... A szemedbe is alig tudok belenézni. Legyünk inkább csak barátok. Rendben van? -sikerült rezzenéstelen arccal végighallgatnom. De belül nagyon fájt.
- Hát jó... Akkor barátok. -színleltem mosolyt az arcomra. -Én nem is tartalak fel többet. Majd tali. Szia... -majd lehajtott fejjel elmentem.

*** -Demi-***


Miután elment, visszamentem a boltba. Hála égnek senki sem látott.
Lehet, sőt biztos hogy megbántottam. De tényleg, én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy azt higyje, hogy direkt azért kavartam már a városomban levő buliban is, hogy közelebb férkőzzek hozzá, és kihasználjam. Én nem vagyok ilyen... Bocsánatot kéne kérni tőle.
-Minden oké? -lépett oda hozzám Móni.
-Igen!
-Hát nem úgy néz ki...
-Nem, nem, tényleg jól vagyok, csak megvisel a korán kelés. -színleltem mosolyt az arcomra.
Miután végeztem a munkával, hazaindultam. Összevissza kavarogtak a fejemben a gondolatok, hogy mit kezdek az összetört autóval, hogy apáék vajon megtudták-e, hogy kiöntsem-e a szívemet a csajoknak és ami a legjobban foglalkoztatott: Hogy kérjek tőle bocsánatot...
Mikor hazaértem felhívtam az egyik pesti autószerelőt. Időpontra bevittem a kocsit, majd hívtam egy taxit, és hazavittek.

***-Tomika-***


Benyitottam a lakásunkba. Bementem a konyhába, leültem, és a kezemet az arcomba temettem. Nagyon kevés hiányzott az első könnycseppek legördüléséhez. Egyszercsak bejött Krisztián. Egy darabig nézett, majd így szólt:
-Vége?
-Lepattintott. -és akkor látszott a szemében az az öröm, hogy tudja, hogy bepróbálkozhat nála. De ebben nem voltam biztos, így nem szóltam.
-Hogy-hogy? -nézett döbbenten.
-Erről most nem akarok beszélni, ha nem gond... -azzal bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Nem sok pihim volt, mivel másfél óra múlva indulni kellett fellépni Debrecenbe.

***-Demi-***
(szombat, éjjel 02:21)


Miután Dorka, Lori és Rami elmentek, Móni is vette már a kabátját. Én leültem a kanapéra, és elkezdtem sírni. Móni odaült mellém, és levette a kabátját.
-Mi történt? Hahóó, Demi, válaszolj! -mivel érett gondolkozású, és korombeli (20 éves) úgy gondoltam, hogy kiöntöm neki a szívemet.
-Nagyon nagy hülyeséget csináltam...
-Mi a baj?
-Megbántottam valakit. Akit közben rájöttem, hogy a világon a legjobban szeretek...

11.Rész - MEGBÁNTAM!

-Mi a baj Demi? -nézett rám értetlenül. Nem szóltam semmit se. Sírva visszamentem a szobába és a szétszakadt fekete rucimat  a derekamra kötöttem, mintha miniszoknya lenne. Közben Kölyök folyamatosan kérdezgette hogy mitörtént, és hogy mi a baj. Felvettem a kardigánomat és a cipőmet, majd hazarohantam. Rápillantottam az órára: 9:36.
Rekordidő alatt elkészültem, majd lementem a kocsihoz. Mikor észrevettem az Audimat, döbbentem néztem magam elé: az orra be volt horpadva. Teljesen bepánikoltam, hisz valószínüleg az én kocsimmal jöttünk haza úgy, hogy ittas állapotban vezettem. Kénytelen voltam gyalog elindulni a munkába. Egész úton egy dolog járt a fejemben: Mit csináltunk éjjel?


*** -Tomika szemszögéből- ***


Reggel hatalmas fejfájással ébredtem. Nagynehezen kitápászkodtam az ágyból, kimentem a konyhába és láttam, ahogy Krisztián szótlanul ült az asztalnál, és kevergette a teáját.
-Mi a helyzet tesa? Ááá... úgy fáj a fejem. -Panaszkodtam. De Krisz csak ült és bámult. -Mi történt? Krisz, hahóó!
-Figyelj, Tomi... Nem emlékszel a tegnap estére? -nézett rám a lakótársam.
-Öööö... - És ekkor ugrott be: A csókolózás, a közös tánc... DEMI! -Hol van? -kapkodtam a levegőt.
- Kb. fél órája ment el. Nem szólt semmit se, csak sírt. Mit csináltál? -Erre nem válaszoltam semmit, csak futottam a fürdőbe elrendezni a fejem, felöltöztem normális ruhába, majd futottam Demi lépcsőháza felé. Nyomkodtam a kaputelefont, de nem vette fel. Utána rohantam a WestEnd-be, és körbenéztem az összes boltot. Az utolsó előttibe vettem észre, amint a pénztárgép előtt szomorúan ült. Befutottam hozzá, és megfogtam a kezét, majd húztam magam után.
-Te meg mit keresel itt? -értetlenkedett.
-Majd kint elmondom. -majd kiértünk.
-Figyelj! - kezdtem bele. -Mondta Krisztián, hogy sírtál. Minden oké?
-Persze! -mondta szemrehányóan. -Az autóm összetört, a drága ruhám széttépődött, és fogadjunk, hogy egy ribancnak nézel, aki csak azért van veled mert. Ne is tagadd!
-Nem, én nem csak ... -próbáltam befejezni, de közbevágott.
-Ne csak-ozzál légyszíves! Az egész miattam van. Ha nem mentem volna már az első alkalomkor buliba, akkor nem is találkoztunk volna! -ez nagyon fájt, de próbáltam leplezni, és befejezni a mondatomat.
-Figyelj, én ha k*rvázni akartam volna, akkor az utcán minden második lányt leszólíthattam volna. 1. én ilyet nem teszek, 2. azért voltam veled, mert SZERETLEK...

10. - Az első buli Pesten

Összeszedtem magam. Beültem az autóba, beírtam a GPS-be a címet és elindultam. 25 perc volt az út.
Kifizettem a belépőt, és ahogyan beléptem már észre is vettem Tamást a bárpultnál, ahogy Krisztiánnal és Bencével beszélget egy koktél társaságában.
-Sziasztok! -léptem oda hozzájuk!
-Ááá, szia Demi! Bence, ő itt Szűcs Demetria, Demi, ő itt Brasch Bence.
-Szia! -köszöntem mosolyogva Bencének.
-Helló!
-Demi, ő itt Éder Krisztián, Krisz, ő itt Szűcs Demetria!
-Szia neked is! -köszöntem Kikinek.
-Szia!
-Gyönyörű vagy ma este! -bókolt Tomika.
-Hmm... Köszönöm! -vigyorogtam.
Ittunk néhány pohár koktélt, majd Tomi fellépett a színpadra. Lenyomta a fél óráját, majd visszajött.
-Na, akkor jössz táncolni? -nézett rám Tomi kérdően.
-Természetesen!
Volt már bennünk egy pici(t sok) pia. De azt lehetett látni, hogy Krisztián féltékeny. Vagyis, nem biztos hogy az, de nekem az esett le. Állandóan bámult Bencével minket.
Egyre kifele táncoltunk a tömegből. Amikor már olyan helyre húzódtunk, ahol kevesen látnak, elkezdtünk vadul smárolni. Se Tomika, se én nem fogtuk fel, hogy mit csinálunk.
Reggel van. Szokatlan helyen ébredtem fel. Fehérneműben. A ruhám széttépve. A konyhában csörömpölés hallatszott. Magam mellé néztem az ágyban és kigúvadtak a szemeim. Tomika aludt mellettem. Fogalmam sem volt, hogy mi történt éjjel.
Felkaptam egy törölközőt, és kimentem. A szemeim könnybe lábadtak. Mikor kiléptem a szobából Krisztián állt döbbenten előttem. Nagyon kellett valaki, akire támaszkodhatok, így átöleltem és csak bőgtem.

9.rész - Felköltözve

Anyáék is feljöttek. Megbeszéltük, hogy így, az elején minimum 2 hetente meglátogatnak, vagy meglátogatom őket.
Beültem az autómba, beállítottam a GPS-t, majd elindultam a WestEnd felé. Nagyon izgultam, mivel eddig még sose dolgoztam.
Mikor beértem a ruhaboltba, nagyon kedves arcok fogadtak. Mind mosolyogtak, és a legnagyobb örömmel vártak. Ellöktem az arcomból a világosszőke tincseket, és köszöntem. Mindent elmagyaráztak, mit hogyan, hova, miért, mikor kell rakni. Szinte mindegyik munkatársam korombeli volt, így ha nem jött vendég, jól eltudtunk beszélgetni.
-Demi! -szólt a főnök asszony mosolyogva. -Mehetsz!
-Hova?
-Hát haza, mára ennyi volt.
-Hogyhogy? Dél van, még csak két órája dolgozok...
-Ez az első napod, és mindenkinek le van rövidítve az első hete. Az első napon 6 helyett 2 órát dolgozol, e hét többi napján meg 4-et.
-Óóóh, köszönöm! Nagyon kedvesnek tetszik lenni! -mondtam nagy vigyorral.
-Nyugodtan tegezhetsz.
-Köszönöm a bizalmat. -mosolyogtam. Eleinte kicsit fura volt az ötvenes éveiben járó asszonyt letegezni, de hamar megszoktam.
Negyed egy van. Gyorsan megkajáltam és felhívtam a barátnőimet, hogy elújságoljam, hogy fővárosi csajszi lettem. És megbeszéltem velük, hogy szombaton egy jó házibulit csapok velük. De csak Lori, Rami, Dorka és Mónit hívom el. Móni az a lány, akivel a legjobb a kapcsolatom a boltban. Sokat nevettem vele már az első nap, és egyáltalán nem nézett le. Segített amiben csak tudott.
Azon gondolkoztam sokat, hogy Tamást meghívjam-e... Mert ugye a lányok nagyon nagy fanok, és nem akarom Tomikát kellemetlen helyzetbe hozni. Mindegy, ezt majd még később átgondolom.
Felöltöztem. Rövid farmergatya, enyhén bő fehér trikó, fekete írással és egy fehér strandpapucs.
Felhívtam Tomikát.
-Szia! -szóltam bele nagy örömmel.
-Szia! Hát te minek örülsz ennyire? -kérdezte viccesen.
-Van egy nagyon-nagy hírem. De majd elmesélem. Most indulok. 1-re ott vagyok a pizzázóban! -mosolyogtam, majd letettem.
Tomikára úgy tekintek lassan, mint a bátyámra. Annyira jófej, meg vicces. :D
15 perc múlva már ott is voltam. Tomika ott állt az ajtónál, és az iPhone-ját nyomogatta. Észre se vette hogy mi zajlik körülötte. Így hát odaléptem mögé és befogtam mindkét szemét, majd hülye hangon így szóltam:
-Amíg nem találod ki, hogy ki vagyok, nem engedlek el!
-Neharagudjon, de Ön kicsoda? Legyen szíves leszedni rólam a kezét! -mondta halál komolyan.
Én megszeppenve engedelmeskedtem és fapofával álltam. Ekkor hátrafordult és óriási vigyor volt az arcán.
-Na mivan Demcsi?
-B*zd meg! -mondtam nevetve.
-És mi az a nagy hír? -kíváncsiskodott.
-Hát... Felköltöztem Pestre!
-Neeeeee! -mondta vigyorogva.
-Deeeeee! Ha van kedved, megmutatom.
-Jólvan, de előtte vegyünk már egy fagyit!
Vettünk 1-1 két gombócosat, majd elindultunk.
-Milyen messze van?
-Kb. 15 perc.
Útközben mindenféléről beszéltünk. Persze gyalog voltunk, a kocsit otthon hagytam. Nem igazén szeretek autózni, csak ha fontos, vagy tényleg messze van.
-Ez lenne az! -álltunk meg az egyik emeletes ház előtt.
Tomi nem szólt semmit, csak nevetett.
-Mi olyan vicces?
-Semmi, csak kb 3 percre laksz tőlünk... -folytatta a nevetést.
-Kajak?
-Kajak.
-Az úgy jó! -vigyorogtam.
-Figyu, holnap a Gödörben nyomom éjféltől, nincs kedved bulizni? Krisztián és Bence is ott lesz. Akkor legalább ők is megismernek.
-Hmm... Jól hangzik. Asszem megyek.
Az emeletes előtt volt egy csendes park. Olyannak nézett ki, mintha már több mint egy éve nem látogaták volna meg, de mégis szép volt a fű, és sok volt a díszvirág.
Egészen sötétedésig beszélgettünk. Majd elbúcsúztunk egymástól. Holnap akkor tali...
Másnap lenyomtam a 4 órámat. Hazamentem és egész nap lustultam és nyomkodtam az iPad-emet, közbe ment a TV.
Egyszercsak ránéztem az órára: 20:16.
Ideje lenne elkezdeni készülődni.