Mikor végeztek az orvosok, beengedtek, de csak 10 percre. Letérdeltem az ágya mellé, és sírtam. Nem bírtam elviselni a tudatot, hogy lehet hogy nem láthatom többé a mosolyát.
Lélegeztető gépen volt. Az orvosok megengedték, hogy még öt percet maradhassak, de többet semmiképp. Kifele menet megkérdeztem a főorvost:
- Doktor Úr, ugye felépül?
- Nem akarok pontatlan információkat közölni, ameddig nem jön meg a vizsgálat eredménye. Nagyon kimerült a fiatalember, és az ájulás következtében van egy kis agyrázkódása. Ez nem annyira súlyos, inkább a nagyon magas láz miatt aggódok érte. Az sokkal inkább veszélyes rá. Holnap reggel 10 körül jön meg a vizsgálat eredménye, akkor tessék bejönni.
- Rendben, köszönöm! - Azzal kiléptem a kórházból.
Nagyon féltem. A kocsiban kb. fél órát ültem remegve, mire végre el tudtam indítani.
Mikor hazaértem, az első az volt, hogy felhívtam Tomi édesanyját, hogy elmeséljem, hogy mi van a fiával. Szegény ő is nagyon megijedt, mondta, hogy holnap délután bemennek hozzá a kórházba. Egész éjjel remegve sírtam, és hajnali 4 körül tudtam csak elaludni. 4 órára...
10-re be is értem a kórházba. Félve ültem le a váróterembe. Majd a főorvos fél 11 körül odajött hozzám.
- Megjöttek az eredmények. Üljön le. - majd egy kis asztalhoz vezetett. nagyon féltem.
- Nos... - kezdett bele. - 98 %, hogy túléli a fiatalember. - Az arcom hirtelen falfehér lett. 98 SZÁZALÉK?!
- És a maradék kettő?
- Sajnos éjjel még nagyon magas láza volt. Ha nem enyhül, akkor van a baj. Most ébren van, be mehet hozzá, de SZIGORÚAN 10 percre! - hangsúlyozta.
- Rendben köszönöm. - azzal beviharzottam a kórterembe.
Tomika ébren volt, de nagyon rosszul nézett ki.
- Demi! Istenem de hiányoztál! - próbált megölelni, de nem igazán volt ereje.
- Nekem mondod? Nagyon féltelek, és szeretlek, ugye tudod? - fogtam meg a kezét.
- Persze hogy tudom, és én is. Ha véletlenül valami történne velem, tudd ho... - odaraktam a kezem a szája elé.
- Nem fog történni semmi, rendben? Pár hét, és meggyógyulsz!
- De ha mégse, ak...
- Ne csináld már, kérlek! - kezdtem el sírni.
- Ne haragudj, tényleg. - nézett a szemembe. - ÉN-SZERETLEK-TÉGED. - majd nagynehezen felült az ágyon, és megcsókolt. Nagyon hiányzott már ez a csók, és úgy éreztem, feltöltődtem élettel.
- Éhes vagyok... - szólalt meg, miközben lassan visszafeküdt az ágyba.
- Mit hozzak?
- Mindegy, csak kaja legyen. Meghalok az éhségtől.
Kimentem, hogy megkérdezzem, mit ehetne. Azt mondták, hogy hoznak fel egy speciális szendvicset, addig menjek be, és köszönjek el tőle, mert lassan lejár a 10 perc.
- Szívem, mindjárt hozzák a kaját. - ültem le az ágy melletti székre.
- Zsír, mindjárt kilyukadok. - nevetett. Végre 3 nap után ismét láttam nevetni.
- Nekem azt mondták, hogy mindjárt mennem kell. Anyukádékat felhívtam, mondták, hogy délután bejönnek. Szegény, teljesen kivolt, velem együtt.
- Nem kell értem aggódni. - mosolygott.
- Pedig én azt teszem! Holnap behozom a telefonod, meg a töltődet, mert tegnap otthon maradtak. - Épp hogy kimondtam a mondatot, az ápolónő benyitott a szendviccsel meg egy pohár vízzel.
- Kisasszony, ideje kifáradnia.
- Akkor holnap majd tali, gyógyulj meg, szia!
- Szia kincsem!
Három hétig volt kórházban, az alatt az idő alatt nem tudtam magammal mit kezdeni. Nagyon magányosnak éreztem magam. De mikor Tomika felhívott, hogy az orvosok hazaengedték, nálam boldogabb ember nem volt a földön. Gyorsan magamra kaptam valami normális ruhát, és elindultam érte. Mikor megláttam, hogy nem kórházi ruha van rajta, hullottak a könnyeim. De most az örömtől.
- Édes Istenem, Tamás, olyan jó így látni téged! -öleltem meg. Valamit vissza akart szólni, de inkább nem tette, élvezte a pillanatot.
- Eszméletlenül hiányoztál! - csókolt meg. Úgy éreztem magam mint egy 15 éves. Nagyon jó érzés volt átölelni, és érezni a csókjait.
2012. augusztus 3., péntek
2012. július 13., péntek
32. rész
Már egy hét eltelt. Nagyon bántam ezt az egészet, de nem fogok neki könyörögni. Pedig még mindig szeretem.
Egyik délután büszkén nézegettem a Comet Gömbömet (Legjobb új előadó), mikor Tomi a hátam mögé lopódzott, és megijesztett. Kisebb mini szívrohamot kaptam, viccesen le is szidtam. Ezután ledöntött az ágyra, és el kezdett csiklandozni, vagy tíz percig fulladoztam a nevetéstől. Miután végre abbahagyta, kimentem a konyhába egy pohár vízért. Valamiért elkapott a sírhatnék. Talán azért, mert eszembe jutottak a pillanatok, mikor együtt voltunk, hogy milyen boldogok voltunk. Nagyon reméltem, hogy Tomika nem jön be addig, ameddig én sírok, de észrevett. Leült mellém a konyhakőre, és átölelt.
- Mi a baj Demi?
- Semmi, tényleg.
- De látom, hogy valami baj van. Nekem elmondhatod.
- Nem, nem akarlak ezzel terhelni, így is van elég bajod, a szerelmed elhagyott, meg pörgés van körülötted, meg minden. Majd megoldom én.
- Ez érdekes... - Elgondolkodott, majd váratlanul adott egy forró csókot - mert nem hagyott el a szerelmem. Itt ül mellettem, és nem ő hagyott el, én hagytam el, mert hülye voltam.
- Ne csináld! Tudod, hogy én vagyok a hibás, mert olyat csináltam, amit nem kellett volna. Nagyon nem szeretem benned azt, hogy mindent magadra fogsz...
- Jólvan, tényleg te voltál a hibás... - nevetett, bár nekem nem lett tőle jobb kedvem - de abban viszont én, hogy nem engedtem hogy megmagyarázd. Akkor most nem fájna azt látni, hogy sírsz. Na de most kelj fel, mert felfázol! - Odanyújtotta a kezét, majd felhúzott. Imádom, amikor aggódik értem.
Csinált nekem egy jó hideg limonádét, bekapcsolta a légkondit, majd leültünk a kanapéra beszélgetni.
- Szóval, nem haragszol? - nézett kiskutya szemekkel.
- Én nem értelek... Miért kéne rád haragudnom? Az ég világon semmi rosszat nem tettél...
- De.
- Na és mégis mit?
- Hogy ELHAGYTALAK. - nyomatékosította. Majd hanyatt döntött, és elkezdett csókolgatni. Imádom, hogy ilyen gyengéd velem. El se tudta képzelni, hogy mennyire jól esett. - SZERETLEK. - folytatta.
- Én is. Nagyon! - Csókoltam vissza. Már-már kezdett forrósodni a hangulat, mikor Tomi ránézett az órájára.
- Ajjaj, megígértem a makettáknak hogy tartok nekik egy hosszabb ustreamet. Mindjárt fél hat!
Amíg bekapcsolódott a számítógép, Tomi utánam jött a szobába.
- Nem kezdhetnénk el újra? - nézett rám bűnbánóan. Vártam 20 másodpercet, majd válaszoltam.
- Tamás, én... Én nem akarom hogy később megbá... - odarakta a számhoz az ujját, és lepsssz-egett.
- Igen vagy nem? - gondolkoztam egy picit, majd válaszoltam.
- Igen!
- Imádlak! - majd felkapott az ölébe, és bevitt az ágyba. Én diszkréten szóltam neki, hogy várják a rajongói, akkor feleszmélt.
"Igen, valóban visszaköltöztem" "Háát, az hosszú, mindegy, már boldogok vagyunk" "Igen, újra összejöttünk" "Demi most pihen, nem tudom ide hívni".
Ilyen hosszú ustreamje talán még nem volt. Majd miután végzett, visszaültünk beszélgetni. Ennyire komoly talán még soha nem volt.
- Demi, csak azt szeretném megkérdezni, hogy... - kicsit szégyellte megkérdezni - hogy szerinted mikor vállaljunk gyermeket?
- Ez egy jó kérdés. De ugye nem azért kérded mert... ?
- Neem, dehogyis, csak kíváncsi vagyok, hogy neked mi a véleményed.
- Nekem az, hogy 25 éves korom előtt semmiképp sem szeretnék. Egyrészt, mert nem hiszem hogy érett lennék egy babához, másrészt meg had élvezzem ki a fiatalkoromat! - mosolyogtam. - Miért, neked mi a véleményed?
- Én sem szeretnék 30 éves korom előtt családot. Most főleg nem, fiatalok vagyunk, meg óriási a pörgés, de annyira várom már, hogy legyen egy kis Demetria, egy kis Tomika, és boldogan éljünk amíg meg nem halunk - nevetett.
- Én is.
Tamásnak nyolckor el kellett indulnia Romániába. Nagyon egyedül éreztem magam, de mivel senki sem ért rá feljönni hozzám, maradtam a TV-nél. Viszonylag korán, fél tízkor már el is aludtam.
Másnap reggel 6-ra beállítottam az órámat, mert nyolcra mennem kellett egy interjúra. Abban a pillanatban hogy kinyitottam a szemem, Tomi belépett az ajtón. Szegény, nagyon fáradt volt, a szemei rettentően pirosak. Befeküdt az ágyba, én pedig cseppentettem a szemébe. Megöleltem, majd nyomban el is aludt.
Fél 12-re értem haza, ő még mindig aludt. Addig elkezdtem főzni a húslevest. Kettőre kész is lett a komplett ebéd, de Tomika még mindig szunyókált. Felébreszteni meg nem akartam, de mikor láttam a naptárjában, hogy fél négykor indul fellépni, odamentem, és elkezdtem ébresztgetni. Arca sápadt volt, és dőlt róla a víz. A homloka tűzforró. 15 perc folyamatos próbálkozás után végre kinyitotta a szemét.
- Demi, nagyon rosszul érzem magam. - kissé bepánikoltam.
- Ittvagyok, nyugi, megmérem a lázad. - majd megkerestem a lázmérőt. Mikor lemértem, mégjobban megijedtem: 40,2.
Azonnal hívtam a háziorvost, aki 20 percen belül itt is volt, és azt tanácsolta, hogy minimum egy hétig ne menjen ki a lakásból, és jó volna, ha vele maradnék, ameddig nem javul az állapota.
A doktor eltávozása után egy órával ismét megmértem a lázát. A hőmérő most 40,3 fokot mutatott. Nagyon megijedtem. Felhívtam Orsit, aki lemondta Tomi eheti összes programját, majd feljött látogatóba. Hozott magával egy kis húslevest. Nem tudta, hogy én is azt főztem.
Három nap folyamatos fekvés után Tomika végre felkelt. Kijött a konyhába, és hátulról megölelt. A hangja totál nyúzott volt. Leültünk enni, majd visszaindult az ágy felé. Én addig összeszedtem a tányérokat. Hirtelen egy koppanást hallottam. Befutottam a szobába, és majd szívrohamot kaptam. Tamás összeesett. Teljesen bepánikoltam, próbáltam ébresztgetni, de nem sikerült. Eszméletlenül feküdt az ágy előtt pár méterrel. Hívtam a mentőket, majd amint elvitték kocsiba pattantam, és utánuk mentem.
Egyik délután büszkén nézegettem a Comet Gömbömet (Legjobb új előadó), mikor Tomi a hátam mögé lopódzott, és megijesztett. Kisebb mini szívrohamot kaptam, viccesen le is szidtam. Ezután ledöntött az ágyra, és el kezdett csiklandozni, vagy tíz percig fulladoztam a nevetéstől. Miután végre abbahagyta, kimentem a konyhába egy pohár vízért. Valamiért elkapott a sírhatnék. Talán azért, mert eszembe jutottak a pillanatok, mikor együtt voltunk, hogy milyen boldogok voltunk. Nagyon reméltem, hogy Tomika nem jön be addig, ameddig én sírok, de észrevett. Leült mellém a konyhakőre, és átölelt.
- Mi a baj Demi?
- Semmi, tényleg.
- De látom, hogy valami baj van. Nekem elmondhatod.
- Nem, nem akarlak ezzel terhelni, így is van elég bajod, a szerelmed elhagyott, meg pörgés van körülötted, meg minden. Majd megoldom én.
- Ez érdekes... - Elgondolkodott, majd váratlanul adott egy forró csókot - mert nem hagyott el a szerelmem. Itt ül mellettem, és nem ő hagyott el, én hagytam el, mert hülye voltam.
- Ne csináld! Tudod, hogy én vagyok a hibás, mert olyat csináltam, amit nem kellett volna. Nagyon nem szeretem benned azt, hogy mindent magadra fogsz...
- Jólvan, tényleg te voltál a hibás... - nevetett, bár nekem nem lett tőle jobb kedvem - de abban viszont én, hogy nem engedtem hogy megmagyarázd. Akkor most nem fájna azt látni, hogy sírsz. Na de most kelj fel, mert felfázol! - Odanyújtotta a kezét, majd felhúzott. Imádom, amikor aggódik értem.
Csinált nekem egy jó hideg limonádét, bekapcsolta a légkondit, majd leültünk a kanapéra beszélgetni.
- Szóval, nem haragszol? - nézett kiskutya szemekkel.
- Én nem értelek... Miért kéne rád haragudnom? Az ég világon semmi rosszat nem tettél...
- De.
- Na és mégis mit?
- Hogy ELHAGYTALAK. - nyomatékosította. Majd hanyatt döntött, és elkezdett csókolgatni. Imádom, hogy ilyen gyengéd velem. El se tudta képzelni, hogy mennyire jól esett. - SZERETLEK. - folytatta.
- Én is. Nagyon! - Csókoltam vissza. Már-már kezdett forrósodni a hangulat, mikor Tomi ránézett az órájára.
- Ajjaj, megígértem a makettáknak hogy tartok nekik egy hosszabb ustreamet. Mindjárt fél hat!
Amíg bekapcsolódott a számítógép, Tomi utánam jött a szobába.
- Nem kezdhetnénk el újra? - nézett rám bűnbánóan. Vártam 20 másodpercet, majd válaszoltam.
- Tamás, én... Én nem akarom hogy később megbá... - odarakta a számhoz az ujját, és lepsssz-egett.
- Igen vagy nem? - gondolkoztam egy picit, majd válaszoltam.
- Igen!
- Imádlak! - majd felkapott az ölébe, és bevitt az ágyba. Én diszkréten szóltam neki, hogy várják a rajongói, akkor feleszmélt.
"Igen, valóban visszaköltöztem" "Háát, az hosszú, mindegy, már boldogok vagyunk" "Igen, újra összejöttünk" "Demi most pihen, nem tudom ide hívni".
Ilyen hosszú ustreamje talán még nem volt. Majd miután végzett, visszaültünk beszélgetni. Ennyire komoly talán még soha nem volt.
- Demi, csak azt szeretném megkérdezni, hogy... - kicsit szégyellte megkérdezni - hogy szerinted mikor vállaljunk gyermeket?
- Ez egy jó kérdés. De ugye nem azért kérded mert... ?
- Neem, dehogyis, csak kíváncsi vagyok, hogy neked mi a véleményed.
- Nekem az, hogy 25 éves korom előtt semmiképp sem szeretnék. Egyrészt, mert nem hiszem hogy érett lennék egy babához, másrészt meg had élvezzem ki a fiatalkoromat! - mosolyogtam. - Miért, neked mi a véleményed?
- Én sem szeretnék 30 éves korom előtt családot. Most főleg nem, fiatalok vagyunk, meg óriási a pörgés, de annyira várom már, hogy legyen egy kis Demetria, egy kis Tomika, és boldogan éljünk amíg meg nem halunk - nevetett.
- Én is.
Tamásnak nyolckor el kellett indulnia Romániába. Nagyon egyedül éreztem magam, de mivel senki sem ért rá feljönni hozzám, maradtam a TV-nél. Viszonylag korán, fél tízkor már el is aludtam.
Másnap reggel 6-ra beállítottam az órámat, mert nyolcra mennem kellett egy interjúra. Abban a pillanatban hogy kinyitottam a szemem, Tomi belépett az ajtón. Szegény, nagyon fáradt volt, a szemei rettentően pirosak. Befeküdt az ágyba, én pedig cseppentettem a szemébe. Megöleltem, majd nyomban el is aludt.
Fél 12-re értem haza, ő még mindig aludt. Addig elkezdtem főzni a húslevest. Kettőre kész is lett a komplett ebéd, de Tomika még mindig szunyókált. Felébreszteni meg nem akartam, de mikor láttam a naptárjában, hogy fél négykor indul fellépni, odamentem, és elkezdtem ébresztgetni. Arca sápadt volt, és dőlt róla a víz. A homloka tűzforró. 15 perc folyamatos próbálkozás után végre kinyitotta a szemét.
- Demi, nagyon rosszul érzem magam. - kissé bepánikoltam.
- Ittvagyok, nyugi, megmérem a lázad. - majd megkerestem a lázmérőt. Mikor lemértem, mégjobban megijedtem: 40,2.
Azonnal hívtam a háziorvost, aki 20 percen belül itt is volt, és azt tanácsolta, hogy minimum egy hétig ne menjen ki a lakásból, és jó volna, ha vele maradnék, ameddig nem javul az állapota.
A doktor eltávozása után egy órával ismét megmértem a lázát. A hőmérő most 40,3 fokot mutatott. Nagyon megijedtem. Felhívtam Orsit, aki lemondta Tomi eheti összes programját, majd feljött látogatóba. Hozott magával egy kis húslevest. Nem tudta, hogy én is azt főztem.
Három nap folyamatos fekvés után Tomika végre felkelt. Kijött a konyhába, és hátulról megölelt. A hangja totál nyúzott volt. Leültünk enni, majd visszaindult az ágy felé. Én addig összeszedtem a tányérokat. Hirtelen egy koppanást hallottam. Befutottam a szobába, és majd szívrohamot kaptam. Tamás összeesett. Teljesen bepánikoltam, próbáltam ébresztgetni, de nem sikerült. Eszméletlenül feküdt az ágy előtt pár méterrel. Hívtam a mentőket, majd amint elvitték kocsiba pattantam, és utánuk mentem.
2012. július 5., csütörtök
31. rész
Tomika úgy viselkedett ezek után, mintha semmi sem történt volna. Sőt, még bocsánatot is kért amiért csak úgy elment. Igazából én kerültem, nem bírtam a szemébe nézni. Egyrészt mert szégyelltem magam, másrészt mert késztetést éreztem arra, hogy fogjam magam, és megcsókoljam. A friss újságok már hemzsegtek tőlünk, volt olyan rajongó, aki külföldi újságokból szkennelt nekem képet, amiben az áll, hogy szakítottunk. Tamással megbeszéltük, hogy nyilvánosan csak pénteken mondjuk ki, hogy nem vagyunk együtt. Nagyon fájt, de rábólintottam.
Mivel kezdődött a nyári szezon, nagyon sok clubba hívtak meg fellépni. Nem volt sok szabadidőm, mert a szakítás kimondása után rengeteg helyre hívtak interjúra.
Tamás időközben talált egy nagyon szép fekete hajú lányt. Nem bírtam nézni őket, díjátadó gálákon inkább másokhoz társultam. Pluszban még ott van a Viva Comet, ahol Britney-t is meghívták, így együtt adjuk elő a közös számunkat. Minden figyelmem erre összpontosult, nem érdekelt különösebben Tomika, és a többi pasi sem. Azért sem lesz egyszerű ez a fellépés, mert egy héttel a Comet előtt fog megjönni Britney Budapestre, így kevés időnk lesz gyakorolni. Meglepetésként előadjuk még az I Wanna Go-t is.
Június 14.
Rettentően izgatott voltam, hiszen 30 perc múlva színpadra lépek Britney-vel. Már énekeltem vele közönség előtt, de ez most Magyarországon lesz, és itt van Tamás is...
- ... Fogadjátok sok szerettel Britney Spears-t és Szűcs Demetriát!
Előadtuk a két számot. Imádtam! Óriási tapsvihart kaptunk, és a fellegekben éreztem magam. Britney tökéletes volt, mint mindig, és én is beleadtam mindent. Tomika is gratulált.
VIP-ban mindenki Britney-vel volt elfoglalva. Képeket csináltak vele, autogramokat kértek tőle. Tamás egy ideje csak rám figyelt, néha már kellemetlenül éreztem magam.
Hajnali 3 óra. Tomi barárnőjét eddig sem láttam sehol hála Istennek. Picit ittas volt az exem, én próbáltam mérsékelni az alkoholfogyasztást, hogy taxit tudjak hívni, ha haza akarok menni.
Egyszercsak megfogta a combom, és motyogott valamit. Annyira nem volt magánál, hogy nem értettem mit mond. És rám mászott. Elkezdett csókolgatni. Eltoltam magamtól.
- Tudod hogy most mit csinálsz? - kérdeztem, de nem reagált, folytatta. - Te-nem-szeretsz-engem! - hangsúlyoztam - Van barátnőd, mi szakítottunk, kész ennyi volt!
- Dehogyis!
- Dehogynem! - Azzal gyorsan elköszöntem a többiektől, és hazamentem. Nem akartam, hogy másnap megbánja majd, ami történt volna. Ha boldogokazzal a ribanccal a barátnőjével, akkor nem akarom tönkretenni. Pedig hagytam volna.
Másnap délután csörög a telefonom: Tamás
-Halo?
-Szia... Van egy kis probléma...
-Tegnap este?
-Igen... Nagyon sajnálom, nem tudtam mit csinálok, Krisztián most mesélte hogy mit műveltem. Tényleg, nagyon szégyenlem magam...
-Semmi gond - mosolyogtam - most elnézem.
-De van egy még nagyobb baj... Meli kidobott, mert megtudta. Hozzá költöztem, tehát most nincs hol laknom gyakorlatilag. Krisztiánnál meg nem szeretnék lakni... Szóval... Nem költözhetnék vissza hozzád, mint lakótárs? - hallottam a hangján, hogy tényleg szégyenli ezt az egészet. Három perc gondolkodás után kinyögtem:
-Igen.
-Köszönöm, te vagy a legjobb fej!
-De akkor siess, mert másfél óra múlva megyek el.
-Sietek. - Majd leraktam.
Mivel kezdődött a nyári szezon, nagyon sok clubba hívtak meg fellépni. Nem volt sok szabadidőm, mert a szakítás kimondása után rengeteg helyre hívtak interjúra.
Tamás időközben talált egy nagyon szép fekete hajú lányt. Nem bírtam nézni őket, díjátadó gálákon inkább másokhoz társultam. Pluszban még ott van a Viva Comet, ahol Britney-t is meghívták, így együtt adjuk elő a közös számunkat. Minden figyelmem erre összpontosult, nem érdekelt különösebben Tomika, és a többi pasi sem. Azért sem lesz egyszerű ez a fellépés, mert egy héttel a Comet előtt fog megjönni Britney Budapestre, így kevés időnk lesz gyakorolni. Meglepetésként előadjuk még az I Wanna Go-t is.
Június 14.
Rettentően izgatott voltam, hiszen 30 perc múlva színpadra lépek Britney-vel. Már énekeltem vele közönség előtt, de ez most Magyarországon lesz, és itt van Tamás is...
- ... Fogadjátok sok szerettel Britney Spears-t és Szűcs Demetriát!
Előadtuk a két számot. Imádtam! Óriási tapsvihart kaptunk, és a fellegekben éreztem magam. Britney tökéletes volt, mint mindig, és én is beleadtam mindent. Tomika is gratulált.
VIP-ban mindenki Britney-vel volt elfoglalva. Képeket csináltak vele, autogramokat kértek tőle. Tamás egy ideje csak rám figyelt, néha már kellemetlenül éreztem magam.
Hajnali 3 óra. Tomi barárnőjét eddig sem láttam sehol hála Istennek. Picit ittas volt az exem, én próbáltam mérsékelni az alkoholfogyasztást, hogy taxit tudjak hívni, ha haza akarok menni.
Egyszercsak megfogta a combom, és motyogott valamit. Annyira nem volt magánál, hogy nem értettem mit mond. És rám mászott. Elkezdett csókolgatni. Eltoltam magamtól.
- Tudod hogy most mit csinálsz? - kérdeztem, de nem reagált, folytatta. - Te-nem-szeretsz-engem! - hangsúlyoztam - Van barátnőd, mi szakítottunk, kész ennyi volt!
- Dehogyis!
- Dehogynem! - Azzal gyorsan elköszöntem a többiektől, és hazamentem. Nem akartam, hogy másnap megbánja majd, ami történt volna. Ha boldogok
Másnap délután csörög a telefonom: Tamás
-Halo?
-Szia... Van egy kis probléma...
-Tegnap este?
-Igen... Nagyon sajnálom, nem tudtam mit csinálok, Krisztián most mesélte hogy mit műveltem. Tényleg, nagyon szégyenlem magam...
-Semmi gond - mosolyogtam - most elnézem.
-De van egy még nagyobb baj... Meli kidobott, mert megtudta. Hozzá költöztem, tehát most nincs hol laknom gyakorlatilag. Krisztiánnál meg nem szeretnék lakni... Szóval... Nem költözhetnék vissza hozzád, mint lakótárs? - hallottam a hangján, hogy tényleg szégyenli ezt az egészet. Három perc gondolkodás után kinyögtem:
-Igen.
-Köszönöm, te vagy a legjobb fej!
-De akkor siess, mert másfél óra múlva megyek el.
-Sietek. - Majd leraktam.
2012. május 5., szombat
30. rész - Szakítás
Az április nagyon durva volt... Tamás két videoklipen is dolgozott, megbeszélések sokasága, nem mellesleg volt egyhuzamban három olyan hét, amikor körülbelül negyed órát találkoztunk naponta. Interjú, megbeszélés, fellépés, fellépés. Interjú, megbeszélés, fellépés, fellépés, hetekig. Az időbeosztása szoros volt, naponta kb. 5 percet tudtunk telefonon beszélni. Sokszor azt sem tudtam hogy él-e még. A legborzasztóbb az az öt nap volt, amikor még két másodpercet sem tudtunk beszélni, sőt, találkozni is csak akkor találkoztunk, mikor éjjel kinyitottam a szemem egy másodpercre, mikor bebújt mellém. Besokalltam és nagyon rossz dolgot kezdtem el csinálni... Mintha vak lettem volna. Elvesztettem az agyam...
*** -Tomi szemszöge-***
Rengeteg dolgom volt az utóbbi 3 hétben. Nagyon rossz érzés volt, mert alig láttam Demit. Sőt volt mikor napokig beszélni sem tudtunk, nemhogy találkozni.
Egyik nap, mikor éjjel 3-kor beértem a lépcsőházba, az egész dübörgött a zene miatt. Feljebb mentem, és sokan hallották hogy jövök, így kijöttek a folyosóra, és szóltak, hogy állítsam le a zenét, merthogy a mi lakásunkból jön. A mi emeletünkre érve szembesültem, hogy igen, tőlünk jön a maxra tekert techno. Mikor benyitottam, ömlött ki a folyosóra a füst. Cigifüst. Ledöbbentem, nagyon büdös volt. Az asztalon az előtérben 20-25 üres sörös doboz hevert. A kanapén hót részegen röhögött Demi a barátnőjével, eddig nem is láttam azt a csajt. Demi vigyorogva felkelt, átkarolt kezében a cigivel és megszólalt.
-Sziiaa édes, na mi a helyzet? Cintiaa, ő itt Balázs akarom mondani Tamás a pasikáám. - meg se tudtam szólalni, inkább gyorsan kikapcsoltam a zenét.
-Teee, az a Fluor gyerek az nem? - szólt a barátnője.
-Dee az...
-Jajj hát nem is mondtad, az tiszta buzii... - Demi elkezdett hangosan röhögni, a Cinti nevezetű csaj pedig folytatta. Nagyon rosszul esett. Ennyire még nem bántottak meg. Sokan aggatnak rám ilyen jelzőt, de az, akiért akármit megtennék? Az, hogy ő elkezdett nevetni, a világ legrosszabb érzése volt. Ők meg csak folytatták.
-Tee Deemi, ő hogyhogy a pasid? Hiszeen buzi!
-Nem tudom - nevettek.
-Fluoor, mit szólnál, ha elmennénk mi ketten "aludni?" - kérdezte az idegen csaj. Demi meg csak röhögött.
-Nem hiszem hogy ez most a legjobb ötlet lenne... Figyu, Cinti, vagy ki vagy te, menj haza szerintem.
-Ááá most nem akarok. Téged akarlak éédees.
-Az úgy nem fog össze jönni.
Gyorsan bevittem egy takarót a fürdőkádba, kulcsra zártam az ajtót és ott aludtam. Kényelmetlen volt, de féltem hogy rám fognak mászni részegen. Kopogtattak egy ideig az ajtón, és üvöltöztek, hogy hadd menjenek be, de nem engedtem. Végül elcsendesedtek, talán elaludtak. A szememet bizony elhagyta egy könnycsepp.
Reggel nyolckor felkeltem. Demi még aludt a nappali padlóján, de a másik csaj már nem volt ott, valószínűleg hazament. Nekem kilencre mennem kellett, de hagytam neki egy üzenetet.
"Jóreggelt Demi!
Ma korábban hazajövök, délután öt óra fele. Nagyon fontos dologról kell beszélnünk."
***-Demi szemszöge-***
Felkeltem, és minden tiszta rumli volt, én meg a földön feküdtem. Enyhén cigiszag volt. Először azt gondoltam, hogy Tamás volt, de mikor elolvastam a cetlit amit hagyott, rájöttem, hogy ez mind én voltam. Nem emlékszek semmire se igazából, annyira, hogy beinvitáltam Cintit, aztán ittunk pár doboz sört és ennyi.
Délután Tomi egész pontos volt. Ötre ért haza, ahogy ígérte. Leültünk a kanapéra és megfogta a kezem. Értetlenül néztem, majd egyszer csak megszólal:
-Demetria, ezt mi nem folytathatjuk tovább...
-Mi?! - kérdeztem vissza tágra nyílt szemekkel.
-Ami éjjel történt. Lehet hogy nem emlékszel, de nagyon megbántottál. Mert még a cigi meg a pia, az hagyján, de az, hogy a barátnőd lebuziz, te meg röhögsz rajta, és hogy a Cintike vagy ki gyakorlatilag invitál arra, hogy feküdjek le vele, te meg röhögsz azon, az nem fér bele. Megkérdezte, hogy miért vagyunk együtt, mikor én buzi vagyok és te azt válaszoltad nevetve, hogy "nem tudom".
-Sajnálom, tényleg, ezekre nem is emlékszek, rengeteget voltunk távol egymástól, és elvesztettem a fejem...
-Már beszéltem Krisztiánnal, visszaköltözök. Még ma.
-Ezt beszéljük meg, kérlek!
-Az a gond, hogy hogyha valaki ittas, akkor az igazat mondja.
-Ha valaki ittas, akkor azt sem tudja hogy mit mond! Én szeretlek, vajon Amerikában veled ellentétben miért nem léptem félre? -kezdtem dühösebb lenni.
-Nem érdekel. A magyarázatod sem. Én is szeretlek, nagyon is, de nem tudom, hogy mikor fog legközelebb "elveszni a fejed". A barátnőd le akart dönteni. Bezárkóztam a fürdőbe, ott aludtam, nehogy hozzám nyúljon. És bevallom, potyogott a könnyem... Mert ennyire még nem bántottak meg. Megyek pakolni.
-De... - alig kezdtem el a mondatod, máris becsapta az ajtót.
Nagyon dühös voltam magamra is, és rá is. Ha én megtudtam neki bocsátani azt, hogy idegen lánnyal feküdt le a saját lakásomban, akkor ő miért nem? Pedig ez nem is volt annyira durva.
Mikor kész lett az összepakolással, egy hangos "Csá" keretei között elment. Egész idáig nem sírtam, de most rámjött. Többé nem ölelhetem át. Nincs, ki megvigasztaljon ha rossz napjaim vannak. Többé nem csókol meg. Nincs, akinek a hajába túrhatnék, aki megért, és elhülyéskedhetnénk. Nincs, aki megmondja hogy milyen gyönyörű vagyok. NINCS többé, az én hülyeségem miatt...
29. rész - LMFAO koncert és karácsony
December 20
Elindultunk az Audimmal Berlin felé. Egy kis időbe telt mire odaértünk, de megérte. Mikor megérkeztünk, bementünk egy hotelbe, mert koncert után még itt alszunk egy napot. Nagyon furcsa volt minden. Engem felismertek, néhányan autogramot és fényképet kértek tőlem. Tamást meg nem, és ez volt a legszokatlanabb. De nem volt vészes. Este 9-kor bementünk a stadionba. Viszonylag jó helyet találtunk, az 5. sorban álltunk. De nagyon jól éreztem magam, régen buliztam ekkorát, sőt, talán még nem is voltam ekkora partin. Bementünk a VIP részlegbe, ahol a Britney koncerttel ellentétben, lehetett picit dumálni a srácokkal. Tomikának olyan aranyos kiejtése van!
Mikor vége volt a koncertnek, vissza mentünk a hotelba, és egész este együtt voltunk, majd másnap reggel visszaindultunk Budapestre.
Karácsony
Nagyon kis hangulatosra sikerült a lakásdíszítés. Én sütöttem a húst, Tomi pedig küldözgette a karácsonyi SMS-eket az ismerőseinek. Feldíszítettük a fát. Mikor készen lett a vacsora, leültünk enni. Nagyon romantikus volt. Kaja után leültünk egy picit karácsonyi filmeket nézni. Majd ezután átadtuk egymásnak az ajándékokat. Mikor ez megvolt, megcsókolt. Olyan szenvedélyesen, mint még soha. Bebújtunk az ágyba, és a mellkasára raktam a fejem. Néztük a karácsonyi vígjátékokat, és lassan elaludtunk. Ennyire romantikus esténk talán még nem is volt.
Másnap feljött hozzánk Tomika családja. Most voltak nálunk először, eddig rengeteg dolguk volt. Rengeteg sütit hoztak, alig fért el az asztalon. Viktóriával hamar megtaláltuk a közös hangot, nagyon aranyos kislány. Viktor eleinte meg se szólalt, de hamar becsatlakozott a beszélgetésbe. Tomi édesanyja rengeteget mesélt, és nagyon örült, hogy végre láthatja a kisfiát. Estig beszélgettünk, majd a búcsúzásra került a sor. Míg Tomi búcsúzott az anyukájától, Viktor halkan belépett a konyhába, ahol éppen vettem elő a sütiket, amiket nekik sütöttem. Hirtelen megmarkolta a seggem, és megszólal.
-Irtó dögös csaj vagy. - Nagyon utálom mikor mások tapogatnak, pláne akkor, mikor barátom is van, így visszakézből adtam neki egy pofont.
-Remélem tanultál ebből. - szóltam hozzá dühösen. Arcát fogva, mogorván, egy szó nélkül kiment. Elbúcsúztunk. Mikor Viktornak akartam két puszit lenyomni, elhúzta a fejét. Tamás csak értetlenül nézett. Odaadtam a sütiket és elmentek.
-Mi volt a baja Viktornak? - kérdezte halkan.
-Felpofoztam... - válaszoltam egyhangúan és sértődötten.
-Mi?! Mert miért? - csodálkozott.
-Raktam be a sütiket a dobozba, mikor észrevétlenül bejött a konyhába, megmarkolta a fenekem, és olyat szólt, hogy "nagyon dögös csaj vagyok" egy kacsintás kíséretében. Ezért.
-Jól tetted. Nem tudom hogy mi lelte, mert amúgy tök rendes srác meg minden.
-Én sem tudom miért csinálta, mert mikor először lementünk anyudékhoz, távolságban maradt. Bár vacsoránál is volt egy-két kétértelmű mondata...
-Mit mondott?
-Vikivel beszélgettünk a sulis dolgokról, mondta hogy tetszik neki az egyik szőke hajú srác az osztályából, erre Viktor nagy vigyorral "Nekem szőke hajú, kék szemű, 20-as csajok tetszenek, akiknek van pasijuk". Amúgy te is ott voltál, hallottad, nem?
-Nem... Igazából az járt a fejemben, hogy hogy lehet ennyire gyönyörű barátnőm. -mosolygott.
-Jajj ne csináld már! - mosolyogtam én is.
Elindultunk az Audimmal Berlin felé. Egy kis időbe telt mire odaértünk, de megérte. Mikor megérkeztünk, bementünk egy hotelbe, mert koncert után még itt alszunk egy napot. Nagyon furcsa volt minden. Engem felismertek, néhányan autogramot és fényképet kértek tőlem. Tamást meg nem, és ez volt a legszokatlanabb. De nem volt vészes. Este 9-kor bementünk a stadionba. Viszonylag jó helyet találtunk, az 5. sorban álltunk. De nagyon jól éreztem magam, régen buliztam ekkorát, sőt, talán még nem is voltam ekkora partin. Bementünk a VIP részlegbe, ahol a Britney koncerttel ellentétben, lehetett picit dumálni a srácokkal. Tomikának olyan aranyos kiejtése van!
Mikor vége volt a koncertnek, vissza mentünk a hotelba, és egész este együtt voltunk, majd másnap reggel visszaindultunk Budapestre.
Karácsony
Nagyon kis hangulatosra sikerült a lakásdíszítés. Én sütöttem a húst, Tomi pedig küldözgette a karácsonyi SMS-eket az ismerőseinek. Feldíszítettük a fát. Mikor készen lett a vacsora, leültünk enni. Nagyon romantikus volt. Kaja után leültünk egy picit karácsonyi filmeket nézni. Majd ezután átadtuk egymásnak az ajándékokat. Mikor ez megvolt, megcsókolt. Olyan szenvedélyesen, mint még soha. Bebújtunk az ágyba, és a mellkasára raktam a fejem. Néztük a karácsonyi vígjátékokat, és lassan elaludtunk. Ennyire romantikus esténk talán még nem is volt.
Másnap feljött hozzánk Tomika családja. Most voltak nálunk először, eddig rengeteg dolguk volt. Rengeteg sütit hoztak, alig fért el az asztalon. Viktóriával hamar megtaláltuk a közös hangot, nagyon aranyos kislány. Viktor eleinte meg se szólalt, de hamar becsatlakozott a beszélgetésbe. Tomi édesanyja rengeteget mesélt, és nagyon örült, hogy végre láthatja a kisfiát. Estig beszélgettünk, majd a búcsúzásra került a sor. Míg Tomi búcsúzott az anyukájától, Viktor halkan belépett a konyhába, ahol éppen vettem elő a sütiket, amiket nekik sütöttem. Hirtelen megmarkolta a seggem, és megszólal.
-Irtó dögös csaj vagy. - Nagyon utálom mikor mások tapogatnak, pláne akkor, mikor barátom is van, így visszakézből adtam neki egy pofont.
-Remélem tanultál ebből. - szóltam hozzá dühösen. Arcát fogva, mogorván, egy szó nélkül kiment. Elbúcsúztunk. Mikor Viktornak akartam két puszit lenyomni, elhúzta a fejét. Tamás csak értetlenül nézett. Odaadtam a sütiket és elmentek.
-Mi volt a baja Viktornak? - kérdezte halkan.
-Felpofoztam... - válaszoltam egyhangúan és sértődötten.
-Mi?! Mert miért? - csodálkozott.
-Raktam be a sütiket a dobozba, mikor észrevétlenül bejött a konyhába, megmarkolta a fenekem, és olyat szólt, hogy "nagyon dögös csaj vagyok" egy kacsintás kíséretében. Ezért.
-Jól tetted. Nem tudom hogy mi lelte, mert amúgy tök rendes srác meg minden.
-Én sem tudom miért csinálta, mert mikor először lementünk anyudékhoz, távolságban maradt. Bár vacsoránál is volt egy-két kétértelmű mondata...
-Mit mondott?
-Vikivel beszélgettünk a sulis dolgokról, mondta hogy tetszik neki az egyik szőke hajú srác az osztályából, erre Viktor nagy vigyorral "Nekem szőke hajú, kék szemű, 20-as csajok tetszenek, akiknek van pasijuk". Amúgy te is ott voltál, hallottad, nem?
-Nem... Igazából az járt a fejemben, hogy hogy lehet ennyire gyönyörű barátnőm. -mosolygott.
-Jajj ne csináld már! - mosolyogtam én is.
2012. március 26., hétfő
28. rész - Interjú
Délelőtt 10 körül, mikor felkeltem Tamás itthon volt.
-Szóval akkor leginkább Tomi miatt döntöttél úgy, hogy visszautazol Magyarországra.
-Igen.
-De ha ennyire szeretted, vagy szerettétek egymást, akkor mi volt ez a szakítós dolog? Tomi, tőled kérdem, mert szegényem meg se tudtál szólalni. -nevettünk.
-Az úgy volt - kezdett bele - hogy azt hittem, hogy örökre ott marad. Nem gondoltam, hogy egy picit is hiányzok neki, hiszen Los Angeles, fények bing-bing - nevetett - komolyan, és depis lettem, és olyat tettem amit nagyon megbántam.
-Értem. És meséljetek még, amióta Demetria híresebb lett, nem vettetek olyat észre, hogy több rajongó, több felkérés stb.? - a kérdés hallatán egymásra nézve mosolyogtunk Tomikával.
-De. -nevettem. - Mikor indultunk akkor is 15-20-an álltak a lépcsőház ajtaja előtt. De nem tudtunk velük foglalkozni sajnos, mert már így is késésben voltunk.
-És szeretnél a továbbiakban az énekléssel foglalkozni?
-Igen, de ilyen "konyhábanfőzésközben" jelleggel. Nem nekem való ez az életforma. Maradok "egyslágeres" celeb.
-Rendben, hát köszönöm hogy itt voltatok! Sok boldogságot kívánok nektek.
-Köszönjük. - mosolyogtunk, majd kiléptünk a stúdióból.
Orsi agyba-főbe dicsérgetett, hogy milyen ügyes voltam ahhoz képest, hogy első TV-s interjú. Azért én is büszke voltam magamra!
Hazafele menet mikor a pirosnál megálltam, nevetve odaszóltam Tomihoz, aki szintén ellepett a dicséreteivel.
-Már alig van nyálam...
-Ezen segíthetek. -majd adott egy forró csókot.
-Jóreggelt! - nyöszörögtem. -Nem úgy volt, hogy interjúra mész?
-Nem, lemondták. De legalább több időt tölthetek veled. - mosolygott.
-És mikor mész?
-Nem akarsz látni? - nevetett.
-Naa! - nevettem én is, majd meglöktem picit. - Nem azért, csak úgy kérdem.
-Egyre megyek "Fél Kettő" , majd Bravo interjúra, este pedig hétre Miskolcra.
-Értem. - majd felkeltem és rendbe szedtem magam.
Már javában sütöttem a rántottát, mikor csörgött Tomi telefonja.
-Halo?! Igen, értem. Neem, semmi akadálya sincs. Okés, megmondom. Neked is! Akkor egykor, szia! -letette.
-Kicsim, az RTL-től hívtak, te neked is jönnöd kell.
-Mert? Minek?
-Az új videoklippel kapcsolatban, meg a Britney-s dolog stb. - Tudtam hogy ez lesz.
-Oké, akkor viszont az én kocsimmal megyünk, ne taxizzunk külön.
-Rendben.
Megreggelizünk (vagyis inkább ebédeltünk), még rendezettebbé tettem a fejem és elindultunk. Amikor kiérkeztünk a lépcsőházból kb. 15-20 rajongó állt az ajtóban.
-Segíthetünk? -érdeklődtem.
-Autogramot szeretnék kérni! - hangzott mindenhonnan a válasz. Rápillantottam az órára. 10 perc múlva egy óra.
-Sajnálom, de sietnünk kell. - Fogtam meg Tomi kezét és húztam át a "tömegen".
-Demi, ne legyél már velük ilyen gonosz! - mosolygott.
-Nem vagyok gonosz, csak ne tartson fel minket senki sem.
Épségben be tudtunk ülni a kocsiba és 10 perc csúszással, de odaértünk. Orsi már várt minket. Bementünk az interjúszobába, ahol először engem "faggattak".
-Szia! Nemesvári Anikó vagyok.
-Szia, én pedig Szűcs Demetria! - mutatkoztunk be egymásnak. Tomi mellettem ült.
-Nos, kezdjük az elején. Honnan jött az ötlet, hogy kimész Amerikába?
-Hosszú... De végülis úgy, hogy Tamás elvitt a példaképem, Britney Spears koncertjére. Az egyik csatorna jóvoltából VIP jegyünk is volt. A backstage-ben vártam a "pop hercegnőjét", Tamás pedig elment egy pillanatra. Elkezdtem énekelni egy számot, és Britney hallotta. Felajánlotta hogy a menedzserem lesz ha kimegyek Amerikába, mert gyönyörű a hangom, és szép karriert futnék be. Igent mondtam, mert nem tudtam hogy mi fog várni rám. Meggondolatlan voltam. -Nevettem.
-Miért, mi várt rád?
-Ha összességében nézzük nem volt jó döntés kimenni. De voltak jó pillanatok. Például elkísérhettem Brit-et fellépni is. Amit nagyon élveztem. Az egyiken elő is adtuk a közös dalunkat, aminek a "The Music is My Soul" címet adtuk és már a VEVO-n is látható a videoklip. Viszont a stúdiózás kínszenvedés volt. Folyamatosan vezényelgettek, ami még nem is baj, de az hogy "hogy hozhatott ide Britney egy ilyen nyomorékot" eléggé megviselt. És naponta többször elejtettek egy-egy ilyen mondatot a stúdiósok, amiktől teljesen ki voltam. Éjjel egyre visszaértem a lakosztályomba, reggel hatkor pedig kezdődött előröl az egész. Plusz még az átsírt éjszakák. Mert a legnagyobb bajom az volt, hogy iszonyatosan hiányzott nekem Tomi. És volt, mikor csak fél órát pihentem, mert egyszerűen nem tudtam elaludni, folyamatosan ő járt az eszemben. És leginkább ő húzott vissza. - vetettem egy pillantást a barátomra mosolyogva.-Szóval akkor leginkább Tomi miatt döntöttél úgy, hogy visszautazol Magyarországra.
-Igen.
-De ha ennyire szeretted, vagy szerettétek egymást, akkor mi volt ez a szakítós dolog? Tomi, tőled kérdem, mert szegényem meg se tudtál szólalni. -nevettünk.
-Az úgy volt - kezdett bele - hogy azt hittem, hogy örökre ott marad. Nem gondoltam, hogy egy picit is hiányzok neki, hiszen Los Angeles, fények bing-bing - nevetett - komolyan, és depis lettem, és olyat tettem amit nagyon megbántam.
-Értem. És meséljetek még, amióta Demetria híresebb lett, nem vettetek olyat észre, hogy több rajongó, több felkérés stb.? - a kérdés hallatán egymásra nézve mosolyogtunk Tomikával.
-De. -nevettem. - Mikor indultunk akkor is 15-20-an álltak a lépcsőház ajtaja előtt. De nem tudtunk velük foglalkozni sajnos, mert már így is késésben voltunk.
-És szeretnél a továbbiakban az énekléssel foglalkozni?
-Igen, de ilyen "konyhábanfőzésközben" jelleggel. Nem nekem való ez az életforma. Maradok "egyslágeres" celeb.
-Rendben, hát köszönöm hogy itt voltatok! Sok boldogságot kívánok nektek.
-Köszönjük. - mosolyogtunk, majd kiléptünk a stúdióból.
Orsi agyba-főbe dicsérgetett, hogy milyen ügyes voltam ahhoz képest, hogy első TV-s interjú. Azért én is büszke voltam magamra!
Hazafele menet mikor a pirosnál megálltam, nevetve odaszóltam Tomihoz, aki szintén ellepett a dicséreteivel.
-Már alig van nyálam...
-Ezen segíthetek. -majd adott egy forró csókot.
27. rész - Béke
Másnap este izgatottan készülődtem a buliba. Régen partiztam úgy, hogy azt csináltam amit akartam, mert nem volt még barátom. Felhívtam Ramit és Mónit, jönnek velem. 10-re feljöttek hozzám a csajok, fél tizenegykor hívtunk egy taxit és elmentünk az egyik közeli clubba. Egyből a pulthoz indultunk, és egy Sex on the Beach-el kezdtük. Majd sorra próbáltuk ki a koktélokat. Mikor már a 4.-nél tartottam, megpillantottam Tomit, amint két haverjával ülnek a sarokban elhelyezett kanapén. Nem bírtam felfogni, hogy mit keres itt. De ekkor mellém ült egy egészen helyes srác. Elkezdtem magam illegetni, mikor a fiú megfogta a combomat. Fülembe súgott, bólintottam, majd mentünk táncolni. Közben végig Tamást figyeltem, de ahogy észrevettem, folyamatosan rám-rám pillantgatott. Az alkoholtól nem voltam észnél. A fenekemet folyamatosan a fiúhoz simítottam, aki látszólag élvezte. Egy óra tánc után visszaültünk. A barátnőimet is felkérte valaki. Két koktél és egy csók után a srác egyszerűen eltűnt. Majd hátulról valaki megfogta a kezemet, és táncoltunk. Tomit már nem láttam sehol. De igazából semmit sem láttam, szédültem a sok alkoholtól. Majd a gyerekkel elkezdtünk vadul smárolni.
Reggel furcsa mód, otthon ébredtem. De mellettem ... Mellettem Tomi aludt mélyen. Szóval akkor ő volt a második idegen! Nem tudtam eldönteni hogy ordítsam le a fejét, vagy el se mondjam neki, hogy vele táncoltam.
Eltelt egy hét. Szinte beszélni sem beszéltünk, pedig annyi mindent mondanék neki... Rohadtul hiányzik! Minden nap látom, de hiányzik ahogy megcsókol, ahogy átölel, amikor azt mondja, hogy "Kicsim". Már az összes újság írt a szakításunkról, de Tomi nem beszélt erről. De délután, az Interaktívban amit mondott... Könnyeket csalt a szemembe.
-Igen, ez egy felkapott téma lett, hogy szakítottatok a barátnőddel. - kezdte el Eszti. - De mégis hogyan, hiszen én már láttam Demit sokszor veled, és nagyon aranyosak és boldogok voltatok.
-Igen... Még nem meséltem egyik újságnak, vagy tévének sem erről, de most kivételt teszek. Először és utoljára. Demetriával tényleg, nagyon boldogok voltunk. De egy nap elment Amerikába, tök hirtelen és váratlanul. Én pedig hogy is mondjam... Depis lettem, mert nem számítottam arra, hogy hiányzok neki és hogy valaha is visszajön. Így olyat tettem, amit megbántam, de a legrosszabb, hogy megbántottam Őt, azt a lányt, akit a világon a legjobban szeretek. De ő már nem szeret, ami különösen fáj. -e szavak hallatán sírógörcsöt kaptam.
Este hatra haza is ért. Nem bírtam magammal, mikor benyitott, könnyes szemmel megöleltem. Szegény, csak nézett értetlenül.
-Nagyon meghatott az, amit az Interaktívban mondtál. És... Én is szeretlek!
-Tényleg? - nézett a szemembe örömittasan. Majd megcsókoltam.
-Kielégítő választ adtam? - mosolyogtam. Ő szintén.
-Akkor előröl kezdjük? Mármint úgy, hogy megint összejövünk? - kérdezte szégyenlősen Tomika.
-Igen. - öleltem át. Ő megfogott, és bevitt a hálószobába. A gond csak az volt, hogy kilenckor indult fellépni. De addig egy percre sem hagytuk egymást egyedül.
Már teljesen izgatott voltam a klippremier miatt. Hiszen 3 nap... És fent leszek a YouTube-on... És sokkal híresebb leszek... Ezt viszont nem várom. Tudom, hogy sokszor jó, hogy szeretnek, de viszont gyakran átélem azt, hogy Tamással sétálunk az utcán, és nem lehet egy privát beszélgetésünk, mert körénk gyűlnek. Nem mindennapos, de akkor is.
A premier napján Tomi fellépett, és egyedül kellett végignéznem, hogy megváltozik az életem... És éjjel felkerült a legnagyobb videomegosztó portálra. Nagyon jó volt látni a kész klipet. De féltem hogy mi fog rám várni az utcán. És rosszabb volt mint amire számítottam...
Reggel furcsa mód, otthon ébredtem. De mellettem ... Mellettem Tomi aludt mélyen. Szóval akkor ő volt a második idegen! Nem tudtam eldönteni hogy ordítsam le a fejét, vagy el se mondjam neki, hogy vele táncoltam.
Eltelt egy hét. Szinte beszélni sem beszéltünk, pedig annyi mindent mondanék neki... Rohadtul hiányzik! Minden nap látom, de hiányzik ahogy megcsókol, ahogy átölel, amikor azt mondja, hogy "Kicsim". Már az összes újság írt a szakításunkról, de Tomi nem beszélt erről. De délután, az Interaktívban amit mondott... Könnyeket csalt a szemembe.
-Igen, ez egy felkapott téma lett, hogy szakítottatok a barátnőddel. - kezdte el Eszti. - De mégis hogyan, hiszen én már láttam Demit sokszor veled, és nagyon aranyosak és boldogok voltatok.
-Igen... Még nem meséltem egyik újságnak, vagy tévének sem erről, de most kivételt teszek. Először és utoljára. Demetriával tényleg, nagyon boldogok voltunk. De egy nap elment Amerikába, tök hirtelen és váratlanul. Én pedig hogy is mondjam... Depis lettem, mert nem számítottam arra, hogy hiányzok neki és hogy valaha is visszajön. Így olyat tettem, amit megbántam, de a legrosszabb, hogy megbántottam Őt, azt a lányt, akit a világon a legjobban szeretek. De ő már nem szeret, ami különösen fáj. -e szavak hallatán sírógörcsöt kaptam.
Este hatra haza is ért. Nem bírtam magammal, mikor benyitott, könnyes szemmel megöleltem. Szegény, csak nézett értetlenül.
-Nagyon meghatott az, amit az Interaktívban mondtál. És... Én is szeretlek!
-Tényleg? - nézett a szemembe örömittasan. Majd megcsókoltam.
-Kielégítő választ adtam? - mosolyogtam. Ő szintén.
-Akkor előröl kezdjük? Mármint úgy, hogy megint összejövünk? - kérdezte szégyenlősen Tomika.
-Igen. - öleltem át. Ő megfogott, és bevitt a hálószobába. A gond csak az volt, hogy kilenckor indult fellépni. De addig egy percre sem hagytuk egymást egyedül.
Már teljesen izgatott voltam a klippremier miatt. Hiszen 3 nap... És fent leszek a YouTube-on... És sokkal híresebb leszek... Ezt viszont nem várom. Tudom, hogy sokszor jó, hogy szeretnek, de viszont gyakran átélem azt, hogy Tamással sétálunk az utcán, és nem lehet egy privát beszélgetésünk, mert körénk gyűlnek. Nem mindennapos, de akkor is.
A premier napján Tomi fellépett, és egyedül kellett végignéznem, hogy megváltozik az életem... És éjjel felkerült a legnagyobb videomegosztó portálra. Nagyon jó volt látni a kész klipet. De féltem hogy mi fog rám várni az utcán. És rosszabb volt mint amire számítottam...
2012. március 22., csütörtök
26. rész - Elég volt ...
Reggel 9-kor felkeltem. Nagyon fáradt voltam, de nem tudtam visszaaludni, így feltápászkodtam. Még mindig oltári dühös voltam Tamásra, amiért ezt tette. Amikor kiértem a nappaliba, láttam hogy egy bőrönd elő volt szedve, de nem volt benne még ruha, csak a kanapén néhány összehajtott. Meggondoltam magam. Maradhat. De mint szobatárs. Mintha egy idegen lenne, aki itt bérel lakást. Most neki is macerás lenne ebben a felhajtásban ide-oda költözgetni. Ezért döntöttem így.
Megreggeliztem, és összekaptam magam. Annyira ideges voltam, hogy felvettem a legfeszülősebb csőfarmeremet, a legmagasabb sarkú cipőmet, és az egyik legkivágottabb felsőmet. Írtam egy levelet Tominak, hogy azért mégis tudja hogy hol vagyok. "Szia. Elmentem sétálni, majd jövök. Maradhatsz, nem kell pakolnod. Demi."
És kiléptem az utcára. Teljesen szabadnak éreztem magam. Elmentem venni magamnak néhány új cuccot. Este 9-re értem haza. Addigra volt vagy 4 nem fogadottam, mind Tomitól. De nem érdekelt.
Benyitottam a lakásba, és Tamás éppen a Facebbokjára postolt ki valamit.
-Szia! Hívtalak négyszer, miért nem vetted fel?
-Mert nem... Figyelj, gyere, ülj le a kanapéra, beszélni akarok veled. -Szót fogadott, de lehetett látni rajta, hogy mintha abban reménykedne, hogy megbocsátok. Pedig nem...
-Én... Én ezt nem tudom tovább folytatni, érted? Nagyon rosszul esett, hogy játszottál a bizalmammal. És elég volt úgyhogy...
-Szakítani akarsz? - Szólt közbe.
-Igen... Ne haragudj, de ez így nem jó. Kezdjük előröl, mintha most ismertük volna meg egymást, mintha lakótársak lennénk. Annyi lenne még, hogy tiéd lesz az ágy, mert azért annyira nem vagyok szemét. Ne menj nyúzottan fellépni.
-Értem. És nincs több esélyem?
-Nincs...
Majd öt perc gondolkodás után, halkan annyit mondott nekem, hogy "hát jó". Szegény, nagyon rossz a kedve, de ő kereste magának. Mostmár szingli lettem. És kiélvezem minden percét. De én még mindig szeretem ezt a fiút. Nagyon is. De nem akarom hogy úgy legyen más lányokkal, hogy mi együtt vagyunk. Azt csinál ő is, amit akar.
De néhány pillanat múlva újra megszólalt.
-Tiéd az ágy...
-Tamás... Ne csináld, én nem fekszek oda, neked nagyobb szükséged van a pihenésre.
-Demi ne idegesíts fel.
-Nem idegesítelek, te idegesítesz... Tiéd az ágy és kész!
-Nem mert te vagy a lány, neked kell puhán aludni... Mi pasik akárhol eltudunk aludni.
-Fogd már be... Enyém a kanapé. Vita lezárva.
Egyre jobban emeltük fel a hangunkat. És így veszekedtünk 10 percen keresztül, mígnem megcsókolt.
-Na, kié az ágy. -mosolygott.
-Ne, ne, ne, ne... állj... Mit beszéltünk 20 perccel ezelőtt.
-Jólvan rendben. De az ágy a tiéd.
-Fejezzük már be... Ha ki akarod törni a nyakad, akkor aludj a kanapén, aztán csá. -majd bevonultam a szobába.
Fél tizenegy fele Tomi készülődött, mert ment Ceglédre fellépni. Mikor kilépett az ajtón, magamba fordulva sírtam. Egyszerűen visszagondoltam ez együtt töltött pillanatokra. De mindkettőnknek így a legjobb, főleg nekem. Imádom, és legszívesebben egész nap a karjában lennék, de undorító volt amit művelt. Majd a könnyeim közt elaludtam
Megreggeliztem, és összekaptam magam. Annyira ideges voltam, hogy felvettem a legfeszülősebb csőfarmeremet, a legmagasabb sarkú cipőmet, és az egyik legkivágottabb felsőmet. Írtam egy levelet Tominak, hogy azért mégis tudja hogy hol vagyok. "Szia. Elmentem sétálni, majd jövök. Maradhatsz, nem kell pakolnod. Demi."
És kiléptem az utcára. Teljesen szabadnak éreztem magam. Elmentem venni magamnak néhány új cuccot. Este 9-re értem haza. Addigra volt vagy 4 nem fogadottam, mind Tomitól. De nem érdekelt.
Benyitottam a lakásba, és Tamás éppen a Facebbokjára postolt ki valamit.
-Szia! Hívtalak négyszer, miért nem vetted fel?
-Mert nem... Figyelj, gyere, ülj le a kanapéra, beszélni akarok veled. -Szót fogadott, de lehetett látni rajta, hogy mintha abban reménykedne, hogy megbocsátok. Pedig nem...
-Én... Én ezt nem tudom tovább folytatni, érted? Nagyon rosszul esett, hogy játszottál a bizalmammal. És elég volt úgyhogy...
-Szakítani akarsz? - Szólt közbe.
-Igen... Ne haragudj, de ez így nem jó. Kezdjük előröl, mintha most ismertük volna meg egymást, mintha lakótársak lennénk. Annyi lenne még, hogy tiéd lesz az ágy, mert azért annyira nem vagyok szemét. Ne menj nyúzottan fellépni.
-Értem. És nincs több esélyem?
-Nincs...
Majd öt perc gondolkodás után, halkan annyit mondott nekem, hogy "hát jó". Szegény, nagyon rossz a kedve, de ő kereste magának. Mostmár szingli lettem. És kiélvezem minden percét. De én még mindig szeretem ezt a fiút. Nagyon is. De nem akarom hogy úgy legyen más lányokkal, hogy mi együtt vagyunk. Azt csinál ő is, amit akar.
De néhány pillanat múlva újra megszólalt.
-Tiéd az ágy...
-Tamás... Ne csináld, én nem fekszek oda, neked nagyobb szükséged van a pihenésre.
-Demi ne idegesíts fel.
-Nem idegesítelek, te idegesítesz... Tiéd az ágy és kész!
-Nem mert te vagy a lány, neked kell puhán aludni... Mi pasik akárhol eltudunk aludni.
-Fogd már be... Enyém a kanapé. Vita lezárva.
Egyre jobban emeltük fel a hangunkat. És így veszekedtünk 10 percen keresztül, mígnem megcsókolt.
-Na, kié az ágy. -mosolygott.
-Ne, ne, ne, ne... állj... Mit beszéltünk 20 perccel ezelőtt.
-Jólvan rendben. De az ágy a tiéd.
-Fejezzük már be... Ha ki akarod törni a nyakad, akkor aludj a kanapén, aztán csá. -majd bevonultam a szobába.
Fél tizenegy fele Tomi készülődött, mert ment Ceglédre fellépni. Mikor kilépett az ajtón, magamba fordulva sírtam. Egyszerűen visszagondoltam ez együtt töltött pillanatokra. De mindkettőnknek így a legjobb, főleg nekem. Imádom, és legszívesebben egész nap a karjában lennék, de undorító volt amit művelt. Majd a könnyeim közt elaludtam
2012. március 18., vasárnap
25.rész - Félreléptem
Csendben lépkedtem, hátha már alszik. De senki sem volt otthon. Megnéztem a naptárát, és fél órával ezelőtt elkezdődött a fellépése itt Budapesten. Szóval kb. 45 perc múlva jön meg. Találtam a mélyhűtőben egy fagyasztott pizzát, gyorsan megsütöttem, majd mikor kész lett kinyitottam az ablakokat, hogy kimenjen a szag. Pillanatok alatt tiszta lett a levegő a lakásban. Bezártam az ablakokat, és lekapcsoltam a villanyokat. Elbújtam, mert kíváncsi voltam arra, hogy mit fog csinálni. Nem az a komoly kifigyelés, hanem majd meglepem. 15 perccel később kulcsokat hallottam. Tomi volt az. Egyedül. Megkönnyebbültem, mert féltem, hogy hátha a szemem láttára jön fel egy csajra. És amit ez után tett, megdöbbentett, és meghatott is egyben: Ledobta a cuccait, felkapcsolta a kislámpát, leült a kanapéra, elővette a táskájából az egyik közös képünket, amit még nyáron készítettünk a Duna-parton, és nézegette. Könnyeztem, mert nagyon jól esett, hogy ennyire hiányzok neki. Halkan odamentem a háta mögé, és átkaroltam. Eléggé megijedt, de mikor hátranézett nem hitt a szemének.
-Demi! Jézusom hogyan? - potyogtak a könnyei, és szorosan megölelt.
-Annyira hiányzott az ölelésed. - adtam a szájára egy csókot. - Meg a csókod!
-Ne is mondd! Azt hittem vége... Hogy többet nem jössz vissza. De kellemeset csalódtam. Mesélj, hogy-hogy visszajöttél? Mi volt, hogy érezted magad? - majd megfogta a kezem, és leültetett a kanapéra. Én gyorsan visszapattantam a pizzáért, majd visszaültem.
-Nos... Sok volt a parancsolgatás amit egyszerűen nem tudtam elviselni. Mintha valami rongybábu lettem volna. Szidtak... De a legfőbb ok az te voltál. Mert egyszerűen elaludni sem tudtam, mert te jártál az eszemben, hogy vajon élsz-e még egyáltalán. Rettenetesen, borzasztóan hiányoztál!
-Te is nekem! El sem tudod képzelni mennyire!
-De voltak jó élmények is. Például Britney-t néhány kisebb fellépésére elkísértem. És össze is barátkoztam vele. Facebookon is ismerősök vagyunk! - nevettem.
-Az szép! -nevetett ő is.
-De gondolom hallottál arról, hogy jövőhét utáni vasárnapon klippremier lesz.
-Szívem. Híresebb vagy mint én...
-Hahaha. - mosolyogtam.
-Ez nem vicc. - felállt, és elővett egy kupac újságot. - Ez körübelül 40-50 darab újság. 28 nap alatt. Nem semmi mi? - nevetett.
-Nem... De... Én erre nagyon nem gondoltam.
-Próbáltam minden újságot megvenni, amiben benne vagy. És rajongók is szólítanak le utcán miattad. Szóval én már azért vagyok híres, mert a barátnőm vagy. - folytatta a nevetést.
-Haha vicces vagy!
2-3 perc néma csend után Tomi valamin nagyon gondolkodott. Majd megszólalt. Halál komolyan.
-Te voltál pasival LA-ban?
-Persze, hiszen a stáb 75%-a férfiból állt. - kuncogtam.
-Nem Demi, halál komolyan kérdem. -kicsit megrendültem. Valami baj történt...
-Nem.
-Biztos? Figyelj, nekem elmondhatod, legalább tudom, hogy őszinte vagy.
-Biztos hogy nem... Nekem TE vagy a mindenem. Eszem ágában sincs megcsalni téged. -Válaszoltam, majd egy nagy sóhajtás után megindokolta a kérdést.
- Demi... Én... Félreléptem... - Meghűlt bennem a vér is.
-Ezt most komolyan mondod?
-Igen, és mivel tudom, hogy őszintén válaszoltál, ezért megmondtam...
-Az az igazság... - Pár másodperc hatásszünet. - ...hogy én megbíztam benned. Meg voltam győződve arról, hogy ha 10 évig kint lettem volna, akkor te 10 évig vársz rám. De csalódtam... - Meg akart csókolni, de visszatoltam. - Undorodom tőled! Ma éjjel még aludhatsz itt, de holnap mehetsz Krisztiánhoz! - Teljesen ideg voltam. Hogy tehette ezt? Elkezdtem sírni.
-Demi, várj, hadd magyarázzam meg!
-Nem érdekel a magyarázatod! Elegem van a pasikból... Jóéjt. -majd bementem a hálószobába. Tomi a kanapén aludt.
*** - Tomi szemszöge - ***
"UNDORODOM TŐLED". Ennél a mondatnál elakadtam. Hogy mondhat ilyet? De végülis megértem, mert hülye voltam. Hülye voltam, hogy a legszebb, legaranyosabb lányt megbántottam. És most miattam sír. Részeg voltam és nem tudtam magam kontrollálni. Pedig ha kell, az életemet is odaadnám érte. Mert SZERETEM. Mert nincs még egy olyan lány mint ő. Mert benne megtaláltam a szerelmet. Mert ő sose használt ki és nem is fog. A karácsonyt tölthetem megint egyedül. De remélem megbocsát, mert... mert ő az életem. És fél év után tönkretettem mindent. Elegem van magamból. Talán holnap már rendesen lehet vele beszélni.
Éjjel hallottam ahogy sír.
-Demi, minden rendben?
-Hagyjál. - folytatta a pityergést.
Végül a sok gondolatom miatt, amik kavarogtak a fejemben, csak hajnali négykor tudtam elaludni. Ami jó, mert fél hétkor fel kellett kelnem, mert mentem a Mokkába.
-Demi! Jézusom hogyan? - potyogtak a könnyei, és szorosan megölelt.
-Annyira hiányzott az ölelésed. - adtam a szájára egy csókot. - Meg a csókod!
-Ne is mondd! Azt hittem vége... Hogy többet nem jössz vissza. De kellemeset csalódtam. Mesélj, hogy-hogy visszajöttél? Mi volt, hogy érezted magad? - majd megfogta a kezem, és leültetett a kanapéra. Én gyorsan visszapattantam a pizzáért, majd visszaültem.
-Nos... Sok volt a parancsolgatás amit egyszerűen nem tudtam elviselni. Mintha valami rongybábu lettem volna. Szidtak... De a legfőbb ok az te voltál. Mert egyszerűen elaludni sem tudtam, mert te jártál az eszemben, hogy vajon élsz-e még egyáltalán. Rettenetesen, borzasztóan hiányoztál!
-Te is nekem! El sem tudod képzelni mennyire!
-De voltak jó élmények is. Például Britney-t néhány kisebb fellépésére elkísértem. És össze is barátkoztam vele. Facebookon is ismerősök vagyunk! - nevettem.
-Az szép! -nevetett ő is.
-De gondolom hallottál arról, hogy jövőhét utáni vasárnapon klippremier lesz.
-Szívem. Híresebb vagy mint én...
-Hahaha. - mosolyogtam.
-Ez nem vicc. - felállt, és elővett egy kupac újságot. - Ez körübelül 40-50 darab újság. 28 nap alatt. Nem semmi mi? - nevetett.
-Nem... De... Én erre nagyon nem gondoltam.
-Próbáltam minden újságot megvenni, amiben benne vagy. És rajongók is szólítanak le utcán miattad. Szóval én már azért vagyok híres, mert a barátnőm vagy. - folytatta a nevetést.
-Haha vicces vagy!
2-3 perc néma csend után Tomi valamin nagyon gondolkodott. Majd megszólalt. Halál komolyan.
-Te voltál pasival LA-ban?
-Persze, hiszen a stáb 75%-a férfiból állt. - kuncogtam.
-Nem Demi, halál komolyan kérdem. -kicsit megrendültem. Valami baj történt...
-Nem.
-Biztos? Figyelj, nekem elmondhatod, legalább tudom, hogy őszinte vagy.
-Biztos hogy nem... Nekem TE vagy a mindenem. Eszem ágában sincs megcsalni téged. -Válaszoltam, majd egy nagy sóhajtás után megindokolta a kérdést.
- Demi... Én... Félreléptem... - Meghűlt bennem a vér is.
-Ezt most komolyan mondod?
-Igen, és mivel tudom, hogy őszintén válaszoltál, ezért megmondtam...
-Az az igazság... - Pár másodperc hatásszünet. - ...hogy én megbíztam benned. Meg voltam győződve arról, hogy ha 10 évig kint lettem volna, akkor te 10 évig vársz rám. De csalódtam... - Meg akart csókolni, de visszatoltam. - Undorodom tőled! Ma éjjel még aludhatsz itt, de holnap mehetsz Krisztiánhoz! - Teljesen ideg voltam. Hogy tehette ezt? Elkezdtem sírni.
-Demi, várj, hadd magyarázzam meg!
-Nem érdekel a magyarázatod! Elegem van a pasikból... Jóéjt. -majd bementem a hálószobába. Tomi a kanapén aludt.
*** - Tomi szemszöge - ***
"UNDORODOM TŐLED". Ennél a mondatnál elakadtam. Hogy mondhat ilyet? De végülis megértem, mert hülye voltam. Hülye voltam, hogy a legszebb, legaranyosabb lányt megbántottam. És most miattam sír. Részeg voltam és nem tudtam magam kontrollálni. Pedig ha kell, az életemet is odaadnám érte. Mert SZERETEM. Mert nincs még egy olyan lány mint ő. Mert benne megtaláltam a szerelmet. Mert ő sose használt ki és nem is fog. A karácsonyt tölthetem megint egyedül. De remélem megbocsát, mert... mert ő az életem. És fél év után tönkretettem mindent. Elegem van magamból. Talán holnap már rendesen lehet vele beszélni.
Éjjel hallottam ahogy sír.
-Demi, minden rendben?
-Hagyjál. - folytatta a pityergést.
Végül a sok gondolatom miatt, amik kavarogtak a fejemben, csak hajnali négykor tudtam elaludni. Ami jó, mert fél hétkor fel kellett kelnem, mert mentem a Mokkába.
2012. március 17., szombat
24. rész - Hazatérés
*** Tomi szemszöge ***
Elindult a repülőgép. Miután felszállt, azon gondolkodtam, hogy az életem repült el Amerikába. Öt percig néztem némán, mikor visszaindultam. Útközben megállított néhány rajongó. Próbáltam a szomorúságomat leplezni. Képet nem akartam csinálni. Nem volt kedvem a műmosolyhoz a képen is.
Mikor hazaértem, leültem a kanapéra, és elővettem az egyik közös képünket. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
Napokon keresztül ő járt a fejemben. Lehet, hogy csak hónapok múlva látom. Az is lehet, hogy élvezi az ottani életet, és már el is felejtett. Vagy az is lehetséges, hogy hiányzok neki, és ugyanolyan nehéz neki is, mint nekem. Bár ezt nem hiszem. És mivan, ha ilyen gyorsan bepasizott? Végülis, nagyon sok szépfiú mászkál ott az utcákon. Mondjuk ő nem ilyen. De ki tudja hogy ki csavarta el a fejét. Nem tudom.
Sokan kérdezgették hogy merre van, mert már régen látták. Én meg nem győztem mindenkinek egyesével magyarázni, hogy külföldön van. Bulvárcikket ebből nem akarok, így nem mondtam semmit sem erről az újságoknak. Azért nagyon rossz úgy fellépni, hogy tudod, hogy otthon senki sem vár... Ugyan az, mint fél évvel ezelőtt.
*** Demi ***
Már egy hét eltelt. Egy álmatlan éjszakám sem volt, mindig Ő járt az eszemben. Lehet hogy már el is felejtett... És abban a hitben van, hogy örökké itt fogok maradni. Még én sem tudom hogy mi lesz. Én úgy ismerem Tomit, hogy ha évekig eltűnnék, Ő akkor is csak rám várna. És nem lépne félre. De akkor is... Ki tudja...
Hétfő van. Reggel 8-ra behívtak a stúdióba, hogy felvegyek egy dalt, amit Britney nekem írt. És azt kell hogy mondjam, hogy borzalmas volt. Mármint nem a dal, mert az szép volt, hanem a stúdiózás. Folyton parancsolgattak. "Tartsd közel a szádat, ne annyira te böszme." "Hátrébb" "Most minek emelted feljebb a fejed?" "Ne fogd meg" "Honnan jöttél, egy magyarországi elmegyógyintézetből, vagy mi?"
Nem is bírtam idegekkel, elsírtam magam. Brit bejött hozzám.
- Ne sírj. Én is így kezdtem. Most is ugyan ezt csinálják, csak nem annyira, mint az elején. Ennek ez az ára kicsim. - mosolygott.
- Én ezt nem fogom bírni Brit...
- Dehogynem! Csak akarni kell! Ha én ezt mondtam volna 13 évvel ezelőtt akkor most nem lennék itt. - ölelt meg. - Na fel a fejjel!
Mikor kiment, a szájából úgy láttam, mintha azt mondta volna a stúdiósoknak hogy "Ne legyetek annyira kemények". Nagyon jól esett, hogy ennyire törődött velem.
Kemény 12 óráig tartott mire azt az egy darab számot fel tudtuk venni. Egyáltalán nem lettek kedvesebbek, sőt teljesen idegesek voltak a srácok. Nagyon flegmán bántak velem, bezzeg mikor bejött Britney már mindjárt nyalták a seggem. Elegem volt. Éjjel egyre "haza" is értem. Ugyanis béreltem egy közeli lakást. És reggel ugyan így. 8-ra megbeszélés, stúdió estig.
Egy hónap eltelt. Tomival alig tudtam beszélni összesen túlzok, ha azt mondom háromszor. Egyszerűen nem volt időm. Ha meg volt, akkor náluk éjjel volt és nem akartam zavarni. Nem bírtam elviselni ezt. Bár már egy kis hírnévnek örvendhetek, mivel az egyik dalt kiadták, amiben featelek Brittel is, de ez valahogy nem izgatott. Csak az, hogy mi van a Szerelmemmel. Több fellépésére is elkísértem Britneyt, az egyiken fel is léptem vele. Két héttel korábban elkezdtük a videoklipet forgatni a közös dalhoz. És a tervek szerint holnap lesz készen, és két hét múlva lesz a premier. De én eldöntöttem, hogy nem nekem való ez a munka. Oké, hogy szívesen csinálom, de mégszívesebben vagyok otthon Tomival. És ezt meg is mondtam Britnek.
- Ha nem gond, akkor a premiert már Magyarországról nézném. - folytattam a beszélgetést.
- Nem. De biztos ezt akarod? - Kérdezte, de láttam, hogy egy kicsit csalódott.
- Biztos. Nekem ott van a Szerelmem... - Brittel már egész jól összehaverkodtunk. Még a Facebookján is visszajelölt!
- Megértelek, én is ezt tenném. -mosolygott. - De tudod, hogy azért hiányozni fogsz nekem?
- Te is nekem! - Majd megöleltük egymást.
A kapcsolatot tartani fogjuk, hiszen már mondhatni barátnők lettünk.
Hétfőn délután kimentem a reptérre. Az utolsó forgatási naphoz nem kellettem, mert Brit részét forgatták. Tominak nem szóltam hogy haza megyek. Úgy nagyobb meglepetés éri, ha váratlanul lépek be.
Felszállt a gép és elindult. Kedd éjjelre értem haza. Taxival hazamentem, elővettem a kulcsokat, és benyitottam a lakásba.
Elindult a repülőgép. Miután felszállt, azon gondolkodtam, hogy az életem repült el Amerikába. Öt percig néztem némán, mikor visszaindultam. Útközben megállított néhány rajongó. Próbáltam a szomorúságomat leplezni. Képet nem akartam csinálni. Nem volt kedvem a műmosolyhoz a képen is.
Mikor hazaértem, leültem a kanapéra, és elővettem az egyik közös képünket. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
Napokon keresztül ő járt a fejemben. Lehet, hogy csak hónapok múlva látom. Az is lehet, hogy élvezi az ottani életet, és már el is felejtett. Vagy az is lehetséges, hogy hiányzok neki, és ugyanolyan nehéz neki is, mint nekem. Bár ezt nem hiszem. És mivan, ha ilyen gyorsan bepasizott? Végülis, nagyon sok szépfiú mászkál ott az utcákon. Mondjuk ő nem ilyen. De ki tudja hogy ki csavarta el a fejét. Nem tudom.
Sokan kérdezgették hogy merre van, mert már régen látták. Én meg nem győztem mindenkinek egyesével magyarázni, hogy külföldön van. Bulvárcikket ebből nem akarok, így nem mondtam semmit sem erről az újságoknak. Azért nagyon rossz úgy fellépni, hogy tudod, hogy otthon senki sem vár... Ugyan az, mint fél évvel ezelőtt.
*** Demi ***
Már egy hét eltelt. Egy álmatlan éjszakám sem volt, mindig Ő járt az eszemben. Lehet hogy már el is felejtett... És abban a hitben van, hogy örökké itt fogok maradni. Még én sem tudom hogy mi lesz. Én úgy ismerem Tomit, hogy ha évekig eltűnnék, Ő akkor is csak rám várna. És nem lépne félre. De akkor is... Ki tudja...
Hétfő van. Reggel 8-ra behívtak a stúdióba, hogy felvegyek egy dalt, amit Britney nekem írt. És azt kell hogy mondjam, hogy borzalmas volt. Mármint nem a dal, mert az szép volt, hanem a stúdiózás. Folyton parancsolgattak. "Tartsd közel a szádat, ne annyira te böszme." "Hátrébb" "Most minek emelted feljebb a fejed?" "Ne fogd meg" "Honnan jöttél, egy magyarországi elmegyógyintézetből, vagy mi?"
Nem is bírtam idegekkel, elsírtam magam. Brit bejött hozzám.
- Ne sírj. Én is így kezdtem. Most is ugyan ezt csinálják, csak nem annyira, mint az elején. Ennek ez az ára kicsim. - mosolygott.
- Én ezt nem fogom bírni Brit...
- Dehogynem! Csak akarni kell! Ha én ezt mondtam volna 13 évvel ezelőtt akkor most nem lennék itt. - ölelt meg. - Na fel a fejjel!
Mikor kiment, a szájából úgy láttam, mintha azt mondta volna a stúdiósoknak hogy "Ne legyetek annyira kemények". Nagyon jól esett, hogy ennyire törődött velem.
Kemény 12 óráig tartott mire azt az egy darab számot fel tudtuk venni. Egyáltalán nem lettek kedvesebbek, sőt teljesen idegesek voltak a srácok. Nagyon flegmán bántak velem, bezzeg mikor bejött Britney már mindjárt nyalták a seggem. Elegem volt. Éjjel egyre "haza" is értem. Ugyanis béreltem egy közeli lakást. És reggel ugyan így. 8-ra megbeszélés, stúdió estig.
Egy hónap eltelt. Tomival alig tudtam beszélni összesen túlzok, ha azt mondom háromszor. Egyszerűen nem volt időm. Ha meg volt, akkor náluk éjjel volt és nem akartam zavarni. Nem bírtam elviselni ezt. Bár már egy kis hírnévnek örvendhetek, mivel az egyik dalt kiadták, amiben featelek Brittel is, de ez valahogy nem izgatott. Csak az, hogy mi van a Szerelmemmel. Több fellépésére is elkísértem Britneyt, az egyiken fel is léptem vele. Két héttel korábban elkezdtük a videoklipet forgatni a közös dalhoz. És a tervek szerint holnap lesz készen, és két hét múlva lesz a premier. De én eldöntöttem, hogy nem nekem való ez a munka. Oké, hogy szívesen csinálom, de mégszívesebben vagyok otthon Tomival. És ezt meg is mondtam Britnek.
- Ha nem gond, akkor a premiert már Magyarországról nézném. - folytattam a beszélgetést.
- Nem. De biztos ezt akarod? - Kérdezte, de láttam, hogy egy kicsit csalódott.
- Biztos. Nekem ott van a Szerelmem... - Brittel már egész jól összehaverkodtunk. Még a Facebookján is visszajelölt!
- Megértelek, én is ezt tenném. -mosolygott. - De tudod, hogy azért hiányozni fogsz nekem?
- Te is nekem! - Majd megöleltük egymást.
A kapcsolatot tartani fogjuk, hiszen már mondhatni barátnők lettünk.
Hétfőn délután kimentem a reptérre. Az utolsó forgatási naphoz nem kellettem, mert Brit részét forgatták. Tominak nem szóltam hogy haza megyek. Úgy nagyobb meglepetés éri, ha váratlanul lépek be.
Felszállt a gép és elindult. Kedd éjjelre értem haza. Taxival hazamentem, elővettem a kulcsokat, és benyitottam a lakásba.
2012. március 15., csütörtök
23. rész - A döntés
Egyszerűen nem tudtam gondolkodni... Tomi éppen jött felém, nagy mosollyal az arcán. A példaképem pedig az én döntésemre várt.
- Fél órán belül el kéne döntened. -mosolygott, és továbbment. Tomika odajött hozzám, és szorosan megölelt.
- Csak nem beszéltél vele? - kérdezte nagy vigyorral a száján.
- De... -én meg csak néztem.
-Mi van? Baj történt? - szeppent meg.
- Nem tudom ez minek nevezhető. Óriási ajánlatot kaptam tőle... - Tomika csak értetlenül nézett rám.
- Énekeltem az egyik lassú számát, de csak úgy magamnak, ő meg meghallotta. És elkezdi, hogy tehetséges vagyok, és hogy ha kimegyek Los Angelesbe, akkor a menedzserem lesz, és csinálhatnák albumokat ... És esküszöm, nem tudom hogy mit csináljak... Nagyon el szeretnék menni, viszont téged meg nem akarlak elhagyni. - Folytak a könnyeim.
- Figyelj, kicsim, menjél, ha nagyon szeretnél.. Mindenben támogatlak. Nehogy később megbánd, hogy miattam nem mentél el. Nem akarlak akadályozni semmiben. És nekem is nagyon hiányoznál... De a te boldogságod sokkal fontosabb, mint az enyém... - Nagyon megható volt.
- Nem tudom. - öleltem meg.
Visszatértek a többi VIP-esek, így műmosolyogtam. Közben azon járt az agyam hogy hogyan döntsek.
Bementünk egy terembe, ahol rengeteg fotós volt. Csináltunk képet, Tamás, Britney és én.
Félrementünk a "Hercegnővel". Tomi addig megvárt minket kint.
- Nos, akkor hogy döntöttél?
Vettem egy mély lélegzetet, és válaszoltam.
- Megyek!
-Remek! Holnap repülőre kéne szállnod, és Los Angelesbe repülni. - Majd egy cetlit nyomott a kezembe a pontos címmel. -Itt várunk.
- Rendben, akkor majd ott! Örülök hogy találkoztunk!
Visszamentem Tomihoz. Már teljesen ki volt szegény, hogy mit válaszolok... Nem mondtam semmit. Csak odamentem, nyomtam egy puszit az arcára, és bűntudattal integettem neki. Utánam futott.
- Demi! Mész?
-Igen...
-Értem. Mikor?
-Holnap délután megyek a reptérre. Kettőre...
-Töltsük együtt ezt a fél napot... Holnap lemondom az összes interjút, és fellépést ami 3 óra előtt lesz.
-Rendben. De anyuékhoz is menjünk fel.
-Oké.
Potyogtak a könnyeim. Nem tudom miért, hiszen én akartam így. Lehet hogy csak egy hétig leszek ott, lehet, hogy ott fogok maradni örökké.
Este összepakoltuk az összes cuccomat, ami kellett, és végigbeszélgettük az éjszakát. Tamás nagyon kétségbe volt esve. Folyton azt hajtogatta, hogy mi lesz vele nélkülem. Én is ugyan ezt kérdem: Mi lesz velem nélküle?
Reggel elmentünk anyáékhoz és elbúcsúztunk egymástól.
Fél kettőkor kiértünk a reptérre. Nagyon nyomott hangulatunk volt... Majd megérkezett a gép háromnegyed kettőre. Nem győztük egymást csókolgatni. Nagyon fog nekem hiányozni. Hisz ő az életem...
A fél repülőutat végigsírtam.
Vasárnap reggel 10-re meg is érkezett a gép. Hívtam egy taxit, és megkértem hogy vigyen el a címre. Los Angeles óriási város! 3 órába telt, amíg a célhoz értem. Még volt fél órám nézelődni, így messzire nem mentem. Nagyon jó idő volt. Kb. 30 fok. Ősszel. Nem semmi!
Fél kettőkor bementem a stúdióba. Csodálatos volt. És a váróteremben ott ült Britney és még három alak.
Brit nagy örömmel fogadott.
- Óh, szia!
- Szia! Most mit csinálunk? - nevettem.
- Most énekelj egy kicsit. Mutasd meg Paulnak a hangod! - Fogalmam sem volt hogy ki az a "Paul". De nekikezdtem az Everytime-nak
- Fél órán belül el kéne döntened. -mosolygott, és továbbment. Tomika odajött hozzám, és szorosan megölelt.
- Csak nem beszéltél vele? - kérdezte nagy vigyorral a száján.
- De... -én meg csak néztem.
-Mi van? Baj történt? - szeppent meg.
- Nem tudom ez minek nevezhető. Óriási ajánlatot kaptam tőle... - Tomika csak értetlenül nézett rám.
- Énekeltem az egyik lassú számát, de csak úgy magamnak, ő meg meghallotta. És elkezdi, hogy tehetséges vagyok, és hogy ha kimegyek Los Angelesbe, akkor a menedzserem lesz, és csinálhatnák albumokat ... És esküszöm, nem tudom hogy mit csináljak... Nagyon el szeretnék menni, viszont téged meg nem akarlak elhagyni. - Folytak a könnyeim.
- Figyelj, kicsim, menjél, ha nagyon szeretnél.. Mindenben támogatlak. Nehogy később megbánd, hogy miattam nem mentél el. Nem akarlak akadályozni semmiben. És nekem is nagyon hiányoznál... De a te boldogságod sokkal fontosabb, mint az enyém... - Nagyon megható volt.
- Nem tudom. - öleltem meg.
Visszatértek a többi VIP-esek, így műmosolyogtam. Közben azon járt az agyam hogy hogyan döntsek.
Bementünk egy terembe, ahol rengeteg fotós volt. Csináltunk képet, Tamás, Britney és én.
Félrementünk a "Hercegnővel". Tomi addig megvárt minket kint.
- Nos, akkor hogy döntöttél?
Vettem egy mély lélegzetet, és válaszoltam.
- Megyek!
-Remek! Holnap repülőre kéne szállnod, és Los Angelesbe repülni. - Majd egy cetlit nyomott a kezembe a pontos címmel. -Itt várunk.
- Rendben, akkor majd ott! Örülök hogy találkoztunk!
Visszamentem Tomihoz. Már teljesen ki volt szegény, hogy mit válaszolok... Nem mondtam semmit. Csak odamentem, nyomtam egy puszit az arcára, és bűntudattal integettem neki. Utánam futott.
- Demi! Mész?
-Igen...
-Értem. Mikor?
-Holnap délután megyek a reptérre. Kettőre...
-Töltsük együtt ezt a fél napot... Holnap lemondom az összes interjút, és fellépést ami 3 óra előtt lesz.
-Rendben. De anyuékhoz is menjünk fel.
-Oké.
Potyogtak a könnyeim. Nem tudom miért, hiszen én akartam így. Lehet hogy csak egy hétig leszek ott, lehet, hogy ott fogok maradni örökké.
Este összepakoltuk az összes cuccomat, ami kellett, és végigbeszélgettük az éjszakát. Tamás nagyon kétségbe volt esve. Folyton azt hajtogatta, hogy mi lesz vele nélkülem. Én is ugyan ezt kérdem: Mi lesz velem nélküle?
Reggel elmentünk anyáékhoz és elbúcsúztunk egymástól.
Fél kettőkor kiértünk a reptérre. Nagyon nyomott hangulatunk volt... Majd megérkezett a gép háromnegyed kettőre. Nem győztük egymást csókolgatni. Nagyon fog nekem hiányozni. Hisz ő az életem...
A fél repülőutat végigsírtam.
Vasárnap reggel 10-re meg is érkezett a gép. Hívtam egy taxit, és megkértem hogy vigyen el a címre. Los Angeles óriási város! 3 órába telt, amíg a célhoz értem. Még volt fél órám nézelődni, így messzire nem mentem. Nagyon jó idő volt. Kb. 30 fok. Ősszel. Nem semmi!
Fél kettőkor bementem a stúdióba. Csodálatos volt. És a váróteremben ott ült Britney és még három alak.
Brit nagy örömmel fogadott.
- Óh, szia!
- Szia! Most mit csinálunk? - nevettem.
- Most énekelj egy kicsit. Mutasd meg Paulnak a hangod! - Fogalmam sem volt hogy ki az a "Paul". De nekikezdtem az Everytime-nak
2012. március 14., szerda
22. rész - A meglepetés
- Én ezt értem, de nem maradhatok egész életemben boltos.
- Persze, persze megértelek. - mosolygott. Átkarolta a derekamat és úgy sétáltunk. Kimentünk a Gellért-hegyre és a naplementében gyönyörködtünk. Nagyon romantikus volt. És ma hál' Istennek nem volt semmi dolga.
Hazaérkeztünk és mikor beléptem a nappaliba észrevettem két kis csomagot a kis asztalon.
- Boldog szülinapot mégegyszer! - odanyúlt az ajándékokért, majd a kezembe adta. A nagyobbik dobozban egy kézzel készített kis apróság volt, ami nagyon aranyos, a másikban pedig egy nyaklánc kövekkel kirakva és D&T medál volt rajta, mint Demi&Tomi. Nem jutottam szóhoz, nem győztem ölelgetni. Bement a konyhába, és egy hatalmas csokor rózsával tért vissza. 20 szál, mivel 20 éves lettem.
-Ez gyönyörű Tamás! Imádlak! Köszönöm! Nagyon! - mosolyogtam. Majd rávetettem magam. Meg sem álltunk az ágyig. Világosszőke hajamat kibontottam. Csókolózás közben egyszer csak megszólalt.
- Van ám mégegy ajándék. Majd később adom oda. -És azzal a helyes mosolyával tovább folytatta, amit elkezdett.
Szeptember 30
Otthon ültem az íróasztalom felett és nézegettem a főiskolás könyveket, ugyanis megérkeztek. Tamásnak el kellett mennie. Kicsit feljött az egyik ruhaboltos barátnőm beszélgetni, mivel felmondtam ott a suli miatt. Nagyon fog hiányozni, de úgyis tudunk majd minden héten találkozni. Vacsoráztunk, TV-ztünk, körmöt festettünk, mindent csináltunk, amit általában a barátnők szoktak. Nem sokkal azután, hogy elment, küldött egy SMS-t Tomika: Szia szívem! 1 órán belül ott vagyok érted. Vegyél fel valami csini rucit! Szeretlek!
Nem tudtam mire készül, de szót fogadtam neki. Egy egyszerű fekete félpántos egybe miniszoknyát és egy nem annyira magas, de azért magassarkú szandált. Ugyanis még mindig jó idő volt, pedig már majdnem október.
Felhívott hogy menjek le. Kikísért egy taxihoz beültünk, és csak néztem hogy hova megyünk. Első tippem egy étterem volt. De nem az.
Kiszálltunk a taxiból és a Papp László Sportaréna előtt találtam magam. Hirtelen arra gondoltam hogy ... neem??
- Megérkeztünk. -mosolygott. És észrevettem hogy ki van írva "Britney Spears: The Femme Fatale Tour Budapest".
- Csak nem?
-De. - nevetett, én meg a nyakába ugrottam örömömben. De mégis miért? - már sírtam a boldogságtól.
- Szülinapos vagy még mindig. Ééééés ez még semmi. - nevetett. - a Viva jóvoltából színfalak mögé is van jegy. Szóval élőben találkozhatsz vele.
- Ne csináld már! Ez most komoly?!
-Teljes mértékben, igen. - mosolygott. Látszott rajta hogy nagyon örül, hogy örülök.
-Nagyon szépen köszönöm. - majd megcsókoltam. - Imádlak!
-Én is téged.
Kb. 2 órát vártunk. Mivel a lehető legjobb helyre akartunk menni. És persze hogy a legjobb helyre vette a jegyet :)
És elkezdődött. És kirázott a hideg. És Tomi is élvezte. Az egészet végigtomboltuk.
Mikor vége volt a shownak, minket, és még néhány szerencsést behívtak a színfalak mögé. Egyedül voltam, a többi VIP-es nem tudom hogy hol volt. Amíg vártam -mert Tomika elment a mosdóba- énekelgettem az Everytimet. Britney pedig épp akkor jött ki az öltözőjéből, észre sem vettem, teljesen izgultam. Odajött hozzám, két izmos ember mellett, és mivel értek angolul, értettem, hogy mit mond. A pulzusom az egekben volt, mikor megfogta a vállam és hozzám szólt.
-Szia! Hogy hívnak?
-Demetria. - Szinte a nevemet is elfelejtettem.
-Oh, szép név! Hallottam ahogy énekelsz. Gyönyörű hangod van Demi.
-Köszönöm Britney! - mosolyogtam. Kicsit elpirultam.
-Most éppen azon gondolkozok, hogy egy ilyen tehetséget nem szabad itt hagyni... Nincs kedved kijönni Los Angelesbe, hogy megmutasd a hangod másoknak is? Felajánlom, hogy leszek a menedzsered. - Nem tudom hogy ezt hogy gondolta, mert szerintem nincs jó hangom. Bár ő ért hozzá... Nagyon gondolkoztam: Mi lesz Tomival, ha elmegyek, a hosszútávú kapcsolatok mind tönkremennek. Viszont itt egy óriási lehetőség, kimenni LA-ba, Britney, a legnagyobb példaképem lesz a menedzserem. MOST MIT CSINÁLJAK?
- Persze, persze megértelek. - mosolygott. Átkarolta a derekamat és úgy sétáltunk. Kimentünk a Gellért-hegyre és a naplementében gyönyörködtünk. Nagyon romantikus volt. És ma hál' Istennek nem volt semmi dolga.
Hazaérkeztünk és mikor beléptem a nappaliba észrevettem két kis csomagot a kis asztalon.
- Boldog szülinapot mégegyszer! - odanyúlt az ajándékokért, majd a kezembe adta. A nagyobbik dobozban egy kézzel készített kis apróság volt, ami nagyon aranyos, a másikban pedig egy nyaklánc kövekkel kirakva és D&T medál volt rajta, mint Demi&Tomi. Nem jutottam szóhoz, nem győztem ölelgetni. Bement a konyhába, és egy hatalmas csokor rózsával tért vissza. 20 szál, mivel 20 éves lettem.
-Ez gyönyörű Tamás! Imádlak! Köszönöm! Nagyon! - mosolyogtam. Majd rávetettem magam. Meg sem álltunk az ágyig. Világosszőke hajamat kibontottam. Csókolózás közben egyszer csak megszólalt.
- Van ám mégegy ajándék. Majd később adom oda. -És azzal a helyes mosolyával tovább folytatta, amit elkezdett.
Szeptember 30
Otthon ültem az íróasztalom felett és nézegettem a főiskolás könyveket, ugyanis megérkeztek. Tamásnak el kellett mennie. Kicsit feljött az egyik ruhaboltos barátnőm beszélgetni, mivel felmondtam ott a suli miatt. Nagyon fog hiányozni, de úgyis tudunk majd minden héten találkozni. Vacsoráztunk, TV-ztünk, körmöt festettünk, mindent csináltunk, amit általában a barátnők szoktak. Nem sokkal azután, hogy elment, küldött egy SMS-t Tomika: Szia szívem! 1 órán belül ott vagyok érted. Vegyél fel valami csini rucit! Szeretlek!
Nem tudtam mire készül, de szót fogadtam neki. Egy egyszerű fekete félpántos egybe miniszoknyát és egy nem annyira magas, de azért magassarkú szandált. Ugyanis még mindig jó idő volt, pedig már majdnem október.
Felhívott hogy menjek le. Kikísért egy taxihoz beültünk, és csak néztem hogy hova megyünk. Első tippem egy étterem volt. De nem az.
Kiszálltunk a taxiból és a Papp László Sportaréna előtt találtam magam. Hirtelen arra gondoltam hogy ... neem??
- Megérkeztünk. -mosolygott. És észrevettem hogy ki van írva "Britney Spears: The Femme Fatale Tour Budapest".
- Csak nem?
-De. - nevetett, én meg a nyakába ugrottam örömömben. De mégis miért? - már sírtam a boldogságtól.
- Szülinapos vagy még mindig. Ééééés ez még semmi. - nevetett. - a Viva jóvoltából színfalak mögé is van jegy. Szóval élőben találkozhatsz vele.
- Ne csináld már! Ez most komoly?!
-Teljes mértékben, igen. - mosolygott. Látszott rajta hogy nagyon örül, hogy örülök.
-Nagyon szépen köszönöm. - majd megcsókoltam. - Imádlak!
-Én is téged.
Kb. 2 órát vártunk. Mivel a lehető legjobb helyre akartunk menni. És persze hogy a legjobb helyre vette a jegyet :)
És elkezdődött. És kirázott a hideg. És Tomi is élvezte. Az egészet végigtomboltuk.
Mikor vége volt a shownak, minket, és még néhány szerencsést behívtak a színfalak mögé. Egyedül voltam, a többi VIP-es nem tudom hogy hol volt. Amíg vártam -mert Tomika elment a mosdóba- énekelgettem az Everytimet. Britney pedig épp akkor jött ki az öltözőjéből, észre sem vettem, teljesen izgultam. Odajött hozzám, két izmos ember mellett, és mivel értek angolul, értettem, hogy mit mond. A pulzusom az egekben volt, mikor megfogta a vállam és hozzám szólt.
-Szia! Hogy hívnak?
-Demetria. - Szinte a nevemet is elfelejtettem.
-Oh, szép név! Hallottam ahogy énekelsz. Gyönyörű hangod van Demi.
-Köszönöm Britney! - mosolyogtam. Kicsit elpirultam.
-Most éppen azon gondolkozok, hogy egy ilyen tehetséget nem szabad itt hagyni... Nincs kedved kijönni Los Angelesbe, hogy megmutasd a hangod másoknak is? Felajánlom, hogy leszek a menedzsered. - Nem tudom hogy ezt hogy gondolta, mert szerintem nincs jó hangom. Bár ő ért hozzá... Nagyon gondolkoztam: Mi lesz Tomival, ha elmegyek, a hosszútávú kapcsolatok mind tönkremennek. Viszont itt egy óriási lehetőség, kimenni LA-ba, Britney, a legnagyobb példaképem lesz a menedzserem. MOST MIT CSINÁLJAK?
2012. március 13., kedd
21. rész - Költözés és szülinap
Reggel már javában készítettem a reggelimet, mikor megszólalt a kaputelefon. Felvettem:
-Igen?
-Szia! Felmehetnék egy pillanatra?
-Ki vagy?
-Krisztián.
-Akkor nem. -majd kinyomtam. Azonnal visszahívott.
-Kérlek Demi, beszéljük meg a tegnapot.
-Nincs kedvem veled beszélni. Menj el.
-Addig fogom nyomkodni a kapucsengőt, amíg be nem engedsz...
-Jólvan ... -Lecsaptam a kagylót, majd beengedtem.
Leültünk a nappaliban levő kanapéra.
-Mégis hogy gondolhattad ezt? -Fakadtam ki. -Boldog párkapcsolatban élek, méghozzá a legjobb haveroddal. Most miattad nem vettem fel neki a telefont. Sms-eket is küldött, és nem válaszoltam rájuk. Elbőgtem volna magam. ÉRTED? Pedig nem is értem mi a bajom... Hiszen TE nyomultál rám. De akkor is... Szarul érzem magam.
-Én ezt értem... És sajnálom is...
-Még szép hogy sajnálo... - De Kölyök közbevágott.
-Végigmondhatom? Kösz. Szóval, befejezem, de kérlek, ne mondd el senkinek se!
-Olyan nincs. Tamásnak el fogom mondani. Nem fogok titkolózni előtte.
-De kérlek!
-De nincs kérlek, csak Tamásnak fogom elmondani, másnak, ígérem nem. Mostpedig letelt a "pillanat", viszont látásra. - Majd kitoltam az ajtón. Az első dolgom az volt, hogy felhívtam Tomit. Nem vette fel. Majd pár perc múlva visszahívott.
-Szia!
-Jajj, édesem, halálra aggódtam már magam! Hol voltál?
-Itthon.
-Akkor miért nem vetted fel a telefont?
-Meg van annak az oka.
-Csak nem haragszol?
-Haragszok, csak nem rád. De ezt személyesen kéne... Mikor végzel?
-Most lesz egy interjúm, és két fellépésem. Szóval olyan este 7 körül.
-Okés, várlak szívem!
7 előtt pár perccel meg is érkezett. Nagyon jól esett megölelni, és gondolom már ő is tiszta ideg volt délelőtt miattam.
-Mi volt? -kíváncsiskodott Tomika.
-Krisztián... Miatta mentem el a tegnapi buliról. - Tamás csak kérdően nézett.
Elmeséltem neki a tegnap estét, meg hogy ma feljött és megbeszéltük. De ettől függetlenül teljesen ideges volt. Próbálta leplezni de nem igazán sikerült neki.
-Nem tudom, milyen ötlet, de mi lenne, ha hozzám költöznél? -vetettem fel az ötletet. -Nagyon keveset találkozunk, és így sokkal jobb lenne.
-Nem rossz ötlet. Biztos, hogy szeretnéd?
-Természetesen. -mosolyogtam, majd megcsókoltuk egymást.
Kedden meg is kezdtük a pakolást. Krisztiánt egy cseppet sem hatotta meg a dolog. Mostanában csak köszönünk egymásnak, amit nem is bánok. De még mindig látszik a szemében, ahogy rám néz, hogy engem akar.
Mivel Tominak nem sok ideje volt, ezért csak másfél hét múlva költözött hozzám teljesen. Nagyon örültünk. De sajnos az autón nem tudunk osztozni, mivel még nincs jogsija. De mondta, hogy ha kevesebb fellépés és interjú lesz, mindenképp neki kezd.
***
Reggel valaki ébresztget. Kómásan felkeltem és észrevettem, hogy Tomika volt, kezében egy tálcával.
-Boldog Szülinapot szívem! - majd nyomott egy puszit az arcomra és az ölembe rakta a tálcát friss reggelivel. Olyan jó volt az illata a szalonnás tükörtojásnak!
-Szülinap?? Mi? -nevettem.
-Édesem, szeptember 15.-e van...
-És? Az én szülinapom 17.-én lesz! -nevettem továbbra is. Tamás kicsit elszégyellte magát, azt sem tudta, mit mondjon
-Persze hogy ma van, csak vicceltem! -Tomi viccesen meglökte a vállamat. Csak nevettünk. Majd nekiálltam a kajának, ami isteni volt.
-Köszönöm! -mondtam, majd megöleltem.
-Ma szabadnapot vettem ki. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk majd sétálni.
-Mehetnénk akár most is! -azzal kikeltem az ágyból.
Rendbe szedtem magam. Mivel még nagyon jó idő volt, miniszoknyát vettem fel fekete magassarkú saru szandállal, és egy vékony csőtopot.
Már javában sétáltam, mikor eszembe jutott amit el akartam mondani Tominak.
-Jut eszembe! Nem tudom, hogy örülnél-e ennek, vagy nem, de októbertől iskolába fogok járni, méghozzá a tanárképző főiskolába. Nagyon szeretem a gyerekeket, és minden álmom az, hogy tanító lehessek. Ugye megérted?
-Persze! -ölelt meg. - Ha nagyon szeretnéd, nyugodtan, úgyse én döntök ez felől. Csak az bánt nagyon, hogy sokkal kevesebb időt tudunk majd együtt tölteni...
-Igen?
-Szia! Felmehetnék egy pillanatra?
-Ki vagy?
-Krisztián.
-Akkor nem. -majd kinyomtam. Azonnal visszahívott.
-Kérlek Demi, beszéljük meg a tegnapot.
-Nincs kedvem veled beszélni. Menj el.
-Addig fogom nyomkodni a kapucsengőt, amíg be nem engedsz...
-Jólvan ... -Lecsaptam a kagylót, majd beengedtem.
Leültünk a nappaliban levő kanapéra.
-Mégis hogy gondolhattad ezt? -Fakadtam ki. -Boldog párkapcsolatban élek, méghozzá a legjobb haveroddal. Most miattad nem vettem fel neki a telefont. Sms-eket is küldött, és nem válaszoltam rájuk. Elbőgtem volna magam. ÉRTED? Pedig nem is értem mi a bajom... Hiszen TE nyomultál rám. De akkor is... Szarul érzem magam.
-Én ezt értem... És sajnálom is...
-Még szép hogy sajnálo... - De Kölyök közbevágott.
-Végigmondhatom? Kösz. Szóval, befejezem, de kérlek, ne mondd el senkinek se!
-Olyan nincs. Tamásnak el fogom mondani. Nem fogok titkolózni előtte.
-De kérlek!
-De nincs kérlek, csak Tamásnak fogom elmondani, másnak, ígérem nem. Mostpedig letelt a "pillanat", viszont látásra. - Majd kitoltam az ajtón. Az első dolgom az volt, hogy felhívtam Tomit. Nem vette fel. Majd pár perc múlva visszahívott.
-Szia!
-Jajj, édesem, halálra aggódtam már magam! Hol voltál?
-Itthon.
-Akkor miért nem vetted fel a telefont?
-Meg van annak az oka.
-Csak nem haragszol?
-Haragszok, csak nem rád. De ezt személyesen kéne... Mikor végzel?
-Most lesz egy interjúm, és két fellépésem. Szóval olyan este 7 körül.
-Okés, várlak szívem!
7 előtt pár perccel meg is érkezett. Nagyon jól esett megölelni, és gondolom már ő is tiszta ideg volt délelőtt miattam.
-Mi volt? -kíváncsiskodott Tomika.
-Krisztián... Miatta mentem el a tegnapi buliról. - Tamás csak kérdően nézett.
Elmeséltem neki a tegnap estét, meg hogy ma feljött és megbeszéltük. De ettől függetlenül teljesen ideges volt. Próbálta leplezni de nem igazán sikerült neki.
-Nem tudom, milyen ötlet, de mi lenne, ha hozzám költöznél? -vetettem fel az ötletet. -Nagyon keveset találkozunk, és így sokkal jobb lenne.
-Nem rossz ötlet. Biztos, hogy szeretnéd?
-Természetesen. -mosolyogtam, majd megcsókoltuk egymást.
Kedden meg is kezdtük a pakolást. Krisztiánt egy cseppet sem hatotta meg a dolog. Mostanában csak köszönünk egymásnak, amit nem is bánok. De még mindig látszik a szemében, ahogy rám néz, hogy engem akar.
Mivel Tominak nem sok ideje volt, ezért csak másfél hét múlva költözött hozzám teljesen. Nagyon örültünk. De sajnos az autón nem tudunk osztozni, mivel még nincs jogsija. De mondta, hogy ha kevesebb fellépés és interjú lesz, mindenképp neki kezd.
***
Reggel valaki ébresztget. Kómásan felkeltem és észrevettem, hogy Tomika volt, kezében egy tálcával.
-Boldog Szülinapot szívem! - majd nyomott egy puszit az arcomra és az ölembe rakta a tálcát friss reggelivel. Olyan jó volt az illata a szalonnás tükörtojásnak!
-Szülinap?? Mi? -nevettem.
-Édesem, szeptember 15.-e van...
-És? Az én szülinapom 17.-én lesz! -nevettem továbbra is. Tamás kicsit elszégyellte magát, azt sem tudta, mit mondjon
-Persze hogy ma van, csak vicceltem! -Tomi viccesen meglökte a vállamat. Csak nevettünk. Majd nekiálltam a kajának, ami isteni volt.
-Köszönöm! -mondtam, majd megöleltem.
-Ma szabadnapot vettem ki. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk majd sétálni.
-Mehetnénk akár most is! -azzal kikeltem az ágyból.
Rendbe szedtem magam. Mivel még nagyon jó idő volt, miniszoknyát vettem fel fekete magassarkú saru szandállal, és egy vékony csőtopot.
Már javában sétáltam, mikor eszembe jutott amit el akartam mondani Tominak.
-Jut eszembe! Nem tudom, hogy örülnél-e ennek, vagy nem, de októbertől iskolába fogok járni, méghozzá a tanárképző főiskolába. Nagyon szeretem a gyerekeket, és minden álmom az, hogy tanító lehessek. Ugye megérted?
-Persze! -ölelt meg. - Ha nagyon szeretnéd, nyugodtan, úgyse én döntök ez felől. Csak az bánt nagyon, hogy sokkal kevesebb időt tudunk majd együtt tölteni...
2012. március 3., szombat
20. rész - Koncertjegy
Tamás születésnapját csak két héttel később tudtuk megünnepelni rendesen, haverokkal. Előtte pár nappal persze kettesben is megünnepeltük. Adtam neki egy nagyon aranyos kézzel készített kis apróságot.
Kibéreltünk egy clubbot -Tamás háta mögött-, majd adott időpontra odavittem. Tehát meglepi szülinap. Ott volt a turnémenedzserén, Ferin keresztül Krisztián, Bence, Barbee, Pixa, és nem mellesleg a fehérvári haverjai.
Mikor beléptünk a sötét helységbe, nem szólt semmit se. Csak állt, mintha kényszerítették volna. Egyszer csak felgyúltak a fények, és mindenki egyszerre kiáltotta: "MEGLEPETÉS!"
Hirtelen szóhoz sem jutott, csak szélesen mosolygott. Átkaroltuk egymást, és megcsókolt. Majd mindenki odaadta a kis ajándékát. Legutoljára én maradtam, mert még volt egy meglepim számára, csak nem voltam benne biztos, hogy örülni fog-e neki. Mert tudom, hogy a kézzel készített ajándékokat szereti a legjobban. De ez nem az volt. Tisztában voltam vele, hogy egy ilyet már régóta szeretett volna kapni.
Aprócska, tégla alakú dobozkában adtam oda a pihekönnyű ajándékot. Kinyitotta és tágra nyílt, csodálkozó szemekkel nézett.
- Ez most komoly? Úristen, nagyon köszönöm! - Ugyanis a dobozkában 2 németországi LMFAO Vip koncertjegy volt december 20.-ára, a legjobb helyre. Látszottak a szemein, hogy majdnem sír örömében.
- Szóval akkor ezért kérdezted, hogy mikortól van szabadságom! - nevetett.
- Igen, mert ha 20.-án nem lenne, nem tudnánk elmenni. - Majd amint kiejtettem a számon a mondatot, magához húzott, és a szánk egybeforrt.
Egész éjjel buliztunk. Leültem egy sarokba picit "pihenni". Tamás addig a rég nem látott haverjaival cseverészett. Jópár pohár pezsgőt megittam, miután egy alak, (aki nem mellesleg részeg volt, és teljesen hasonlított Kriszre) odaült mellém, és elkezdte a combomat simogatni. Kb. egy perc után fogtam fel hogy mi is folyik, amikor a szoknyám alá akart nyúlni az illető. Teljesen dühbe gurultam, fogtam a pezsgőt, a nyakába borítottam, és mindenki tudta nélkül hazamentem. Mikor nagy nehezen, imbolyogva beértem a lakásomba, lefeküdtem az ágyra, és a könnyeimben aludtam el...
Kibéreltünk egy clubbot -Tamás háta mögött-, majd adott időpontra odavittem. Tehát meglepi szülinap. Ott volt a turnémenedzserén, Ferin keresztül Krisztián, Bence, Barbee, Pixa, és nem mellesleg a fehérvári haverjai.
Mikor beléptünk a sötét helységbe, nem szólt semmit se. Csak állt, mintha kényszerítették volna. Egyszer csak felgyúltak a fények, és mindenki egyszerre kiáltotta: "MEGLEPETÉS!"
Hirtelen szóhoz sem jutott, csak szélesen mosolygott. Átkaroltuk egymást, és megcsókolt. Majd mindenki odaadta a kis ajándékát. Legutoljára én maradtam, mert még volt egy meglepim számára, csak nem voltam benne biztos, hogy örülni fog-e neki. Mert tudom, hogy a kézzel készített ajándékokat szereti a legjobban. De ez nem az volt. Tisztában voltam vele, hogy egy ilyet már régóta szeretett volna kapni.
Aprócska, tégla alakú dobozkában adtam oda a pihekönnyű ajándékot. Kinyitotta és tágra nyílt, csodálkozó szemekkel nézett.
- Ez most komoly? Úristen, nagyon köszönöm! - Ugyanis a dobozkában 2 németországi LMFAO Vip koncertjegy volt december 20.-ára, a legjobb helyre. Látszottak a szemein, hogy majdnem sír örömében.
- Szóval akkor ezért kérdezted, hogy mikortól van szabadságom! - nevetett.
- Igen, mert ha 20.-án nem lenne, nem tudnánk elmenni. - Majd amint kiejtettem a számon a mondatot, magához húzott, és a szánk egybeforrt.
Egész éjjel buliztunk. Leültem egy sarokba picit "pihenni". Tamás addig a rég nem látott haverjaival cseverészett. Jópár pohár pezsgőt megittam, miután egy alak, (aki nem mellesleg részeg volt, és teljesen hasonlított Kriszre) odaült mellém, és elkezdte a combomat simogatni. Kb. egy perc után fogtam fel hogy mi is folyik, amikor a szoknyám alá akart nyúlni az illető. Teljesen dühbe gurultam, fogtam a pezsgőt, a nyakába borítottam, és mindenki tudta nélkül hazamentem. Mikor nagy nehezen, imbolyogva beértem a lakásomba, lefeküdtem az ágyra, és a könnyeimben aludtam el...
2012. február 8., szerda
19. rész - Látogatás és szülinap
Elmentünk. Eltávoltották a magzatot, közben, mikor vezettem haza, folytak a könnyeim. De Tamás folyton vigasztalt, hogy ez így jobb a babának is, és nekünk is. Én pedig megfogadtam, hogy legközelebb óvatosabbak leszünk.
Augusztus eleje van. Ilyenkor a legnagyobb a hőség. Már azon voltam, hogy fürdőruhában megyek ki az utcára mert megfulladok a melegtől. Persze ez csak vicc volt. Tomikával megbeszéltük, hogy hétvégén lemegyünk hozzánk, bemutatni őt anyáéknak. Találkozni még nem is találkoztam velük a költözés óta. Nem is tudnak Tomikáról. Csak a húgaim, de ők titokban tartják. Egy ici-picit félek. Mert apa egyáltalán nem szereti 'Fluort'. Mindig leb*zizza, és a zenéjéről sem mond fényes dolgokat. Anyának már mondtam a telefonba, hogy jön majd velem még valaki. Gondolom sejtik, hogy egy fiú, de hogy pont az a srác, akit apa nagyon utál...
Beültünk a kocsimba, és elindultunk. Mikor anya kinyitotta az ajtót, először észre sem vette Tamást. Nyomott egy óriási puszit az arcomra. Majd leesett neki.
- Jónapot! - köszönt illemtudóan Tomika.
- Szia, nyugodtan tegezhetsz, Noémi vagyok. - kedveskedett anya.
- Én pedig Karácson Tamás.
- Igeen, a Fluor Tomi, ugye? - nevetett.
- Igen! - Tomi úgyszintén.
Bementünk. Apa éppen segített anyának a főzésben, ami ritka pillanat. Tomikát kint hagytam a nappaliban, hogy majd apát kihívom hozzá.
- Szia apa! - mentem be a konyhába, majd nyomtam neki egy puszit. - Hoztam egy vendéget. - mosolyogtam.
- Igen, anya mondta, csak nem valami pasi? - nevetett.
- Hááát... De. - nevettem én is.
Megfogtam apa kezét, majd kivezettem a nappaliba, mikor meglátta Tamást, döbbenten nézett rám. Majd rá, aztán megint rám.
-Csak nem a Mizu gyerek? - tört ki nevetésben.
-De! - mosolygott a barátom.
Bemutatkoztak egymásnak, majd magukra hagytam egy kicsit őket, hadd haverkodjanak. Apa viselkedésén különösen meglepődtem, egyrészt, mert utálja ha fiúzok (még ha nagy vagyok is), másrészt, meg utálja (pontosabban már csak utálta). De örülök hogy elfogadta.
Kimentem segíteni anyának a konyhába, közben elmeséltem neki mindent, a buli kivételével. Nem akartam, hogy haragudjon rám e-miatt.
Ebéd előtt egy fél órával megérkeztek a húgaim. Az Dóri 10, Nóri pedig 14 éves. Megöleltük egymást, majd teljesen nyugodtan bementek üdvözölni Tomit. Nagy feneket nem kerítettek az egésznek, csináltak közös képet, beszélgettek és ennyi. Pedig ők teljesen odáig vannak érte.
Hamar eltelt ez az egy nap, sajnos már hatkor el kellett indulnunk, mert Tamásnak még lesz egy fellépése, reggel pedig 7-kor kelés mindkettőnknek.
Eljött az a nap, mikor Tamás egy évvel öregebb lett... A születésnapja.
Egész nap úgy tettem, mintha nem tudnám. Néha elejtett egy-egy olyan mondatot abban a fél órában, amit együtt tudtunk tölteni, hogy "Nem akarok öreg lenni". Megkérdeztem, hogy télen mikor lesz szabadsága. Pontosan megfelelő időpontot választott ki.
Augusztus eleje van. Ilyenkor a legnagyobb a hőség. Már azon voltam, hogy fürdőruhában megyek ki az utcára mert megfulladok a melegtől. Persze ez csak vicc volt. Tomikával megbeszéltük, hogy hétvégén lemegyünk hozzánk, bemutatni őt anyáéknak. Találkozni még nem is találkoztam velük a költözés óta. Nem is tudnak Tomikáról. Csak a húgaim, de ők titokban tartják. Egy ici-picit félek. Mert apa egyáltalán nem szereti 'Fluort'. Mindig leb*zizza, és a zenéjéről sem mond fényes dolgokat. Anyának már mondtam a telefonba, hogy jön majd velem még valaki. Gondolom sejtik, hogy egy fiú, de hogy pont az a srác, akit apa nagyon utál...
Beültünk a kocsimba, és elindultunk. Mikor anya kinyitotta az ajtót, először észre sem vette Tamást. Nyomott egy óriási puszit az arcomra. Majd leesett neki.
- Jónapot! - köszönt illemtudóan Tomika.
- Szia, nyugodtan tegezhetsz, Noémi vagyok. - kedveskedett anya.
- Én pedig Karácson Tamás.
- Igeen, a Fluor Tomi, ugye? - nevetett.
- Igen! - Tomi úgyszintén.
Bementünk. Apa éppen segített anyának a főzésben, ami ritka pillanat. Tomikát kint hagytam a nappaliban, hogy majd apát kihívom hozzá.
- Szia apa! - mentem be a konyhába, majd nyomtam neki egy puszit. - Hoztam egy vendéget. - mosolyogtam.
- Igen, anya mondta, csak nem valami pasi? - nevetett.
- Hááát... De. - nevettem én is.
Megfogtam apa kezét, majd kivezettem a nappaliba, mikor meglátta Tamást, döbbenten nézett rám. Majd rá, aztán megint rám.
-Csak nem a Mizu gyerek? - tört ki nevetésben.
-De! - mosolygott a barátom.
Bemutatkoztak egymásnak, majd magukra hagytam egy kicsit őket, hadd haverkodjanak. Apa viselkedésén különösen meglepődtem, egyrészt, mert utálja ha fiúzok (még ha nagy vagyok is), másrészt, meg utálja (pontosabban már csak utálta). De örülök hogy elfogadta.
Kimentem segíteni anyának a konyhába, közben elmeséltem neki mindent, a buli kivételével. Nem akartam, hogy haragudjon rám e-miatt.
Ebéd előtt egy fél órával megérkeztek a húgaim. Az Dóri 10, Nóri pedig 14 éves. Megöleltük egymást, majd teljesen nyugodtan bementek üdvözölni Tomit. Nagy feneket nem kerítettek az egésznek, csináltak közös képet, beszélgettek és ennyi. Pedig ők teljesen odáig vannak érte.
Hamar eltelt ez az egy nap, sajnos már hatkor el kellett indulnunk, mert Tamásnak még lesz egy fellépése, reggel pedig 7-kor kelés mindkettőnknek.
Eljött az a nap, mikor Tamás egy évvel öregebb lett... A születésnapja.
Egész nap úgy tettem, mintha nem tudnám. Néha elejtett egy-egy olyan mondatot abban a fél órában, amit együtt tudtunk tölteni, hogy "Nem akarok öreg lenni". Megkérdeztem, hogy télen mikor lesz szabadsága. Pontosan megfelelő időpontot választott ki.
2012. január 31., kedd
18.rész - Harmadik személy
-Hát téged meg mi lelt Tamás? - tűnődött Orsi a fellépésem után.
-Mert? Miért kérded?
-Elfelejtetted a szöveget a színpadon! - emelte fel a hangját.
-Jaa, semmi, kis baki, mindenkivel előfordult már... - mosolyogtam. De az igazság az, hogy még a színpadon is Demi járt a fejemben. Nem bírtam már tovább, felhívtam.
-Szia édes!
-Szia! Mi újság?
-Fel tudnál jönni ma ötkor hozzám? Fontos dologról kell beszélnünk.
-Hát... Ötkor még van egy kis dolgom, de fél hatkor már biztosan jó lesz.
-Oké, akkor akkor. Szia!
***- Demi -***
A telefonban nagyon furcsa volt Tomi... Mintha valami történt volna.
Fél hatkor már nyomtam is kapucsengőt. Beengedett, beinvitált a szobájába, és leültünk az ágyra. Nem úgy fogadott, mint eddig. Megfogta a combomat, és kezdte.
-Találkoztam ma délelőtt a barátnőddel, Teodórával. És mondott nekem valamit...-csak kérdően néztem rá.
-Ne haragudj, de tényleg tisztáznunk kell, hogy te valóban... Csak a pénzemért szeretsz? -hirtelen megakadt a lélegzetem. HOGY MI?!
-Micsoda? - kérdeztem csodálkozva.
-Én erről semmit sem tudok... Dorka mondta nekem. - Éreztem, hogy Teodórával itt ért véget a baráti kapcsolatunk. - És tisztában akarok lenni vele. A fellépésemen a szövegemet felejtettem el, annyit gondolkodtam ezen. Arra jutottam, hogy inkább kérdőre vonlak, és megbeszéljük.
-Tamás, én nem tudom, hogy mit hiszel, de én SOHA nem csinálnék ilyet. Érted? SOHA. - kezdtem el sírni. - Most komolyan, te azt hitted, hogy én kihasznállak? - meg sem vártam a válaszát, fogtam magam, és hazamentem, Tamás utánam futott. Megfogta a kezem, de leráztam magamról. Hirtelen hátrafordultam.
-Mivan?
-Én nem hittem semmit, csak kérdőre vonlak... És hogy tisztában legyek és legyél azzal, hogy Dorka milyen igazából.
-Nem, nem használtalak ki. Csak nagyon rosszul esett, hogy nem bízol bennem.
Nem szólt semmit, csak adott egy csókot. Majd benyúlt a zsebébe, és a kezembe adott valamit... A kulcsát.
-Remélem, hogy ez elég bizonyíték arra, hogy megbízok benned, és szeretlek. - mosolygott és átölelt.
-Igen. -majd én is odaadtam a kulcsomat. - Bármikor, bármiért, szó nélkül. - mosolyogtam én is.
Mivel Tomikának nem volt mára több dolga, ezért nálam aludt. Bár, igazából egész éjszaka semmit sem aludtunk...
***1 hónap múlva***
-Tamás... Lehet hogy gond van... -szóltam hozzá.
-Mi, drágám?
-Hát... Kb 2 hete meg kell hogy jöjjön... De nem jött meg. Lehet hogy történt egy kis baleset?
-Nemtudom, de menjünk el dokihoz. Az a legjobb.
-Már felhívtam a nődokit, holnap délelőtt 10-re megyek.
-Én akkor nem tudok menni. Interjú... Ugye nem haragszol?
-Nem. -mosolyogtam, bár jó lett volna, ha ő is jön.
Másnap délelőtt idegesen ültem a nőgyógyász előtti folyosón. Majd bemondták a nevem: Szűcs Demetria.
Elkapott a hasfájás, mert mivan, ha babát várok?
-Nos, Doktor Úr?
-Hát az, hogy igen, gyermeket hordasz a szíved alatt... - TESSÉK? Teljesen kivert a víz, hisz még csak most leszek húsz éves.
- Mi legyen?
- Nem tudom... Fiatal vagyok még egy gyerekhez, de megbeszélem a párommal.
Felöltöztem, majd hazamentem. Tomikával megbeszéltük, hogy átjön hozzám, hogy elmeséljem neki az eredményt. Benyitott, majd leültünk a kanapéra.
-Szóval? - érdeklődött.
-Szóval, igen. Gyereket várok...
-Pontosan erre számítottam... És akkor? Hogyan tovább?
-Jobbat nem tudok kitalálni, minthogy elvetélem... Húsz éves vagyok, ez most így nem lesz jó.
-Igazad van.
A szemeim könnybe lábadtak.
-És fel tudod fogni, hogy egy életet fogok most megölni? Nagyon nehéz...
-Elhiszem, de mit csinálsz egy babával. Az nem fér bele még az életünkbe.
-Mindjárt felhívom az orvost, de olyan időpontot kell kérni, ahova te is tudsz jönni. Nem akarok egyedül ott lenni...
-Természetesen.
-Holnap mikor?
-Holnap délelőtt teljesen szabad vagyok, délután viszont kettőtől éjjel háromig pörgés...
-Vissza kéne fogni egy picit. Nem gondolod? A végén még összeesel a fáradtságtól.
-Még másfél hónapot ki kell bírni és ősz. Akkor már nem lesz akkora pörgés. - mosolygott. - Akkor holnap délelőttre kérj időpontot szerintem.
-Oké. - és már nyúltam is a telefonhoz.
2012. január 26., csütörtök
17.- rész - Csak a pénz?
Az egész napot végigvásároltuk, majd felmentünk hozzám "Traccs-partizni". Majd kikísértem őket a buszra, és hazajöttem.
*** - Tomika - ***
Délelőtt, miután átmentem egy kicsit Demihez, hívtam egy taxit, és elvitt az Andrássy úti Adidas boltba. Nézegettem az amúgy nagyon menő cuccokat, mikor egy ismerős arcot fedeztem fel: Dorka. Érdekesen, olyan szomorkásan ideköszönt. Egyedül volt, és látszólag nagyon letört. De mivel egész jóban vagyunk, odamentem hozzá.
- Csá Dorka! Mi a pálya, mi történt?
- Ááá... semmi.
- Olyan letörtnek tűnsz... Egész biztos?
- Igen, semmi gond.
Visszafordultam, és tovább 'turkáltam' a ruhák közt.
- Várj, Tomi, én ezt nem bírom... - kezdett el majdnem sírni.
- Mit?
- Demiről van szó... De nem akarom, hogy szomorú legyél...
- Mi történt? - lepődtem meg. Félrehívott az egyik sarokba, és belekezdett.
- Tegnap voltunk fent Deminél. Miután elment Rami és Loretta, én ott maradtam még egy picit beszélgetni vele és... és... - csuklott el a hangja.
- És?
- Nem szívesen, de tényleg csak azért mondom el, hogy tisztában legyél vele, de... Azt mondta, hogy egy igazi marha vagy, hogy nem vetted még észre, hogy nem is szeret téged. Csak a pénzed kell neki.
Majdnem leesett az állam, mikor Teodóra az utolsó két mondatot kiejtette a száján.
- Hogy mi?
- Igen... De kérlek, ne mondd el neki... Vagy utalj rá, vagy hagyd a francba az egészet, de én nem akarok vele összeveszni.
- Én ezt nem hiszem el... Már ne haragudj.
- Figyelj, én ezt csak azért mondom el, mert te vagy a tinik kedvence ugye. Nem szeretném, ha ez miatt omlanál össze. -mondta, de nagyon őszintének tűnt.
- Még nem tuom, hogy mit teszek... De köszönöm, hogy elmondtad! - mosolyogtam.
A beszélgetés után újra hívtam egy taxit, hazamentem, majd bezárkóztam a szobámba. Minden kavargott a fejemben... Nem... Nem lehet! Demi szeret engem!! Hogy tenne ilyet? De és ha nem? Nagyon őszintének tűnt a lány a boltban... Ennyire azért mégsem lehet színleni az őszinteséget.
"Megbeszéltem magammal", hogy megfigyelem a barátnőmet. Egy hét után fogom csak kérdőre vonni ez ügyben.
*** - Tomika - ***
Délelőtt, miután átmentem egy kicsit Demihez, hívtam egy taxit, és elvitt az Andrássy úti Adidas boltba. Nézegettem az amúgy nagyon menő cuccokat, mikor egy ismerős arcot fedeztem fel: Dorka. Érdekesen, olyan szomorkásan ideköszönt. Egyedül volt, és látszólag nagyon letört. De mivel egész jóban vagyunk, odamentem hozzá.
- Csá Dorka! Mi a pálya, mi történt?
- Ááá... semmi.
- Olyan letörtnek tűnsz... Egész biztos?
- Igen, semmi gond.
Visszafordultam, és tovább 'turkáltam' a ruhák közt.
- Várj, Tomi, én ezt nem bírom... - kezdett el majdnem sírni.
- Mit?
- Demiről van szó... De nem akarom, hogy szomorú legyél...
- Mi történt? - lepődtem meg. Félrehívott az egyik sarokba, és belekezdett.
- Tegnap voltunk fent Deminél. Miután elment Rami és Loretta, én ott maradtam még egy picit beszélgetni vele és... és... - csuklott el a hangja.
- És?
- Nem szívesen, de tényleg csak azért mondom el, hogy tisztában legyél vele, de... Azt mondta, hogy egy igazi marha vagy, hogy nem vetted még észre, hogy nem is szeret téged. Csak a pénzed kell neki.
Majdnem leesett az állam, mikor Teodóra az utolsó két mondatot kiejtette a száján.
- Hogy mi?
- Igen... De kérlek, ne mondd el neki... Vagy utalj rá, vagy hagyd a francba az egészet, de én nem akarok vele összeveszni.
- Én ezt nem hiszem el... Már ne haragudj.
- Figyelj, én ezt csak azért mondom el, mert te vagy a tinik kedvence ugye. Nem szeretném, ha ez miatt omlanál össze. -mondta, de nagyon őszintének tűnt.
- Még nem tuom, hogy mit teszek... De köszönöm, hogy elmondtad! - mosolyogtam.
A beszélgetés után újra hívtam egy taxit, hazamentem, majd bezárkóztam a szobámba. Minden kavargott a fejemben... Nem... Nem lehet! Demi szeret engem!! Hogy tenne ilyet? De és ha nem? Nagyon őszintének tűnt a lány a boltban... Ennyire azért mégsem lehet színleni az őszinteséget.
"Megbeszéltem magammal", hogy megfigyelem a barátnőmet. Egy hét után fogom csak kérdőre vonni ez ügyben.
2012. január 15., vasárnap
16.- rész - A Furcsa Barátnők
Lementünk a boltba. És hát igen, az volt a címlapon amire számítottam: Vajon az ország kedvence két év után megtalálta a szerelmet?
Tomin egy csepp döbbentséget se láttam, ellentétben velem. Azt sem tudtam hogy mit csináljak.
-Őszintén szólva, nem csodálkozok. Számítani lehetett rá...
-Végülis igen. Megtörtént. Kész.
Megvettük az újságot. Útközben Tomi olvasta, én pedig visszahívtam a barátnőimet.
-Sziasztok.
-Hello. -köszöntek. -Nos, megvan?
-Meg... -válaszoltam Dorka kérdésére. -Figyeljetek, én sajnálom, hogy nem mondtam el. Csak még úgy éreztem, hogy nem állok készen arra, hogy elmondjam nektek. -Mégse mondhatom nekik azt, hogy nem akartam elmondani, mert rámásznának a barátomra.
-Ááá! Semmi baj! -szólt Lori. Ez kicsit fura volt...
-Hogy-hogy semmi?
-Megértjük, hogy nem akartad elmondani. Inkább mi sajnáljuk, hogy így rád rontottunk.
-Hátööö... Oké... -mondtam furcsán.
-Héé! Most jut eszembe! - kiáltott fel Rami. -Megbeszéltük a csajokkal, hogy holnap megyünk fel Pestre! Nem akarnál talizni velünk?
-Holnap délután négyig dolgozok. De utána minden oké! -válaszoltam mit sem sejtve.
-És jön Fluor?
Fluuoor?? Mi?
-Miért jönne?
-Bemutathatnád nekünk.
-Figyelj, most van egy kis probléma, fél óra múlva hívlak titeket. Sziasztok! -majd lecsaptam a telefont.
Tomika még mindig elmélyülten olvasta az újságot.
-Tamás... -pöcköltem meg a vállát.
-Igen?
-Az van, hogy beszéltem Ramiékkal. Azt akarják, hogy "Fluor" is jöjjön, mert hogy mutassalak be nekik. Nem tudom, hogy ez milyen ötlet...
-Én se...
Majd tíz perc múlva megtörte a némaságot.
-Eszembe jutott valami! Mi lenne, ha elmennék. És ha csepp jelét is észrevesszük a rámászásnak, beadom, hogy el kell mennem egy megbeszélésre. Így rád se haragudnak meg, és legalább tesztelheted a barátnőidet is. Sokat amúgy se tudok maradni, mert fél hatkor indulok fellépni.
-Ez jó ötlet, rendben. -mosolyogtam.
Felmentünk hozzám, majd onnét hozzá, és megnéztünk egy vígjátékot. Nem tudtam az egész estét nála tölteni, mivel 21:30-kor indulnia kellett fellépni.
---
Mivel azt beszéltük meg, hogy a WC előtt találkozunk, négy órakor kiléptem az üzletből és elindultam. Mikor odaértem enyhe féltékenységet éreztem magamban. Láttam, ahogy Tomika hülyéskedik a lányokkal. A csajok ma amúgy sokkal jobban ki voltak öltözve. Igényes haj, fél mell kilóg, miniruha, tűsarkú. A lányok nevettek, és látszott rajtuk, hogy nem bírják visszafogni magukat. Odamentem - megszakítva a beszélgetésüket -, és adtam egy puszit Tamás arcára.
- Sziasztok! -köszöntem mosolyogva. Érezni lehetett, hogy nem tetszik nekik, hogy megjöttem.
- Sziiaaaaa. - köszöntek ők is.
- Nos, akkor merre? -vetettem fel a kérdést.
- Nem tudom, de Tomi is jöjjön! - válaszolta izgatottan Dorka.
- Hááát, lányok, nekem mennem kell... - szólt közbe Tamás. Megkönnyebbültem. - Megbeszélésem lesz, utána meg fellépésem. Sajnálom.
- Nem tudsz még maradni? Egy picit se? - értetlenkedett Rami.
- Nem. - majd rápillantott az órájára. - Már késésben vagyok!
Nyomott egy csókot a számra, majd sietve elment.
-Sziasztok!
-Szia! Puszikaa! - Köszönt el Dorka tőle.
Én szemöldök felrántva, kérdően ránéztem. Dorka elvörösödött, nem tudott szólni.
Tomin egy csepp döbbentséget se láttam, ellentétben velem. Azt sem tudtam hogy mit csináljak.
-Őszintén szólva, nem csodálkozok. Számítani lehetett rá...
-Végülis igen. Megtörtént. Kész.
Megvettük az újságot. Útközben Tomi olvasta, én pedig visszahívtam a barátnőimet.
-Sziasztok.
-Hello. -köszöntek. -Nos, megvan?
-Meg... -válaszoltam Dorka kérdésére. -Figyeljetek, én sajnálom, hogy nem mondtam el. Csak még úgy éreztem, hogy nem állok készen arra, hogy elmondjam nektek. -Mégse mondhatom nekik azt, hogy nem akartam elmondani, mert rámásznának a barátomra.
-Ááá! Semmi baj! -szólt Lori. Ez kicsit fura volt...
-Hogy-hogy semmi?
-Megértjük, hogy nem akartad elmondani. Inkább mi sajnáljuk, hogy így rád rontottunk.
-Hátööö... Oké... -mondtam furcsán.
-Héé! Most jut eszembe! - kiáltott fel Rami. -Megbeszéltük a csajokkal, hogy holnap megyünk fel Pestre! Nem akarnál talizni velünk?
-Holnap délután négyig dolgozok. De utána minden oké! -válaszoltam mit sem sejtve.
-És jön Fluor?
Fluuoor?? Mi?
-Miért jönne?
-Bemutathatnád nekünk.
-Figyelj, most van egy kis probléma, fél óra múlva hívlak titeket. Sziasztok! -majd lecsaptam a telefont.
Tomika még mindig elmélyülten olvasta az újságot.
-Tamás... -pöcköltem meg a vállát.
-Igen?
-Az van, hogy beszéltem Ramiékkal. Azt akarják, hogy "Fluor" is jöjjön, mert hogy mutassalak be nekik. Nem tudom, hogy ez milyen ötlet...
-Én se...
Majd tíz perc múlva megtörte a némaságot.
-Eszembe jutott valami! Mi lenne, ha elmennék. És ha csepp jelét is észrevesszük a rámászásnak, beadom, hogy el kell mennem egy megbeszélésre. Így rád se haragudnak meg, és legalább tesztelheted a barátnőidet is. Sokat amúgy se tudok maradni, mert fél hatkor indulok fellépni.
-Ez jó ötlet, rendben. -mosolyogtam.
Felmentünk hozzám, majd onnét hozzá, és megnéztünk egy vígjátékot. Nem tudtam az egész estét nála tölteni, mivel 21:30-kor indulnia kellett fellépni.
---
Mivel azt beszéltük meg, hogy a WC előtt találkozunk, négy órakor kiléptem az üzletből és elindultam. Mikor odaértem enyhe féltékenységet éreztem magamban. Láttam, ahogy Tomika hülyéskedik a lányokkal. A csajok ma amúgy sokkal jobban ki voltak öltözve. Igényes haj, fél mell kilóg, miniruha, tűsarkú. A lányok nevettek, és látszott rajtuk, hogy nem bírják visszafogni magukat. Odamentem - megszakítva a beszélgetésüket -, és adtam egy puszit Tamás arcára.
- Sziasztok! -köszöntem mosolyogva. Érezni lehetett, hogy nem tetszik nekik, hogy megjöttem.
- Sziiaaaaa. - köszöntek ők is.
- Nos, akkor merre? -vetettem fel a kérdést.
- Nem tudom, de Tomi is jöjjön! - válaszolta izgatottan Dorka.
- Hááát, lányok, nekem mennem kell... - szólt közbe Tamás. Megkönnyebbültem. - Megbeszélésem lesz, utána meg fellépésem. Sajnálom.
- Nem tudsz még maradni? Egy picit se? - értetlenkedett Rami.
- Nem. - majd rápillantott az órájára. - Már késésben vagyok!
Nyomott egy csókot a számra, majd sietve elment.
-Sziasztok!
-Szia! Puszikaa! - Köszönt el Dorka tőle.
Én szemöldök felrántva, kérdően ránéztem. Dorka elvörösödött, nem tudott szólni.
2012. január 12., csütörtök
15. rész - Az újság
Egyszer csak Tamás felállt, és hangosan felszólalt:
-Gyerekek, figyeljetek! Mi most vacsorázni szeretnénk. Kérlek, hagyjatok békén most minket. Szeretlek titeket, meg minden, de ez így most nem jó... Koncerteken, dedikálásokon, gond nélkül lesz alkalmatok fényképet és aláírást kérni. Rendben?
A rajongók úgy viselkedtek, mintha Tomi a falnak beszélt volna.
-Kérlek, de most tényleg menjetek ki! - kértem már őket én is. Tomika egy szó nélkül felállt, megfogta a kezem, kifizette a vacsorát, majd kivezetett. Közben a rajongók folyamatosan követtek a lépcsőházig. Onnantól meg már nem igazán mertek. Bementünk a lakásomba.
- Ne haragudj édes, de ez így már nem mehetett tovább! Ugye nem haragszol? - Nézett rám boci szemekkel, majd megfogta a derekamat, és magához húzott.
-Nem... - mondtam furán. Majd enyhén eltoltam magamtól. Leültem a kanapéra, és megfogtam a fejem.
- Mi történt Demi? Baj van? Haragszol?
-Nem, nem, csak...
-Csak?
-Csak ma... Találkoztam Krisztiánnal, beszélgettem vele 2-3 órát, majd meg akart csókolni...
-És hagytad?
-Dehogy hagytam, hülye vagy?
- És utána?
-Bocsánatot kért, és elpirult, megegyeztünk abban, hogy barátok leszünk. Egyszerűen el akartam mondani, mert az úgy nem megy, hogy elhallgatom...
- Bebizonyosodott, hogy megbízhatok benned. - mosolygott, majd megcsókolt. -Krisztiánnal ezt meg majd megbeszélem...
-Ne, inkább hagyjad. Ne kavarj ennek ilyen nagy port. Megakarta tenni, nem engedtem, ennyi, kész oké?
-Oké. -majd széles vigyorral felkapott és az ágyba döntött.
Hevesen csókolóztunk, majd mikor fehérneműben voltunk megkérdezte:
-Nem bánod?
-Nem. -majd folytattuk amit elkezdtünk. Óvatosan bánt velem, és ez tetszett.
Reggel felkeltem, de Tamást sehol sem láttam. Majd az íróasztalomon találtam egy cetlit.
Szia Édes!
El kellett mennem egy megbeszélésre, de nem akartalak felébreszteni. Olyan aranyosan aludtál! :P Majd ha vége lesz, hívlak! Szeretlek: Tomika <3
Egész nap azon filóztam, hogy elmondjam-e a legjobb barátnőimnek azt hogy Vele járok, vagy ne... Mert ugye ha nem mondom el nekik, besértődnek, hogy nem vagyok őszinte. Ha meg elmondom, már nem úgy fognak kezelni, mint a legjobb barátnőjüket, hanem mint a "Fluor Tomihoz" legközelebb álló ismerőst. Szóval: Ki fognak használni. Tudom, mert ismerem őket. Teljesen tanácstalan voltam. Ma elmondtam Móninak, aki sok boldogságot kívánt nekünk.
Délután 3 fele csörgött Tomika. Felhívtam magamhoz, hogy ezt a "barátnős elmondós" dolgot megbeszéljük.
-Figyelj, igazából azért hívtalak, mert nem tudom, hogy elmondjam-e ezt a sztorit kettőnk kapcsán, azoknak, akiknek igazából köszönhetem, hogy összeismerkedtünk. -kezdtem a mondókámat.
-A barátnőidről van szó?
-Igen. Teljesen tanácstalan vagyok. Ha nem mondom el nekik, akkor megsértődnek, hogy miért nem vagyok velük őszinte. Ha meg elmondom, akkor félek, hogy az lesz, hogy csak azért lesznek majd a barátnőim, hogy a közeledben lehessenek...
-Hát szerintem... -és ahogy elkezdte, már hívtak is: Lorii, Dorkaa, Ramii<3 Konfereciahívás.
-Az emlegetettek. Ők hívnak, felveszem, pillanat. -majd felvettem a telefont. -Sziasztok!
-Csá, hello, cső. - hangzottak a nem túl verőfényes köszönések. - Te, édes kis Demetria... Láttad a Story magazin címlapját? - Kezdte Loretta. Rosszat sejtettem.
-Hátöö... Nem, miért?
-Akkor MOST leszel szíves lefáradni a sarki kisboltba, és megnézni. Várjuk a hívásodat. Csá. - csapta le a telefont.
-Drágám! - fordultam Tomi felé. - Mi van a Story címlapján?
-Kéne tudnom? - vágott megdöbbent arcot.
-Én asszem sejtek valamit...
-Gyerekek, figyeljetek! Mi most vacsorázni szeretnénk. Kérlek, hagyjatok békén most minket. Szeretlek titeket, meg minden, de ez így most nem jó... Koncerteken, dedikálásokon, gond nélkül lesz alkalmatok fényképet és aláírást kérni. Rendben?
A rajongók úgy viselkedtek, mintha Tomi a falnak beszélt volna.
-Kérlek, de most tényleg menjetek ki! - kértem már őket én is. Tomika egy szó nélkül felállt, megfogta a kezem, kifizette a vacsorát, majd kivezetett. Közben a rajongók folyamatosan követtek a lépcsőházig. Onnantól meg már nem igazán mertek. Bementünk a lakásomba.
- Ne haragudj édes, de ez így már nem mehetett tovább! Ugye nem haragszol? - Nézett rám boci szemekkel, majd megfogta a derekamat, és magához húzott.
-Nem... - mondtam furán. Majd enyhén eltoltam magamtól. Leültem a kanapéra, és megfogtam a fejem.
- Mi történt Demi? Baj van? Haragszol?
-Nem, nem, csak...
-Csak?
-Csak ma... Találkoztam Krisztiánnal, beszélgettem vele 2-3 órát, majd meg akart csókolni...
-És hagytad?
-Dehogy hagytam, hülye vagy?
- És utána?
-Bocsánatot kért, és elpirult, megegyeztünk abban, hogy barátok leszünk. Egyszerűen el akartam mondani, mert az úgy nem megy, hogy elhallgatom...
- Bebizonyosodott, hogy megbízhatok benned. - mosolygott, majd megcsókolt. -Krisztiánnal ezt meg majd megbeszélem...
-Ne, inkább hagyjad. Ne kavarj ennek ilyen nagy port. Megakarta tenni, nem engedtem, ennyi, kész oké?
-Oké. -majd széles vigyorral felkapott és az ágyba döntött.
Hevesen csókolóztunk, majd mikor fehérneműben voltunk megkérdezte:
-Nem bánod?
-Nem. -majd folytattuk amit elkezdtünk. Óvatosan bánt velem, és ez tetszett.
Reggel felkeltem, de Tamást sehol sem láttam. Majd az íróasztalomon találtam egy cetlit.
Szia Édes!
El kellett mennem egy megbeszélésre, de nem akartalak felébreszteni. Olyan aranyosan aludtál! :P Majd ha vége lesz, hívlak! Szeretlek: Tomika <3
Egész nap azon filóztam, hogy elmondjam-e a legjobb barátnőimnek azt hogy Vele járok, vagy ne... Mert ugye ha nem mondom el nekik, besértődnek, hogy nem vagyok őszinte. Ha meg elmondom, már nem úgy fognak kezelni, mint a legjobb barátnőjüket, hanem mint a "Fluor Tomihoz" legközelebb álló ismerőst. Szóval: Ki fognak használni. Tudom, mert ismerem őket. Teljesen tanácstalan voltam. Ma elmondtam Móninak, aki sok boldogságot kívánt nekünk.
Délután 3 fele csörgött Tomika. Felhívtam magamhoz, hogy ezt a "barátnős elmondós" dolgot megbeszéljük.
-Figyelj, igazából azért hívtalak, mert nem tudom, hogy elmondjam-e ezt a sztorit kettőnk kapcsán, azoknak, akiknek igazából köszönhetem, hogy összeismerkedtünk. -kezdtem a mondókámat.
-A barátnőidről van szó?
-Igen. Teljesen tanácstalan vagyok. Ha nem mondom el nekik, akkor megsértődnek, hogy miért nem vagyok velük őszinte. Ha meg elmondom, akkor félek, hogy az lesz, hogy csak azért lesznek majd a barátnőim, hogy a közeledben lehessenek...
-Hát szerintem... -és ahogy elkezdte, már hívtak is: Lorii, Dorkaa, Ramii<3 Konfereciahívás.
-Az emlegetettek. Ők hívnak, felveszem, pillanat. -majd felvettem a telefont. -Sziasztok!
-Csá, hello, cső. - hangzottak a nem túl verőfényes köszönések. - Te, édes kis Demetria... Láttad a Story magazin címlapját? - Kezdte Loretta. Rosszat sejtettem.
-Hátöö... Nem, miért?
-Akkor MOST leszel szíves lefáradni a sarki kisboltba, és megnézni. Várjuk a hívásodat. Csá. - csapta le a telefont.
-Drágám! - fordultam Tomi felé. - Mi van a Story címlapján?
-Kéne tudnom? - vágott megdöbbent arcot.
-Én asszem sejtek valamit...
2012. január 9., hétfő
14.rész - Szeretlek!
***-Demi-***
Riadtan keltünk fel egymás karjai közt. Csörgött Tomi telefonja: Orsi.
-Jézusom, eléggé elaludtunk. -szólt ijedten. -interjún kellene lennem! -Szia Orsi! -vette fel a telefont közben. Ne haragudj, közbe jött egy dolog, de már indulok is!
-Jólvan, igyekezzél! -szólt bele Orsi is majd letették a telefont.
-Úristen! -kapkodott szegénykém a fejéhez. -Nem baj, ha bemegyek a fürdőbe bevizezni a fejem?
-Nem, dehogyis!
-De előtte hívok taxit. -és már nyúlt is a telefonjához. De megállítottam.
-Ne! Majd én elviszlek!
-Drágám, nem kell. -mosolygott.
-Pedig elfoglak.
-Köszönöm, Édes vagy!
Bement a fürdőbe, én meg az ajtónál beszéltem vele.
-Figyelj, én nem szeretnék azért celeb lenni, mert te veled járok. Nem letagadás, meg semmi csak egyszerűen nem szeretném.
-Igen, ezt én is akartam mondani. -Majd megtörölte a fejét a törölközővel. -Ha kérdezik válaszolunk, ha nem nem.
Kimentünk a kocsihoz. Mikor találkoztam Krisztiánnal, azután mentem be érte a szervízbe.
-Ááá! Tetszik! -nevetett, miközben rápillantott az autómra. Csak nevettem. Tamás beütötte a címet a GPS-be, majd útnak indultunk.
Fél óra csúszással, de odaértünk. Kézen fogva léptünk be a terembe, ahol Orsi idegesen várta Tomikát.
-Szia! Orsi, ő itt Demi. Demi, ő itt Orsi, na én rohanok. - Majd nyomott egy puszit a számra. -Sziasztok!
-Szia! -nyújtottam kezet a menedzsernek. Kezet ráztunk, majd mosolyogva rákérdezett.
-Csak neem?
-De. -mosolyogtam én is.
Igazán megtaláltunk a közös hangot, így jól eltudtunk beszélgetni. Nagyon kedves volt.
Orsi elkezdett mosolyogni, csak úgy, azt hittem, hogy valami eszébe jutott. Aztán valaki hátulról befogta a szemem, és hülye hangon megszólal:
-Addig nem engedlek el, amíg ki nem találod, hogy ki vagyok!
-Jaajj, Tamás, ezt már elsütöttem egyszer. -nevettem.
-Jólvan na! -ő úgyszintén. -Ööö... Figyelj, ugye nem haragszol, deeeeee.... - Ajjaj... - Kérdezték a barátnő témát és... Mondtam hogy van, de utána azt is, hogy magánügy, és hogy nem fogok róla beszélni. - Nem örültem neki annyira, de olyan édesen vallotta be, hogy nem tudtam ellenállni.
-Semmi gond! -mosolyogtam, majd megöleltem.
Elköszöntünk Orsitól, és hazamentünk. Tomika meghívott vacsorázni este 8-ra.
19:30... Mindketten készek voltunk, Tomika lejött elém a kapuhoz. Megnyomta a kaputelefont, és lejöttem. Nyomott rám egy csókot, és elindultunk gyalog. Negyed kilencre megérkeztünk egy csodaszép étterembe. Elfoglaltuk a helyünket, kihozták az ételt. Nagyon gusztusos volt. De amint lenyeltem a második falatot, jött hozzánk néhány rajongó. 11-12 évesek, látszólag barátnők lehettek.
-Sziasztok! -köszönt az egyik. -Kaphatunk egy aláírást? -és már nyújtották is a kis papírjukat. Tomika türelmesen aláírta mind a hármat. Majd egy másik megkérdezte:
-Csinálhatunk képet is? -Kicsit idegesen, ám de beleegyezett. -De a lány is jöjjön! Te a barátnője vagy?
Vetettem egy pillantást Tamásra, aki bólintott egy alig észrevehetőt.
-Igen... -mosolyogtam.
-Akkor gyere te is légyszi!
-Neem, nem, én nem vagyok fotogén alkat.
-Nembaj, gyere!
Tamás is beinvitált a közös fotóba, hogy békén hagyjanak a rajongók. Aranyosak voltak, meg minden, de tényleg, csak mi most kettesben szerettünk volna lenni.
Tizenöt perccel később kb. 10, 11-től 14 éves gyerek volt a 'nyakunkon'. Ekkor volt az, amikor már rendesen érezhető volt a hangján, hogy ideges. "Ő a barátnőd?" "Hogy hívják" "Mióta?" "Hogy ismerkedtetek össze?"
Riadtan keltünk fel egymás karjai közt. Csörgött Tomi telefonja: Orsi.
-Jézusom, eléggé elaludtunk. -szólt ijedten. -interjún kellene lennem! -Szia Orsi! -vette fel a telefont közben. Ne haragudj, közbe jött egy dolog, de már indulok is!
-Jólvan, igyekezzél! -szólt bele Orsi is majd letették a telefont.
-Úristen! -kapkodott szegénykém a fejéhez. -Nem baj, ha bemegyek a fürdőbe bevizezni a fejem?
-Nem, dehogyis!
-De előtte hívok taxit. -és már nyúlt is a telefonjához. De megállítottam.
-Ne! Majd én elviszlek!
-Drágám, nem kell. -mosolygott.
-Pedig elfoglak.
-Köszönöm, Édes vagy!
Bement a fürdőbe, én meg az ajtónál beszéltem vele.
-Figyelj, én nem szeretnék azért celeb lenni, mert te veled járok. Nem letagadás, meg semmi csak egyszerűen nem szeretném.
-Igen, ezt én is akartam mondani. -Majd megtörölte a fejét a törölközővel. -Ha kérdezik válaszolunk, ha nem nem.
Kimentünk a kocsihoz. Mikor találkoztam Krisztiánnal, azután mentem be érte a szervízbe.
-Ááá! Tetszik! -nevetett, miközben rápillantott az autómra. Csak nevettem. Tamás beütötte a címet a GPS-be, majd útnak indultunk.
Fél óra csúszással, de odaértünk. Kézen fogva léptünk be a terembe, ahol Orsi idegesen várta Tomikát.
-Szia! Orsi, ő itt Demi. Demi, ő itt Orsi, na én rohanok. - Majd nyomott egy puszit a számra. -Sziasztok!
-Szia! -nyújtottam kezet a menedzsernek. Kezet ráztunk, majd mosolyogva rákérdezett.
-Csak neem?
-De. -mosolyogtam én is.
Igazán megtaláltunk a közös hangot, így jól eltudtunk beszélgetni. Nagyon kedves volt.
Orsi elkezdett mosolyogni, csak úgy, azt hittem, hogy valami eszébe jutott. Aztán valaki hátulról befogta a szemem, és hülye hangon megszólal:
-Addig nem engedlek el, amíg ki nem találod, hogy ki vagyok!
-Jaajj, Tamás, ezt már elsütöttem egyszer. -nevettem.
-Jólvan na! -ő úgyszintén. -Ööö... Figyelj, ugye nem haragszol, deeeeee.... - Ajjaj... - Kérdezték a barátnő témát és... Mondtam hogy van, de utána azt is, hogy magánügy, és hogy nem fogok róla beszélni. - Nem örültem neki annyira, de olyan édesen vallotta be, hogy nem tudtam ellenállni.
-Semmi gond! -mosolyogtam, majd megöleltem.
Elköszöntünk Orsitól, és hazamentünk. Tomika meghívott vacsorázni este 8-ra.
19:30... Mindketten készek voltunk, Tomika lejött elém a kapuhoz. Megnyomta a kaputelefont, és lejöttem. Nyomott rám egy csókot, és elindultunk gyalog. Negyed kilencre megérkeztünk egy csodaszép étterembe. Elfoglaltuk a helyünket, kihozták az ételt. Nagyon gusztusos volt. De amint lenyeltem a második falatot, jött hozzánk néhány rajongó. 11-12 évesek, látszólag barátnők lehettek.
-Sziasztok! -köszönt az egyik. -Kaphatunk egy aláírást? -és már nyújtották is a kis papírjukat. Tomika türelmesen aláírta mind a hármat. Majd egy másik megkérdezte:
-Csinálhatunk képet is? -Kicsit idegesen, ám de beleegyezett. -De a lány is jöjjön! Te a barátnője vagy?
Vetettem egy pillantást Tamásra, aki bólintott egy alig észrevehetőt.
-Igen... -mosolyogtam.
-Akkor gyere te is légyszi!
-Neem, nem, én nem vagyok fotogén alkat.
-Nembaj, gyere!
Tamás is beinvitált a közös fotóba, hogy békén hagyjanak a rajongók. Aranyosak voltak, meg minden, de tényleg, csak mi most kettesben szerettünk volna lenni.
Tizenöt perccel később kb. 10, 11-től 14 éves gyerek volt a 'nyakunkon'. Ekkor volt az, amikor már rendesen érezhető volt a hangján, hogy ideges. "Ő a barátnőd?" "Hogy hívják" "Mióta?" "Hogy ismerkedtetek össze?"
2012. január 5., csütörtök
13.rész - Kiöntöm szívem, lelkem
-Ki miatt? -azt nem mondhatom, hogy nem ismeri...
-Úgy hívják hogy Tamás.
-Ááá... Szóval fiú van a dolog mögött. -mosolygott. -Figyelj, most mesélj el mindent, részletesen, és megpróbálok segíteni. -ajánlotta fel. Móni megbízható lány, így elkezdtem mesélni.
-Szóval, ő nem a legátlagosabb fiúk közé tartozik. Egyszer eljött a városomba egy éjjeli buliba. Elmentem, és sok volt bennünk a pia, és kavartunk egy kicsit. Másnap reggel felhívott és ő mesélte el az egészet. Feljöttem Pestre, hogy megbeszéljük. Nagyon jól el tudtunk beszélgetni, hülyülni, nagyon aranyos, és kedves srác. Kedden voltam egy naponta nyitvatartó clubba, mert meghívott. Reggel arra keltem, hogy mellette vagyok az ágyában. A lakótársa meg csak nézett. Hazarohantam. Mikor indultam volna munkába láttam, hogy a kocsim eleje össze volt törve. Valszeg részegen vezettem, miközben ott ült az anyósülésen. Mikor ülök a pénztárgép mögött egyszercsak megfogja a kezem, és kihúz az üzletből. Azt mondja, hogy azért volt velem mert szeret. Én meg elutasítottam. És rájöttem, hogy hülye voltam. Már 3 napja nem beszéltünk, és érzem, hogy hiányzik a huncut mosolya, a hülyeségei és az ölelése...
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Véletlenül nem... Fluor Tomiról beszélsz?
-De... De honnan tudod?
-Azt hiszed nem láttam a boltos dolgot? -nevetett. Én úgyszintén.
-Megértesz, ugye?
-Igen... Bár, velem még egy átlagos fiú se járna, nemhogy egy tinisztár. -folytatta a nevetést.
-De, de, nem is beszéltem vele azóta, hülye vagyok... Még bocsánatot sem kértem tőle. -kezdtem ismét a sírást.
Beszéltünk még egy picit, majd hazament.
Másnap sétálok a belvárosban, kicsit felfedezem a környéket. Hirtelen szembefutottam Krisztiánnal. Beinvitált egy közeli, kávézóba. Ittam egy Cappy-t, közbe meg beszélgettünk. Már-már kezdett vége lenni a 3 órás beszélgetésünknek, mikor közel hajolt hozzám. Meg akart csókolni, de nem hagytam.
-Héj, héj, mit csinálsz? -néztem döbbentem.
-Ne haragudj, figyelj, nem szeretnél a barát... -alig mondta ki, már közbeszóltam.
-Tudom mit akarsz kérdezni, de én mást szeretek...
-Kit? -de azt hozzátette. -Persze, ha csak nem vagyok pofátlan...
A lakótársadat...
-Értem... De attól még barátok lehetünk. -színlelt mosolyt az arcára.
-Persze. -mosolyogtam. Majd kezet fogtunk, és mentünk tovább a dolgunkra.
***-Tomika-***
Kölyök amikor hazaért, elég furcsán nézett ki.
-Mivan haver?
-Semmi. -majd elkezdett vigyorogni. -El kell mesélnem valamit. De ahhoz üljél le.
Kíváncsi voltam, így lehelyeztem magam egy székre.
-Nos, találkoztam Demivel, beszélgettünk, majd kijelenette, hogy ő a lakótársamat szereti...
-Engem?!
-Igen.
Nem is érdekelt a többi, felhúztam a cipőmet, és elindultam Demi felé. Megkerestem a nevét a kaputelefonban, majd felvette.
-Halo?
-Szia Demi, felmehetek egy picit?
-Persze, nyitom.
Felértem. Bekopogtam. Kinyitotta az ajtót és gyönyörű volt, mint mindig.
-Szia, hallottam Krisztiántól hogy mi volt, igaz amit mondtál neki?
-Igaz...
-Akkor nem haragszol? És tényleg szeretsz?
-Igen. Gyere be, bent megbeszéljük.
Bementem. Nagyon szép, ízléses volt a lakása. Melléültem, és megbeszéltük a dolgokat. Elmondtam, hogy az a 3 nap mekkora kínszenvedést jelentett számomra, ő meg elmondta, hogy mennyire megbánta amit mondott, és hogy nagyon hiányoztam neki. Jól esett. Majd mikor mindent megbeszéltünk, vettem a bátorságot, felálltam, megfogtam a kezét, és megkérdeztem.
-Demi, akkor leszel a barátnőm?
-Természetesen. -mosolygott. Majd ajkaink egybeforrtak...
-Úgy hívják hogy Tamás.
-Ááá... Szóval fiú van a dolog mögött. -mosolygott. -Figyelj, most mesélj el mindent, részletesen, és megpróbálok segíteni. -ajánlotta fel. Móni megbízható lány, így elkezdtem mesélni.
-Szóval, ő nem a legátlagosabb fiúk közé tartozik. Egyszer eljött a városomba egy éjjeli buliba. Elmentem, és sok volt bennünk a pia, és kavartunk egy kicsit. Másnap reggel felhívott és ő mesélte el az egészet. Feljöttem Pestre, hogy megbeszéljük. Nagyon jól el tudtunk beszélgetni, hülyülni, nagyon aranyos, és kedves srác. Kedden voltam egy naponta nyitvatartó clubba, mert meghívott. Reggel arra keltem, hogy mellette vagyok az ágyában. A lakótársa meg csak nézett. Hazarohantam. Mikor indultam volna munkába láttam, hogy a kocsim eleje össze volt törve. Valszeg részegen vezettem, miközben ott ült az anyósülésen. Mikor ülök a pénztárgép mögött egyszercsak megfogja a kezem, és kihúz az üzletből. Azt mondja, hogy azért volt velem mert szeret. Én meg elutasítottam. És rájöttem, hogy hülye voltam. Már 3 napja nem beszéltünk, és érzem, hogy hiányzik a huncut mosolya, a hülyeségei és az ölelése...
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Véletlenül nem... Fluor Tomiról beszélsz?
-De... De honnan tudod?
-Azt hiszed nem láttam a boltos dolgot? -nevetett. Én úgyszintén.
-Megértesz, ugye?
-Igen... Bár, velem még egy átlagos fiú se járna, nemhogy egy tinisztár. -folytatta a nevetést.
-De, de, nem is beszéltem vele azóta, hülye vagyok... Még bocsánatot sem kértem tőle. -kezdtem ismét a sírást.
Beszéltünk még egy picit, majd hazament.
Másnap sétálok a belvárosban, kicsit felfedezem a környéket. Hirtelen szembefutottam Krisztiánnal. Beinvitált egy közeli, kávézóba. Ittam egy Cappy-t, közbe meg beszélgettünk. Már-már kezdett vége lenni a 3 órás beszélgetésünknek, mikor közel hajolt hozzám. Meg akart csókolni, de nem hagytam.
-Héj, héj, mit csinálsz? -néztem döbbentem.
-Ne haragudj, figyelj, nem szeretnél a barát... -alig mondta ki, már közbeszóltam.
-Tudom mit akarsz kérdezni, de én mást szeretek...
-Kit? -de azt hozzátette. -Persze, ha csak nem vagyok pofátlan...
A lakótársadat...
-Értem... De attól még barátok lehetünk. -színlelt mosolyt az arcára.
-Persze. -mosolyogtam. Majd kezet fogtunk, és mentünk tovább a dolgunkra.
***-Tomika-***
Kölyök amikor hazaért, elég furcsán nézett ki.
-Mivan haver?
-Semmi. -majd elkezdett vigyorogni. -El kell mesélnem valamit. De ahhoz üljél le.
Kíváncsi voltam, így lehelyeztem magam egy székre.
-Nos, találkoztam Demivel, beszélgettünk, majd kijelenette, hogy ő a lakótársamat szereti...
-Engem?!
-Igen.
Nem is érdekelt a többi, felhúztam a cipőmet, és elindultam Demi felé. Megkerestem a nevét a kaputelefonban, majd felvette.
-Halo?
-Szia Demi, felmehetek egy picit?
-Persze, nyitom.
Felértem. Bekopogtam. Kinyitotta az ajtót és gyönyörű volt, mint mindig.
-Szia, hallottam Krisztiántól hogy mi volt, igaz amit mondtál neki?
-Igaz...
-Akkor nem haragszol? És tényleg szeretsz?
-Igen. Gyere be, bent megbeszéljük.
Bementem. Nagyon szép, ízléses volt a lakása. Melléültem, és megbeszéltük a dolgokat. Elmondtam, hogy az a 3 nap mekkora kínszenvedést jelentett számomra, ő meg elmondta, hogy mennyire megbánta amit mondott, és hogy nagyon hiányoztam neki. Jól esett. Majd mikor mindent megbeszéltünk, vettem a bátorságot, felálltam, megfogtam a kezét, és megkérdeztem.
-Demi, akkor leszel a barátnőm?
-Természetesen. -mosolygott. Majd ajkaink egybeforrtak...
2012. január 4., szerda
12.rész -Barátok
- Figyelj, én ezt most nagyon nem akarom... A szemedbe is alig tudok belenézni. Legyünk inkább csak barátok. Rendben van? -sikerült rezzenéstelen arccal végighallgatnom. De belül nagyon fájt.
- Hát jó... Akkor barátok. -színleltem mosolyt az arcomra. -Én nem is tartalak fel többet. Majd tali. Szia... -majd lehajtott fejjel elmentem.
*** -Demi-***
Miután elment, visszamentem a boltba. Hála égnek senki sem látott.
Lehet, sőt biztos hogy megbántottam. De tényleg, én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy azt higyje, hogy direkt azért kavartam már a városomban levő buliban is, hogy közelebb férkőzzek hozzá, és kihasználjam. Én nem vagyok ilyen... Bocsánatot kéne kérni tőle.
-Minden oké? -lépett oda hozzám Móni.
-Igen!
-Hát nem úgy néz ki...
-Nem, nem, tényleg jól vagyok, csak megvisel a korán kelés. -színleltem mosolyt az arcomra.
Miután végeztem a munkával, hazaindultam. Összevissza kavarogtak a fejemben a gondolatok, hogy mit kezdek az összetört autóval, hogy apáék vajon megtudták-e, hogy kiöntsem-e a szívemet a csajoknak és ami a legjobban foglalkoztatott: Hogy kérjek tőle bocsánatot...
Mikor hazaértem felhívtam az egyik pesti autószerelőt. Időpontra bevittem a kocsit, majd hívtam egy taxit, és hazavittek.
***-Tomika-***
Benyitottam a lakásunkba. Bementem a konyhába, leültem, és a kezemet az arcomba temettem. Nagyon kevés hiányzott az első könnycseppek legördüléséhez. Egyszercsak bejött Krisztián. Egy darabig nézett, majd így szólt:
-Vége?
-Lepattintott. -és akkor látszott a szemében az az öröm, hogy tudja, hogy bepróbálkozhat nála. De ebben nem voltam biztos, így nem szóltam.
-Hogy-hogy? -nézett döbbenten.
-Erről most nem akarok beszélni, ha nem gond... -azzal bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Nem sok pihim volt, mivel másfél óra múlva indulni kellett fellépni Debrecenbe.
***-Demi-***
(szombat, éjjel 02:21)
Miután Dorka, Lori és Rami elmentek, Móni is vette már a kabátját. Én leültem a kanapéra, és elkezdtem sírni. Móni odaült mellém, és levette a kabátját.
-Mi történt? Hahóó, Demi, válaszolj! -mivel érett gondolkozású, és korombeli (20 éves) úgy gondoltam, hogy kiöntöm neki a szívemet.
-Nagyon nagy hülyeséget csináltam...
-Mi a baj?
-Megbántottam valakit. Akit közben rájöttem, hogy a világon a legjobban szeretek...
- Hát jó... Akkor barátok. -színleltem mosolyt az arcomra. -Én nem is tartalak fel többet. Majd tali. Szia... -majd lehajtott fejjel elmentem.
*** -Demi-***
Miután elment, visszamentem a boltba. Hála égnek senki sem látott.
Lehet, sőt biztos hogy megbántottam. De tényleg, én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy azt higyje, hogy direkt azért kavartam már a városomban levő buliban is, hogy közelebb férkőzzek hozzá, és kihasználjam. Én nem vagyok ilyen... Bocsánatot kéne kérni tőle.
-Minden oké? -lépett oda hozzám Móni.
-Igen!
-Hát nem úgy néz ki...
-Nem, nem, tényleg jól vagyok, csak megvisel a korán kelés. -színleltem mosolyt az arcomra.
Miután végeztem a munkával, hazaindultam. Összevissza kavarogtak a fejemben a gondolatok, hogy mit kezdek az összetört autóval, hogy apáék vajon megtudták-e, hogy kiöntsem-e a szívemet a csajoknak és ami a legjobban foglalkoztatott: Hogy kérjek tőle bocsánatot...
Mikor hazaértem felhívtam az egyik pesti autószerelőt. Időpontra bevittem a kocsit, majd hívtam egy taxit, és hazavittek.
***-Tomika-***
Benyitottam a lakásunkba. Bementem a konyhába, leültem, és a kezemet az arcomba temettem. Nagyon kevés hiányzott az első könnycseppek legördüléséhez. Egyszercsak bejött Krisztián. Egy darabig nézett, majd így szólt:
-Vége?
-Lepattintott. -és akkor látszott a szemében az az öröm, hogy tudja, hogy bepróbálkozhat nála. De ebben nem voltam biztos, így nem szóltam.
-Hogy-hogy? -nézett döbbenten.
-Erről most nem akarok beszélni, ha nem gond... -azzal bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Nem sok pihim volt, mivel másfél óra múlva indulni kellett fellépni Debrecenbe.
***-Demi-***
(szombat, éjjel 02:21)
Miután Dorka, Lori és Rami elmentek, Móni is vette már a kabátját. Én leültem a kanapéra, és elkezdtem sírni. Móni odaült mellém, és levette a kabátját.
-Mi történt? Hahóó, Demi, válaszolj! -mivel érett gondolkozású, és korombeli (20 éves) úgy gondoltam, hogy kiöntöm neki a szívemet.
-Nagyon nagy hülyeséget csináltam...
-Mi a baj?
-Megbántottam valakit. Akit közben rájöttem, hogy a világon a legjobban szeretek...
2012. január 3., kedd
11.Rész - MEGBÁNTAM!
-Mi a baj Demi? -nézett rám értetlenül. Nem szóltam semmit se. Sírva visszamentem a szobába és a szétszakadt fekete rucimat a derekamra kötöttem, mintha miniszoknya lenne. Közben Kölyök folyamatosan kérdezgette hogy mitörtént, és hogy mi a baj. Felvettem a kardigánomat és a cipőmet, majd hazarohantam. Rápillantottam az órára: 9:36.
Rekordidő alatt elkészültem, majd lementem a kocsihoz. Mikor észrevettem az Audimat, döbbentem néztem magam elé: az orra be volt horpadva. Teljesen bepánikoltam, hisz valószínüleg az én kocsimmal jöttünk haza úgy, hogy ittas állapotban vezettem. Kénytelen voltam gyalog elindulni a munkába. Egész úton egy dolog járt a fejemben: Mit csináltunk éjjel?
*** -Tomika szemszögéből- ***
Reggel hatalmas fejfájással ébredtem. Nagynehezen kitápászkodtam az ágyból, kimentem a konyhába és láttam, ahogy Krisztián szótlanul ült az asztalnál, és kevergette a teáját.
-Mi a helyzet tesa? Ááá... úgy fáj a fejem. -Panaszkodtam. De Krisz csak ült és bámult. -Mi történt? Krisz, hahóó!
-Figyelj, Tomi... Nem emlékszel a tegnap estére? -nézett rám a lakótársam.
-Öööö... - És ekkor ugrott be: A csókolózás, a közös tánc... DEMI! -Hol van? -kapkodtam a levegőt.
- Kb. fél órája ment el. Nem szólt semmit se, csak sírt. Mit csináltál? -Erre nem válaszoltam semmit, csak futottam a fürdőbe elrendezni a fejem, felöltöztem normális ruhába, majd futottam Demi lépcsőháza felé. Nyomkodtam a kaputelefont, de nem vette fel. Utána rohantam a WestEnd-be, és körbenéztem az összes boltot. Az utolsó előttibe vettem észre, amint a pénztárgép előtt szomorúan ült. Befutottam hozzá, és megfogtam a kezét, majd húztam magam után.
-Te meg mit keresel itt? -értetlenkedett.
-Majd kint elmondom. -majd kiértünk.
-Figyelj! - kezdtem bele. -Mondta Krisztián, hogy sírtál. Minden oké?
-Persze! -mondta szemrehányóan. -Az autóm összetört, a drága ruhám széttépődött, és fogadjunk, hogy egy ribancnak nézel, aki csak azért van veled mert. Ne is tagadd!
-Nem, én nem csak ... -próbáltam befejezni, de közbevágott.
-Ne csak-ozzál légyszíves! Az egész miattam van. Ha nem mentem volna már az első alkalomkor buliba, akkor nem is találkoztunk volna! -ez nagyon fájt, de próbáltam leplezni, és befejezni a mondatomat.
-Figyelj, én ha k*rvázni akartam volna, akkor az utcán minden második lányt leszólíthattam volna. 1. én ilyet nem teszek, 2. azért voltam veled, mert SZERETLEK...
Rekordidő alatt elkészültem, majd lementem a kocsihoz. Mikor észrevettem az Audimat, döbbentem néztem magam elé: az orra be volt horpadva. Teljesen bepánikoltam, hisz valószínüleg az én kocsimmal jöttünk haza úgy, hogy ittas állapotban vezettem. Kénytelen voltam gyalog elindulni a munkába. Egész úton egy dolog járt a fejemben: Mit csináltunk éjjel?
*** -Tomika szemszögéből- ***
Reggel hatalmas fejfájással ébredtem. Nagynehezen kitápászkodtam az ágyból, kimentem a konyhába és láttam, ahogy Krisztián szótlanul ült az asztalnál, és kevergette a teáját.
-Mi a helyzet tesa? Ááá... úgy fáj a fejem. -Panaszkodtam. De Krisz csak ült és bámult. -Mi történt? Krisz, hahóó!
-Figyelj, Tomi... Nem emlékszel a tegnap estére? -nézett rám a lakótársam.
-Öööö... - És ekkor ugrott be: A csókolózás, a közös tánc... DEMI! -Hol van? -kapkodtam a levegőt.
- Kb. fél órája ment el. Nem szólt semmit se, csak sírt. Mit csináltál? -Erre nem válaszoltam semmit, csak futottam a fürdőbe elrendezni a fejem, felöltöztem normális ruhába, majd futottam Demi lépcsőháza felé. Nyomkodtam a kaputelefont, de nem vette fel. Utána rohantam a WestEnd-be, és körbenéztem az összes boltot. Az utolsó előttibe vettem észre, amint a pénztárgép előtt szomorúan ült. Befutottam hozzá, és megfogtam a kezét, majd húztam magam után.
-Te meg mit keresel itt? -értetlenkedett.
-Majd kint elmondom. -majd kiértünk.
-Figyelj! - kezdtem bele. -Mondta Krisztián, hogy sírtál. Minden oké?
-Persze! -mondta szemrehányóan. -Az autóm összetört, a drága ruhám széttépődött, és fogadjunk, hogy egy ribancnak nézel, aki csak azért van veled mert. Ne is tagadd!
-Nem, én nem csak ... -próbáltam befejezni, de közbevágott.
-Ne csak-ozzál légyszíves! Az egész miattam van. Ha nem mentem volna már az első alkalomkor buliba, akkor nem is találkoztunk volna! -ez nagyon fájt, de próbáltam leplezni, és befejezni a mondatomat.
-Figyelj, én ha k*rvázni akartam volna, akkor az utcán minden második lányt leszólíthattam volna. 1. én ilyet nem teszek, 2. azért voltam veled, mert SZERETLEK...
2012. január 2., hétfő
10. - Az első buli Pesten
Összeszedtem magam. Beültem az autóba, beírtam a GPS-be a címet és elindultam. 25 perc volt az út.
Kifizettem a belépőt, és ahogyan beléptem már észre is vettem Tamást a bárpultnál, ahogy Krisztiánnal és Bencével beszélget egy koktél társaságában.
-Sziasztok! -léptem oda hozzájuk!
-Ááá, szia Demi! Bence, ő itt Szűcs Demetria, Demi, ő itt Brasch Bence.
-Szia! -köszöntem mosolyogva Bencének.
-Helló!
-Demi, ő itt Éder Krisztián, Krisz, ő itt Szűcs Demetria!
-Szia neked is! -köszöntem Kikinek.
-Szia!
-Gyönyörű vagy ma este! -bókolt Tomika.
-Hmm... Köszönöm! -vigyorogtam.
Ittunk néhány pohár koktélt, majd Tomi fellépett a színpadra. Lenyomta a fél óráját, majd visszajött.
-Na, akkor jössz táncolni? -nézett rám Tomi kérdően.
-Természetesen!
Volt már bennünk egy pici(t sok) pia. De azt lehetett látni, hogy Krisztián féltékeny. Vagyis, nem biztos hogy az, de nekem az esett le. Állandóan bámult Bencével minket.
Egyre kifele táncoltunk a tömegből. Amikor már olyan helyre húzódtunk, ahol kevesen látnak, elkezdtünk vadul smárolni. Se Tomika, se én nem fogtuk fel, hogy mit csinálunk.
Reggel van. Szokatlan helyen ébredtem fel. Fehérneműben. A ruhám széttépve. A konyhában csörömpölés hallatszott. Magam mellé néztem az ágyban és kigúvadtak a szemeim. Tomika aludt mellettem. Fogalmam sem volt, hogy mi történt éjjel.
Felkaptam egy törölközőt, és kimentem. A szemeim könnybe lábadtak. Mikor kiléptem a szobából Krisztián állt döbbenten előttem. Nagyon kellett valaki, akire támaszkodhatok, így átöleltem és csak bőgtem.
Kifizettem a belépőt, és ahogyan beléptem már észre is vettem Tamást a bárpultnál, ahogy Krisztiánnal és Bencével beszélget egy koktél társaságában.
-Sziasztok! -léptem oda hozzájuk!
-Ááá, szia Demi! Bence, ő itt Szűcs Demetria, Demi, ő itt Brasch Bence.
-Szia! -köszöntem mosolyogva Bencének.
-Helló!
-Demi, ő itt Éder Krisztián, Krisz, ő itt Szűcs Demetria!
-Szia neked is! -köszöntem Kikinek.
-Szia!
-Gyönyörű vagy ma este! -bókolt Tomika.
-Hmm... Köszönöm! -vigyorogtam.
Ittunk néhány pohár koktélt, majd Tomi fellépett a színpadra. Lenyomta a fél óráját, majd visszajött.
-Na, akkor jössz táncolni? -nézett rám Tomi kérdően.
-Természetesen!
Volt már bennünk egy pici(t sok) pia. De azt lehetett látni, hogy Krisztián féltékeny. Vagyis, nem biztos hogy az, de nekem az esett le. Állandóan bámult Bencével minket.
Egyre kifele táncoltunk a tömegből. Amikor már olyan helyre húzódtunk, ahol kevesen látnak, elkezdtünk vadul smárolni. Se Tomika, se én nem fogtuk fel, hogy mit csinálunk.
Reggel van. Szokatlan helyen ébredtem fel. Fehérneműben. A ruhám széttépve. A konyhában csörömpölés hallatszott. Magam mellé néztem az ágyban és kigúvadtak a szemeim. Tomika aludt mellettem. Fogalmam sem volt, hogy mi történt éjjel.
Felkaptam egy törölközőt, és kimentem. A szemeim könnybe lábadtak. Mikor kiléptem a szobából Krisztián állt döbbenten előttem. Nagyon kellett valaki, akire támaszkodhatok, így átöleltem és csak bőgtem.
2012. január 1., vasárnap
9.rész - Felköltözve
Anyáék is feljöttek. Megbeszéltük, hogy így, az elején minimum 2 hetente meglátogatnak, vagy meglátogatom őket.
Beültem az autómba, beállítottam a GPS-t, majd elindultam a WestEnd felé. Nagyon izgultam, mivel eddig még sose dolgoztam.
Mikor beértem a ruhaboltba, nagyon kedves arcok fogadtak. Mind mosolyogtak, és a legnagyobb örömmel vártak. Ellöktem az arcomból a világosszőke tincseket, és köszöntem. Mindent elmagyaráztak, mit hogyan, hova, miért, mikor kell rakni. Szinte mindegyik munkatársam korombeli volt, így ha nem jött vendég, jól eltudtunk beszélgetni.
-Demi! -szólt a főnök asszony mosolyogva. -Mehetsz!
-Hova?
-Hát haza, mára ennyi volt.
-Hogyhogy? Dél van, még csak két órája dolgozok...
-Ez az első napod, és mindenkinek le van rövidítve az első hete. Az első napon 6 helyett 2 órát dolgozol, e hét többi napján meg 4-et.
-Óóóh, köszönöm! Nagyon kedvesnek tetszik lenni! -mondtam nagy vigyorral.
-Nyugodtan tegezhetsz.
-Köszönöm a bizalmat. -mosolyogtam. Eleinte kicsit fura volt az ötvenes éveiben járó asszonyt letegezni, de hamar megszoktam.
Negyed egy van. Gyorsan megkajáltam és felhívtam a barátnőimet, hogy elújságoljam, hogy fővárosi csajszi lettem. És megbeszéltem velük, hogy szombaton egy jó házibulit csapok velük. De csak Lori, Rami, Dorka és Mónit hívom el. Móni az a lány, akivel a legjobb a kapcsolatom a boltban. Sokat nevettem vele már az első nap, és egyáltalán nem nézett le. Segített amiben csak tudott.
Azon gondolkoztam sokat, hogy Tamást meghívjam-e... Mert ugye a lányok nagyon nagy fanok, és nem akarom Tomikát kellemetlen helyzetbe hozni. Mindegy, ezt majd még később átgondolom.
Felöltöztem. Rövid farmergatya, enyhén bő fehér trikó, fekete írással és egy fehér strandpapucs.
Felhívtam Tomikát.
-Szia! -szóltam bele nagy örömmel.
-Szia! Hát te minek örülsz ennyire? -kérdezte viccesen.
-Van egy nagyon-nagy hírem. De majd elmesélem. Most indulok. 1-re ott vagyok a pizzázóban! -mosolyogtam, majd letettem.
Tomikára úgy tekintek lassan, mint a bátyámra. Annyira jófej, meg vicces. :D
15 perc múlva már ott is voltam. Tomika ott állt az ajtónál, és az iPhone-ját nyomogatta. Észre se vette hogy mi zajlik körülötte. Így hát odaléptem mögé és befogtam mindkét szemét, majd hülye hangon így szóltam:
-Amíg nem találod ki, hogy ki vagyok, nem engedlek el!
-Neharagudjon, de Ön kicsoda? Legyen szíves leszedni rólam a kezét! -mondta halál komolyan.
Én megszeppenve engedelmeskedtem és fapofával álltam. Ekkor hátrafordult és óriási vigyor volt az arcán.
-Na mivan Demcsi?
-B*zd meg! -mondtam nevetve.
-És mi az a nagy hír? -kíváncsiskodott.
-Hát... Felköltöztem Pestre!
-Neeeeee! -mondta vigyorogva.
-Deeeeee! Ha van kedved, megmutatom.
-Jólvan, de előtte vegyünk már egy fagyit!
Vettünk 1-1 két gombócosat, majd elindultunk.
-Milyen messze van?
-Kb. 15 perc.
Útközben mindenféléről beszéltünk. Persze gyalog voltunk, a kocsit otthon hagytam. Nem igazén szeretek autózni, csak ha fontos, vagy tényleg messze van.
-Ez lenne az! -álltunk meg az egyik emeletes ház előtt.
Tomi nem szólt semmit, csak nevetett.
-Mi olyan vicces?
-Semmi, csak kb 3 percre laksz tőlünk... -folytatta a nevetést.
-Kajak?
-Kajak.
-Az úgy jó! -vigyorogtam.
-Figyu, holnap a Gödörben nyomom éjféltől, nincs kedved bulizni? Krisztián és Bence is ott lesz. Akkor legalább ők is megismernek.
-Hmm... Jól hangzik. Asszem megyek.
Az emeletes előtt volt egy csendes park. Olyannak nézett ki, mintha már több mint egy éve nem látogaták volna meg, de mégis szép volt a fű, és sok volt a díszvirág.
Egészen sötétedésig beszélgettünk. Majd elbúcsúztunk egymástól. Holnap akkor tali...
Másnap lenyomtam a 4 órámat. Hazamentem és egész nap lustultam és nyomkodtam az iPad-emet, közbe ment a TV.
Egyszercsak ránéztem az órára: 20:16.
Ideje lenne elkezdeni készülődni.
Beültem az autómba, beállítottam a GPS-t, majd elindultam a WestEnd felé. Nagyon izgultam, mivel eddig még sose dolgoztam.
Mikor beértem a ruhaboltba, nagyon kedves arcok fogadtak. Mind mosolyogtak, és a legnagyobb örömmel vártak. Ellöktem az arcomból a világosszőke tincseket, és köszöntem. Mindent elmagyaráztak, mit hogyan, hova, miért, mikor kell rakni. Szinte mindegyik munkatársam korombeli volt, így ha nem jött vendég, jól eltudtunk beszélgetni.
-Demi! -szólt a főnök asszony mosolyogva. -Mehetsz!
-Hova?
-Hát haza, mára ennyi volt.
-Hogyhogy? Dél van, még csak két órája dolgozok...
-Ez az első napod, és mindenkinek le van rövidítve az első hete. Az első napon 6 helyett 2 órát dolgozol, e hét többi napján meg 4-et.
-Óóóh, köszönöm! Nagyon kedvesnek tetszik lenni! -mondtam nagy vigyorral.
-Nyugodtan tegezhetsz.
-Köszönöm a bizalmat. -mosolyogtam. Eleinte kicsit fura volt az ötvenes éveiben járó asszonyt letegezni, de hamar megszoktam.
Negyed egy van. Gyorsan megkajáltam és felhívtam a barátnőimet, hogy elújságoljam, hogy fővárosi csajszi lettem. És megbeszéltem velük, hogy szombaton egy jó házibulit csapok velük. De csak Lori, Rami, Dorka és Mónit hívom el. Móni az a lány, akivel a legjobb a kapcsolatom a boltban. Sokat nevettem vele már az első nap, és egyáltalán nem nézett le. Segített amiben csak tudott.
Azon gondolkoztam sokat, hogy Tamást meghívjam-e... Mert ugye a lányok nagyon nagy fanok, és nem akarom Tomikát kellemetlen helyzetbe hozni. Mindegy, ezt majd még később átgondolom.
Felöltöztem. Rövid farmergatya, enyhén bő fehér trikó, fekete írással és egy fehér strandpapucs.
Felhívtam Tomikát.
-Szia! -szóltam bele nagy örömmel.
-Szia! Hát te minek örülsz ennyire? -kérdezte viccesen.
-Van egy nagyon-nagy hírem. De majd elmesélem. Most indulok. 1-re ott vagyok a pizzázóban! -mosolyogtam, majd letettem.
Tomikára úgy tekintek lassan, mint a bátyámra. Annyira jófej, meg vicces. :D
15 perc múlva már ott is voltam. Tomika ott állt az ajtónál, és az iPhone-ját nyomogatta. Észre se vette hogy mi zajlik körülötte. Így hát odaléptem mögé és befogtam mindkét szemét, majd hülye hangon így szóltam:
-Amíg nem találod ki, hogy ki vagyok, nem engedlek el!
-Neharagudjon, de Ön kicsoda? Legyen szíves leszedni rólam a kezét! -mondta halál komolyan.
Én megszeppenve engedelmeskedtem és fapofával álltam. Ekkor hátrafordult és óriási vigyor volt az arcán.
-Na mivan Demcsi?
-B*zd meg! -mondtam nevetve.
-És mi az a nagy hír? -kíváncsiskodott.
-Hát... Felköltöztem Pestre!
-Neeeeee! -mondta vigyorogva.
-Deeeeee! Ha van kedved, megmutatom.
-Jólvan, de előtte vegyünk már egy fagyit!
Vettünk 1-1 két gombócosat, majd elindultunk.
-Milyen messze van?
-Kb. 15 perc.
Útközben mindenféléről beszéltünk. Persze gyalog voltunk, a kocsit otthon hagytam. Nem igazén szeretek autózni, csak ha fontos, vagy tényleg messze van.
-Ez lenne az! -álltunk meg az egyik emeletes ház előtt.
Tomi nem szólt semmit, csak nevetett.
-Mi olyan vicces?
-Semmi, csak kb 3 percre laksz tőlünk... -folytatta a nevetést.
-Kajak?
-Kajak.
-Az úgy jó! -vigyorogtam.
-Figyu, holnap a Gödörben nyomom éjféltől, nincs kedved bulizni? Krisztián és Bence is ott lesz. Akkor legalább ők is megismernek.
-Hmm... Jól hangzik. Asszem megyek.
Az emeletes előtt volt egy csendes park. Olyannak nézett ki, mintha már több mint egy éve nem látogaták volna meg, de mégis szép volt a fű, és sok volt a díszvirág.
Egészen sötétedésig beszélgettünk. Majd elbúcsúztunk egymástól. Holnap akkor tali...
Másnap lenyomtam a 4 órámat. Hazamentem és egész nap lustultam és nyomkodtam az iPad-emet, közbe ment a TV.
Egyszercsak ránéztem az órára: 20:16.
Ideje lenne elkezdeni készülődni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)