14.rész - Szeretlek!

***-Demi-***


Riadtan keltünk fel egymás karjai közt. Csörgött Tomi telefonja: Orsi.
-Jézusom, eléggé elaludtunk. -szólt ijedten. -interjún kellene lennem! -Szia Orsi! -vette fel a telefont közben. Ne haragudj, közbe jött egy dolog, de már indulok is!
-Jólvan, igyekezzél! -szólt bele Orsi is majd letették a telefont.
-Úristen! -kapkodott szegénykém a fejéhez. -Nem baj, ha bemegyek a fürdőbe bevizezni a fejem?
-Nem, dehogyis!
-De előtte hívok taxit. -és már nyúlt is a telefonjához. De megállítottam.
-Ne! Majd én elviszlek!
-Drágám, nem kell. -mosolygott.
-Pedig elfoglak.
-Köszönöm, Édes vagy!
Bement a fürdőbe, én meg az ajtónál beszéltem vele.
-Figyelj, én nem szeretnék azért celeb lenni, mert te veled járok. Nem letagadás, meg semmi csak egyszerűen nem szeretném.
-Igen, ezt én is akartam mondani. -Majd megtörölte a fejét a törölközővel. -Ha kérdezik válaszolunk, ha nem nem.
Kimentünk a kocsihoz. Mikor találkoztam Krisztiánnal, azután mentem be érte a szervízbe.
-Ááá! Tetszik! -nevetett, miközben rápillantott az autómra. Csak nevettem. Tamás beütötte a címet a GPS-be, majd útnak indultunk.
Fél óra csúszással, de odaértünk. Kézen fogva léptünk be a terembe, ahol Orsi idegesen várta Tomikát.
-Szia! Orsi, ő itt Demi. Demi, ő itt Orsi, na én rohanok. - Majd nyomott egy puszit a számra. -Sziasztok!
-Szia! -nyújtottam kezet a menedzsernek. Kezet ráztunk, majd mosolyogva rákérdezett.
-Csak neem?
-De. -mosolyogtam én is.
Igazán megtaláltunk a közös hangot, így jól eltudtunk beszélgetni. Nagyon kedves volt.
Orsi elkezdett mosolyogni, csak úgy, azt hittem, hogy valami eszébe jutott. Aztán valaki hátulról befogta a szemem, és hülye hangon megszólal:
-Addig nem engedlek el, amíg ki nem találod, hogy ki vagyok!
-Jaajj, Tamás, ezt már elsütöttem egyszer. -nevettem.
-Jólvan na! -ő úgyszintén. -Ööö... Figyelj, ugye nem haragszol, deeeeee.... - Ajjaj... - Kérdezték a barátnő témát és... Mondtam hogy van, de utána azt is, hogy magánügy, és hogy nem fogok róla beszélni. - Nem örültem neki annyira, de olyan édesen vallotta be, hogy nem tudtam ellenállni.
-Semmi gond! -mosolyogtam, majd megöleltem.
Elköszöntünk Orsitól, és hazamentünk. Tomika meghívott vacsorázni este 8-ra.
19:30... Mindketten készek voltunk, Tomika lejött elém a kapuhoz. Megnyomta a kaputelefont, és lejöttem. Nyomott rám egy csókot, és elindultunk gyalog. Negyed kilencre megérkeztünk egy csodaszép étterembe. Elfoglaltuk a helyünket, kihozták az ételt. Nagyon gusztusos volt. De amint lenyeltem a második falatot, jött hozzánk néhány rajongó. 11-12 évesek, látszólag barátnők lehettek.
-Sziasztok! -köszönt az egyik. -Kaphatunk egy aláírást? -és már nyújtották is a kis papírjukat. Tomika türelmesen aláírta mind a hármat. Majd egy másik megkérdezte:
-Csinálhatunk képet is? -Kicsit idegesen, ám de beleegyezett. -De a lány is jöjjön! Te a barátnője vagy?
Vetettem egy pillantást Tamásra, aki bólintott egy alig észrevehetőt.
-Igen... -mosolyogtam.
-Akkor gyere te is légyszi!
-Neem, nem, én nem vagyok fotogén alkat.
-Nembaj, gyere!
Tamás is beinvitált a közös fotóba, hogy békén hagyjanak a rajongók. Aranyosak voltak, meg minden, de tényleg, csak mi most kettesben szerettünk volna lenni.
Tizenöt perccel később kb. 10, 11-től 14 éves gyerek volt a 'nyakunkon'. Ekkor volt az, amikor már rendesen érezhető volt a hangján, hogy ideges. "Ő a barátnőd?" "Hogy hívják" "Mióta?" "Hogy ismerkedtetek össze?"