Egyszer csak Tamás felállt, és hangosan felszólalt:
-Gyerekek, figyeljetek! Mi most vacsorázni szeretnénk. Kérlek, hagyjatok békén most minket. Szeretlek titeket, meg minden, de ez így most nem jó... Koncerteken, dedikálásokon, gond nélkül lesz alkalmatok fényképet és aláírást kérni. Rendben?
A rajongók úgy viselkedtek, mintha Tomi a falnak beszélt volna.
-Kérlek, de most tényleg menjetek ki! - kértem már őket én is. Tomika egy szó nélkül felállt, megfogta a kezem, kifizette a vacsorát, majd kivezetett. Közben a rajongók folyamatosan követtek a lépcsőházig. Onnantól meg már nem igazán mertek. Bementünk a lakásomba.
- Ne haragudj édes, de ez így már nem mehetett tovább! Ugye nem haragszol? - Nézett rám boci szemekkel, majd megfogta a derekamat, és magához húzott.
-Nem... - mondtam furán. Majd enyhén eltoltam magamtól. Leültem a kanapéra, és megfogtam a fejem.
- Mi történt Demi? Baj van? Haragszol?
-Nem, nem, csak...
-Csak?
-Csak ma... Találkoztam Krisztiánnal, beszélgettem vele 2-3 órát, majd meg akart csókolni...
-És hagytad?
-Dehogy hagytam, hülye vagy?
- És utána?
-Bocsánatot kért, és elpirult, megegyeztünk abban, hogy barátok leszünk. Egyszerűen el akartam mondani, mert az úgy nem megy, hogy elhallgatom...
- Bebizonyosodott, hogy megbízhatok benned. - mosolygott, majd megcsókolt. -Krisztiánnal ezt meg majd megbeszélem...
-Ne, inkább hagyjad. Ne kavarj ennek ilyen nagy port. Megakarta tenni, nem engedtem, ennyi, kész oké?
-Oké. -majd széles vigyorral felkapott és az ágyba döntött.
Hevesen csókolóztunk, majd mikor fehérneműben voltunk megkérdezte:
-Nem bánod?
-Nem. -majd folytattuk amit elkezdtünk. Óvatosan bánt velem, és ez tetszett.
Reggel felkeltem, de Tamást sehol sem láttam. Majd az íróasztalomon találtam egy cetlit.
Szia Édes!
El kellett mennem egy megbeszélésre, de nem akartalak felébreszteni. Olyan aranyosan aludtál! :P Majd ha vége lesz, hívlak! Szeretlek: Tomika <3
Egész nap azon filóztam, hogy elmondjam-e a legjobb barátnőimnek azt hogy Vele járok, vagy ne... Mert ugye ha nem mondom el nekik, besértődnek, hogy nem vagyok őszinte. Ha meg elmondom, már nem úgy fognak kezelni, mint a legjobb barátnőjüket, hanem mint a "Fluor Tomihoz" legközelebb álló ismerőst. Szóval: Ki fognak használni. Tudom, mert ismerem őket. Teljesen tanácstalan voltam. Ma elmondtam Móninak, aki sok boldogságot kívánt nekünk.
Délután 3 fele csörgött Tomika. Felhívtam magamhoz, hogy ezt a "barátnős elmondós" dolgot megbeszéljük.
-Figyelj, igazából azért hívtalak, mert nem tudom, hogy elmondjam-e ezt a sztorit kettőnk kapcsán, azoknak, akiknek igazából köszönhetem, hogy összeismerkedtünk. -kezdtem a mondókámat.
-A barátnőidről van szó?
-Igen. Teljesen tanácstalan vagyok. Ha nem mondom el nekik, akkor megsértődnek, hogy miért nem vagyok velük őszinte. Ha meg elmondom, akkor félek, hogy az lesz, hogy csak azért lesznek majd a barátnőim, hogy a közeledben lehessenek...
-Hát szerintem... -és ahogy elkezdte, már hívtak is: Lorii, Dorkaa, Ramii<3 Konfereciahívás.
-Az emlegetettek. Ők hívnak, felveszem, pillanat. -majd felvettem a telefont. -Sziasztok!
-Csá, hello, cső. - hangzottak a nem túl verőfényes köszönések. - Te, édes kis Demetria... Láttad a Story magazin címlapját? - Kezdte Loretta. Rosszat sejtettem.
-Hátöö... Nem, miért?
-Akkor MOST leszel szíves lefáradni a sarki kisboltba, és megnézni. Várjuk a hívásodat. Csá. - csapta le a telefont.
-Drágám! - fordultam Tomi felé. - Mi van a Story címlapján?
-Kéne tudnom? - vágott megdöbbent arcot.
-Én asszem sejtek valamit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése